Kap-e majd szobrot Nagyváradon Al Capone?

Néhány szép gondolat a Bálint-napi mészárosrólNyomasztó, mégis egyre aktuálisabbá váló kérdés: avatunk-e majd Nagyváradon emléktáblát, szobrot azon férfiú tiszteletére, aki új utakat nyitott a bűnözésben, és aki a húszas években nemcsak hogy az öt legismertebb amerikai közé tartozott, de első számú közellenségnek is számított? Al Capone iránt ugyanis nem lehetünk közömbösek.

Hogy a szenzációhajhászás szülte-e a hírt, miszerint minden idők legnagyobb gengsztere nagyváradi származású volt, nem tudni. Mindenesetre a múlt század harmincas éveiben az egyik helyi, azaz váradi újság cáfolhatatlan tényként kezelte (s közölte) a szeszcsempész bihari gyökereit, fenntartva: Al Caponét eredetileg Kaponyinak hívták. Az állítás idővel feledésbe merült, ma már legfennebb csak hahotázunk rajta.

Ám mivel a bulvársajtó eme, csámcsogásra s nyáladzásra alkalmas ínyencségéről újfent lehullott a lepel, érdemes lenne utánanézni, felderíteni, kibányászni a pókhálós levéltári anyagból, vándoroltak-e ki a 18. század végén, illetve a 19. század elején váradi Kaponyiak az igéretek és lehetőségek földjére, s egyáltalán, élt-e akkoriban a Pece-parti Párizsban ilyen nevű család. Könnyű, de időigényes, hálás feladat lenne ennek tisztázása. Mert képzeljük csak el, mekkora hasznára válna az egész régiónak, a regényíróknak, a filmgyártóknak, sőt, a nemzetnek, ha kiderülne, a harmincas évek tollforgatójának bizony igaza volt, mert a maffiózóban forró magyar vér csörgedezett, pezsgett, nem pedig talján.

Mi több, egyesek még azt is tudni vélik, hogy Al Capone felesége is magyar volt, mégpedig temesvári (úgy mint Johnny Weissmüller), persze ettől még lehetett ír nemzetiségű (amiként Johnny Weissmüller sváb), mert az okiratok néha hazudnak. Mindenesetre a részlet nem elhanyagolandó, hisz bizonyított: a história mindenik fordulata, rezzenése nőhöz, nőkhöz köthető.


A történettudomány hivatalos álláspontja szerint Al Capone 1899. január 17-én New York szegénynegyedében, Brooklynban látta meg a napvilágot, szülei negyedik gyermekeként. Pályafutását Johnny Torrio bandájában kezdte, majd „tehetségének”, rátermettségének tulajdoníthatóan hihetetlen gyorsassággal verekedte fel magát a gengszterek ranglétrájának legmagasabb fokára. A „tanulóévek” után biztosítási, azaz zsarolási ügyekkel, valamint bordélyházak ellenőrzésével, „menedzselésével” foglalkozott. Egy efféle, rossz hírű intézményben szerezte egyébként azt a vágást, amely miatt Sebhelyes arcúnak gúnyolták a zsaruk és az alvilág konkurrens ügyeskedői. Chicagóba, az amerikai szélhámosok fővárosába 1919-ben, Torrio javaslatára, ösztönzésére költözött, azt követően, hogy főnökét a helyi underground császára, Joseph Colosimo a szolgálatába fogadta.

Al Capone nagy napja 1920. január 16. után virradt fel: ekkor tiltották be ugyanis az „államokban” az alkoholtartalmú italok gyártását, szállítását és forgalmazását. De mivel a lakosság továbbra is igényt tartott a szeszre, igazából: követelte, az alvilág boldogan felvállalta ezen polgári óhaj kielégítését.

Al Capone Colosimo meggyilkolását és Torrio 1925. évi Olaszországba menekülését követően került vezető beosztásba. Ilyen minőségében vásárolta meg – állítólag szabályszerűen – Chicago közigazgatását, de a szeszkereskedelemből, a szerencsejátékokból és a prostitúcióból származó bevétel is az övé lett (ez a gyakorlat még ma is szokásban van). Ennek ellenére örömmel adakozott az árvák, özvegyek javára, és bátran nyilatkozott az újságíróknak, szemrebbenés nélkül válaszolt a riporterek kínos kérdéseire (eme gyakorlatok viszont kimentek a divatból). Köztudott az is, hogy több alkalommal csak véletlenül élte túl az ellene elkövetett merényletet (mára ez az eljárás is megváltozott, hisz ma már az a véletlen, ha a merényletre készülők túlélik a tervezgetés időszakát), a halálközeli állapot azonban semmit sem enyhített gonoszságán.

A vérontással ő sosem maradt adós: a vele szembeszegülőket könyörtelenül legéppuskáztatta, 1927-ben pedig valósággal megostromoltatta a chicagói rendőrséget. Leghírhedtebb tettének az 1929. évi Bálint-napi vérfürdőt tartják, amikor emberei a rivális Moran-banda hét tagjával végeztek egyszerre. A véráztatta garázsfalat ma is morbid nevezetességként mutogatják a turistáknak élelmes üzletemberek (lásd: veszprémi leszámolás).

A koronázatlan gengszterkirály sokáig sérthetetlennek tűnt: bár gyilkosság vádjával többször állt bíróság előtt, a zsebében lévő polgármester és a korrupt fakabátok társasága azonban rendre igazolta alibijét (ezt a módszert, úgy tűnik, azóta beemelték a rendőrakadémia s az államigazgatási kar kötelező tananyagába).

Al Capone, alias Kaponyi csillaga 1929 után áldozott le: Philadelphiában tiltott fegyverviselés miatt zárták börtönbe néhány hónapra, s kiszabadulása után sem kegyelmeztek meg neki: „munkásságát” ezúttal már nem folytathatta ott, ahol abbahagyta, mert mind a gazdasági válság gyötörte közhangulat, mind a nagypolitika ellene fordult.

A legendás bűnözőt, akit teljes egy évtizedig látszólag rendőrök hada hajszolt hiábavalóan, végül adócsalásért tartóztatták le a hatóságok 1931 júniusában. A bírák 80 ezer dollár kifizetésére és tizenegy esztendei börtönbüntetésre ítélték, ebből kettőt az atlantai fogdában ült le, öt és felet pedig az új Alcatrazban. A zárkát emberi roncsként hagyta el, tudván, hogy birodalma időközben szétesett. Életének utolsó nyolc évét teljes visszavonultságban, családja körében töltötte floridai birtokán, mígnem 1947 januárjában elvitte egy könyörületes agyvérzés.
Az ilyenszerű életművek alapján jutottak a papok arra a következtetésre, hogy Isten nem ver bottal, a bölcsek meg arra, hogy a történelem ismétlődik.
Egyszer majd csak kiderül, kinek volt, van igaza...

Amúgy: szobrot még nem emeltek neki. Egy lovas talán beleillene a váradi városképbe.


MINDEN JOG FENNTARTVA.