Ortodoxiák a Zichy-kastélyban

Kitől függnek a magaslaki függők?

Mentálhigiéniai központtá alakítaná a magaslaki (Poiana Florilor) Zichy-vadászkastélyt egy amerikai alapítvány. A külföldiek annak ellenére hisznek majdani sikerükben, hogy az ingatlant mind a nagyváradi tanács, mind pedig az ortodox egyház kisajátítaná. És bár valamennyien úgy tudják, a kastély a román államé, az államosítás ténye nem szerepel a telekkönyvben.

Az amerikaiak 2005 őszén keresték meg első ízben Zeno Ţipţer élesdi polgármestert. Azóta folyamatosan érdeklődnek az erdőben található vadászkastély rejtélyes sorsa felől. Ám hiába, mert az elöljáró semmi biztatót nem tud nekik mondani. „Amikor itt voltak, és előadták terveiket, megmutattam nekik a házat. Úgy véltem, bármennyire is rossz állapotban van, megfelel az elvárásaiknak” – tájékoztatott Ţipţer, akit azért szólaltattam meg, mert az épületre korábban az élesdi önkormányzat is igényt tartott. A polgármester azonban azt állítja, amióta a váradi tanács összefogott az oda beköltözött görögkeleti apácákkal, a nagy „projektbe” pedig még a megyei tanfelügyelőséget is bevonta, az élesdiek kitértek az államban államként viselkedő potentátok útjából.

Az amerikai alapítvány egyébként rehabilitációs központot nyitna a kastélyban, amit amúgy meg szeretne vásárolni. Az erdei lakban főként kábítószerfüggő fiatalokkal foglalkoznának, ám a családalapítás előtt álló ifjaknak is tartanának ott kéthetes felkészítőket, úgynevezett tréningeket. Szerintük ugyanis ma már tudományosan bizonyított: azért nagy a válások száma, mert a szerelmesek úgy kelnek egybe, hogy nincsenek pontosan tisztában azzal, mit jelent a házasság...

És bár az amerikaiak nemcsak hogy nemes célt szolgálnának, de még pénzük is lenne a halaszthatatlanná vált munkálatok megkezdéséhez és véglegesítéséhez, a román államot képviselő aktatologatók nem hajlandók meghallani, meghallgatni elképzeléseiket. Tartózkodásukat magyarázza, hogy az egykori Zichy-kastély még állami tulajdon, a görögkeleti egyháznak csak használati joga van felette, legalábbis a telekkönyvi bejegyzés szerint. „Nem ismerem a részleteket, ám az teljesen homályos, miért pont ortodox szerzetesnővérek költözhettek be az épületbe” – értetlenkedett Ţipţer. Tájékozatlansága némiképp meglepő, hisz az ingatlan olyan területen fekszik, amely közigazgatásilag Élesdhez tartozik, és azt sugallja, jelenti: az állam a helyi önkormányzat megkerülésével „intézte el” az ügyet.

A felek meg nem történtnek tekintik azt is, hogy az eredeti tulajdonosok egyike, a La Roche–Darvas faipari cég nyugat-európai képviselői is ellátogattak Élesdre, ahol bejelentették: élni kívánnak a restitúciós törvény teremtette lehetőséggel, vagyis vissza szeretnék kapni a kommunista diktatúra idején tőlük elbitorolt épületet. A vállalat 1928-ban vásárolta meg a kastélyt Zichyéktől. „A telekkönyvben nem történik utalás arra, hogy az ingatlant államosították. Csak az olvasható benne, kié lett 1928-ban, és ki használhatja 1996 óta” – ekként vázolta a bonyolult, joghézagos helyzetet az élesdi elöljáró.

A váradhegyaljai Szent Kereszt-kolostor görögkeleti apácái 1997-ben kezdtek feljárogatni a kastélyba. Ők érték el, hogy a Electrica áramszolgáltató mamutcég mindössze hat hét alatt 1,4 kilométer kábelt fektetett le a rengetegben, ami Romániában valóságos rekordnak, csodának számít. A villanyáram-szolgáltatással így most már nincsenek gondok a Réz-hegység 709 méteres dombján árválkodó, szomorkodó vadászlakban...

Érdekességként említhető meg az is, hogy a hegyaljai remeteközösség nyolcadikként vetette meg a lábát Bihar megyében, nálánál csak a biharpüspöki fiatalabb egy esztendővel. A kilenc ortodox szerzetesház közül nyolc 1990 után létesült az ország ezen határzónájában, a főként magyarok lakta Érmellék, no meg a nemzetiségi tekintetben még mindig „veszélyesnek” minősített Hajdúság közvetlen szomszédságában. A létesítményekben zömmel Moldvából importált fiatal lányok és férfiak gondozgatják, ápolgatják a lelki életüket. Ezt a Szent Kereszt-kolostorban közölték velem dicsérendő, követendő cselekedetként, mint ahogyan azt is, hogy a lakosság szép számmal keresi fel őket hétvégenként, virágnyelven azt üzenve olvasóimnak: nyugi, a nép kimondottan örvend Biharországi jelenlétüknek. Arra a kérdésre viszont nem tudtak válaszolni, ki volt Zichy Jenő, s arra sem, kit illetne meg a magaslaki kastély. A főnökasszony, Mina nővér csak a fejét csóválta, amikor közöltem vele: zűrös az ingatlan birtokviszonya.

