„Ahol az ízek a régiek”, ott kolbászt is árulnak

Belelapoztunk a Százéves vendégkönyvébe

Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük (most viszont, alkalmazkodva mai témánkhoz, kiegészítettük egy félmondattal). Az aranybetűs, keményfedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

A Százéves cukrászda kuncsaftjai legtöbbször a hely patináját dicsérik, aztán a kávéját (!), ám amint a bejegyzésekből kiderül, az 1960-as évek elején a vendéglátóegység valami teljesen merésszel is megpróbálkozott. Mondhatnók, tett egy kísérletet, és kínálatába nemes egyszerűséggel beemelte Gyula városának leghíresebb falnivalóját, a kolbászt.

Ügyes döntés, jó húzás volt, az írott formában megőrződött vélemények legalábbis ezt támasztják alá. Az édesszájúak kimondottan örültek annak, hogy kolbászt is ízlelhetnek a különleges biedermeier környezetben.

Hogy meddig tartotta magát 1960. évi újításához a Százéves, nem derül ki a vendégkönyvből. Talán nem túl sokáig, hisz egy idő után elfogynak a vonatkozó utalások, senki nem tesz említést a cukrászdában árult kolbászról. Persze az is előfordulhat, hogy a Békés megyébe látogatók hozzászoktak ahhoz, hogy itt még a cukrászda is kolbászból van.

A régiségek mellett az újítás, a „gyulai kolbász” is megérdemli az országos érdeklődést! – írta 1960. március 3-án egy névtelen, miután januárban az első ilyen bejegyzés megszületett. Egy hónappal később, április 6-án egy másik anonim is teljesen el volt ájulva a felhozataltól, amikor a következőket papírra vetette: „Itt található a legfinomabb gyulai kolbász”.

Virág Etelka 1960. szeptember 25-i hozzászólásából pedig az is kiderül, hogy a felszolgált hústerméket még csak nem is mástól vásárolták, hanem maga a cukrászdavezető gyúrta.

A hölgy így fogalmazta meg benyomását: „Gratulálok a főnök remekművéhez, a gyulai kolbászhoz”.

Mi is, utólag.

Galéria itt!

„Ahol az ízek a régiek” (2.)

Belelapoztunk a Százéves vendégkönyvébe

Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük. Az aranybetűs, keményfedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

Mai idézetünket remélhetően senki nem érti félre, hanem épp ellenkezőleg, sokakat megnevettet.

Egy magát nemes egyszerűséggel gyulai úrfinak nevező cukrászdavendég a következőket jegyezte be tréfás kedvében (és versbe foglalva) a Százéves vendégkönyvébe:

„A pincér öltözetét kéne megújítani.

Rövid nadrág helyett hosszút vegyen

S hogy a kedve is jobb legyen”.

Jóllehet a névtelenségbe burkolózó poéta sorait nem látta el évszámmal, a háromsoros előtt álló, és az utána következő vélemény datálása alapján arra következtethetünk, hogy költeménye 1961 nyarán született. Arra nézve viszont nincsenek ötleteink, hogy a pincér miféle rövidnadrágban szolgálhatott fel a híres Százévesben. Talán olvasóink közül valaki még emlékszik azokra az időkre, s bennünket is fel tud világosítani a formabontó egyenruha dolgában.

Tovább...

„Ahol az ízek a régiek”

Belelapoztunk a Százéves vendégkönyvébe

Új sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük. Az aranybetűs, keményfedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

A kordokumentum értékű véleménytárat Jánosi Imre cukrászmester (és kerékpárversenyző!) ajándékozta az archívumnak 1971-ben. És bár a vendégkönyvbe nem írt minősítést saját készítményeiről és a kiszolgálásról (ezt megtették helyette a kuncsaftok), 1947. október 1-jén a következőket fogalmazta meg Visszaemlékezéseim címmel:

„1907-től 1945-ig voltam tulajdonosa e cukrászdának, de sok munkám között nem tudtam felfedezni muzeális értékét és szépségét. 1947-ben megvette tőlem Jánosi Imre feleségével, Feledy Liával. Művészi érzékükkel hamarosan felszínre hozták régiségi jellegét, melyet szakértő egyének dicsérete követett, és így a kedves vendégek elismerésével kapta a Százéves cukrászda nevet. Ódonsági muzeumális értékét ma féltő gonddal őrzik.

Most búcsúzom e cukrászdától, melyhez oly sok szép és boldog emlékeim fűződnek, melyeket kedves vendégeimnek szeretettel köszönhetek.”

Idézett gondolatait a mestercukrász egy kisebb papírlapra jegyezte fel, vagy egy korábbi vendégkönyvbe, ahonnan a későbbiekben kivágta, majd beleragasztotta a levéltárnak szánt ajándékkötetbe, amelyből a „köszönömök” számos izgalmas változata kívánkozik a Gyulai Hírlap olvasói elé (akadt, aki még verset is komponált a cukrászda asztalánál). Mi eleget teszünk ennek az óhajnak, és lapunkban időnként helyet biztosítunk egy-egy izgalmasabb, mosolyt fakasztó, vagy éppenséggel ledorongoló értékelésnek.

U. i.: A hiteles ízfokozás kedvéért nem vennénk rossz néven, ha olvasóink kisegítenének bennünket egy-két régi, régebbi, új, vagy akár egészen friss „százéves” képpel. 

A felhasznált képek forrása: Halmos Béla fényképe 1958-ból a katolikus plébániatemplom tornyából (MNL Békés Megyei Levéltára)és dr. Földvári Árpád felvétele Jánosi Imre mestercukrászról (Hungaricana, évszám nélkül)

Tovább...