Márpedig érthetetlen, minek kell ez a lak is a görögkeletieknek. Állandó lakója ugyanis nincsen a kastélynak, az apácák több váltásban, párosával teljesítenek szolgálatot odafönn. Mondhatnám azt is: ügyeletesként vannak jelen a kastélyban, az épület állagát nézve azonban akár azt a megállapítást is megkockáztathatnám, hogy a büntetésüket töltik a civilizációtól elzárt varázshegyen.

Magaslakra való megérkezésemkor például csak egy ártatlan szemű kutyus üldögélt a bejáratban, mintegy biztos jeleként annak, hogy hamarosan emberrel is találkozni fogok. Öt percbe sem tellett a várakozás, és két, kendőkbe, pendelyekbe bugyolált hölgyemény tűnt fel a láthatáron. Nyomukban újabb fekete, jól táplált eb meg egy férfi andalgott. A csapat úgy masírozott el mellettem, mintha ott sem volnék, vagy mintha naponta óriási tömeg lepné el a hatalmas, gondozatlan kastélykertet. Muszáj volt rájuk köszönnöm.

„Szoktak-e vendégeik lenni?” – kérdeztem bemelegítésként. „Szoktak hát” – válaszolta a kék szemű, húszéves forma leány, majd elmesélte: szombaton érkeztek fel a házhoz, ennivalót is hoztak magukkal. Azért jöttek csak ketten, mert egyszerre többen nem férnének el abban a szobában, amit rendbe tettek és berendeztek. Erre rápillantottam az ingatlanra, és azt láttam, tényleg csak egyetlen nyíláson van becsukható, kinyitható ablak, és egyetlen ablakon van függöny, a többi be van deszkázva. A leányzó ezután azt is elárulta, hogy van egy konyhájuk is, mosdójuk viszont nincs. Valószínűleg ezért kerültek a kádak az udvarra – következtettem a szomorú valóságra a teátrális látványból.

„Nem félnek itt, a sötét rengeteg kellős közepén?” – igyekeztem tovább pörgetni a beszélgetés fonalát. „Mitől félnénk? Vigyáz reánk az Úristen!” – fogalmazott a kreol bőrű idősebbik, majd besétált a kápolnába. Ott maradtam kettesben a férfival, akiről kiderült, ő az apácáktól ötszáz méterre lakó erdész.

„Zichyé volt ez a kastély, tudja? – intézte hozzám kérdését, és látva, hogy képben vagyok, beszélni kezdett. – Gyermektábor lesz itt, a váradi tanács tartja majd fent karöltve a szerzetesnővérekkel. A testület adja majd a pénz, a nővérek pedig a munkaerőt fogják biztosítani. Én tizenhat esztendeje dolgozom Magaslakon. Amikor ide kerültem, gyönyörű volt itt minden, az ingatlan állaga a rendszerváltást követően kezdett romlani. Emlékszik, hogyan nézett ki Bukarest a bányászjárás után? Nos, ez az épület is azért fest úgy, ahogy, mert tönkretették. Még a padlót is ellopták belőle. Mindenfelől özönlött ide a tolvaj népség, ami mozdítható volt, azt elvitték. Szerencsére az egyház felújította a tetőt, bádoglapokat tett rá, így legalább az esőtől védett.” A férfi ezek után nyomába eredt a két apácának, segítenie kellett nekik.

A Magaslakra gyakran ellátogató természetjárók szerint a vadászkastély a ’89-es rendszerváltást követően kezdett istállóhoz hasonlítani, azután, hogy ideiglenesen katonákat szállásoltak el benne. Hogy miként nézett ki újkorában, nem tudni, a ’70-es években, valamint a ’80-as évek derekán azonban szálloda, valamint étterem működött az ingatlanban, sokáig pedig a pártmuftiknak volt kedvelt szórakozóhelye. Az ösvényszerű hepehupás út miatt télen mostanság megközelíthetetlen, nyáron pedig csak strapabíró autóval, száraz időben kocsikázhatnak fel az apácákig az érdeklődők.

Amúgy a kétszintes, hatalmas házat Zichy Jenő építtette 1891-1893 között. Egyik falán hajdanán emléktábla volt látható, a táblán pedig a következő felirat: „Ez a vadászkastély épült a mi kegyelmes Urunk Zichi és Vásonkeöi Zichy Jenő gróf ő Nagyméltósága óhajtásából az úrnak 1891-ik esztendejében a leégett vadászlak helyén. Ezen emléktáblát mély hálából emelte Alföldi Flatt Károly uradalmi tiszttartó.” A lak származástanáról és feltételezett fényéről sajnos már csak e „virtuális” sorok tanúskodnak. Szakértők szerint az ingatlan alapos renoválásához rengeteg pénzre lenne szükség, sokkal többre a váradi önkormányzat által e célra feláldozott 1 milliárd régi lejénél, amely összeg még az ablakok cseréjére sem volt elegendő. Nem beszélve arról, hogy a lak restaurálása még csak szóba sem jött.

(Ezen anyag a Reggeli Újságban, illetve a gondola.hu-n megjelent azon riportom alapján készült, amelyet megjelenése után néhány nappal csúfondáros módon, kiforgatva, átértelmezve közölt le névtelenül az egyik bukaresti „napilap” bértollnoka.)

MINDEN JOG FENNTARTVA.