Ciántechnológia Borson?*

A Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökségből kiszivárgott hírek szerint ciántechnológiás eljárással dolgoztatna az a multinacionális cég, amely Bors határában kezdte felépíteni második romániai gyárát. Noha a Faist Mekatronic Kft. vezetősége állítja, az eljárás, amelyet használna, a létezők közül a legbiztonságosabb, a Nagyváraddal szomszédos község tanácsának több tagja is megkérdőjelezte a külföldi beruházók szavahihetőségét.

A Faist Mekatronickal szembeni önkormányzati bizalmatlanságot az váltotta ki, hogy a vállalat a szükséges építkezési engedélyek beszerzése nélkül látott neki leendő borsi kirendeltségének kialakításához. A betonfalak egy része már állt a nemzetközi út mentén Bors és Biharszentjános között, amikor a tavaly nyáron a község polgármestere, Bátori Géza megálljra szólította fel a beruházókat. Utóbbiak azonban tovább folytatták és folytatják még ma is a megkezdett munkálatokat, jóllehet időközben egy pénzbírságot is ki kellett fizetniük a már említett ok miatt. A jóváhagyást egyébként azóta sem kapták meg. 

A Faist-csoport bűnét súlyosbítandó az is kiderült, hogy valamely ipari művelet során a gyárban ciánnal is dolgoznának. Erre akkor derült fényt, amikor a megyei környezetvédelmi ügynökség egyik alkalmazottja aziránt érdeklődött a borsi tanácsnál, hogy tudnak-e róla, mit és hogyan is fog ez az üzem gyártani. Mivel az információ nemcsak hogy szenzációsnak, de mindenekelőtt hihetetlennek tűnt, az önkormányzat úgy döntött, leellenőrzi annak valóságtartalmát. „A polgármesteri hivatalhoz a tavaly szeptemberben benyújtott kérvényből az derült ki, az olaszok fémmegmunkálást fognak végezni borsi létesítményükben. De mivel a törvények betartása nélkül telepedtek meg a község területén, utánanéztem, mit fed a nyugaton ismert és elismert cégnév. A világhálón bukkantam rá arra az álláshirdetésre, amelynek értelmében a Faist Mekatronic Kft. vegyészmérnököt és galvanizáló szakmunkásokat alkalmaz. Igazán gyanússá ekkor vált az ügy” – nyilatkozta a nagyváradi Reggeli Újságnak** Nagy Máté András helyi tanácsos. 

A beruházók terve természetesen futótűzként terjedt el a községben, a lakosság beszélni és érdeklődni kezdett a nyugalmukat megbolygató „olaszokról”. „Már maga a cián szó szöget ütött az emberek fejében, jóllehet sokan azt sem tudják, mi az. Arról viszont mindenki tud, mi történik Verespatakon, és mi történt annak idején a Tiszán” – magyarázta Nagy Máté, akit a titokzatos „olaszok” a múlt héten személyesen is megkerestek (de információk szerint nemcsak őt) azzal a nem titkolt szándékkal, hogy győzzék meg, támogassa őket törekvéseikben, mivel a módszer, amely egyfajta ciántechnológia, a legbiztonságosabb a világon. Ezt egy dokumentumfilm levetítésével igazolták. A Faist Groupnak ugyanis Nagy-Britanniától Németországon, Svájcon, Franciaországon és Olaszországon át az Argeş megyei Topoloveni-ig számos üzeme, gyára, műhelye és csarnoka van. Borson állítólag számítógépekhez gyártanának különféle tartozékokat. Ilyen vonatkozásban az önkormányzati képviselő azt sem zárja ki, hogy a Faist-csoport a szintén Borson letelepedett Celestica egyik helyi beszállítója lenne.

A múlt heti találkozóra a cég olasz marketing-igazgatója, Claudio Pezzimenti amúgy azért kerített sort, mert néhány nappal korábban lakossági fórumot tartottak a községközpontban, amelyet a környezetvédelmi ügynökség szervezett, és amelyen az összegyűlt polgárok tiltakozásuknak adtak hangot. „Lényeges szempont, hogy a borsiak zöme zöldség- és gyümölcstermesztő, a váradi piacokon áruló őstermelő. Félnek, hogy a gyár megnyitását követően nehezebben értékesítik majd a termékeiket” – mutatott rá Nagy Máté, hozzáfűzve: a lakossági fórum hangulatán az is sokat rontott, hogy a polgármesteri hivatal még a tanácsosokat sem értesítette felőle, így csak egy maroknyian nyilatkozhattak arról, mit gondolnak a befektetésről. Márpedig az illegalitásban lévő olaszoknak szükségük van a környezetvédelmi ügynökség engedélyére, az ügynökségnek pedig kötelessége figyelembe venni az érintett polgári lakosság, no meg a tanács véleményét, álláspontját. 

Bátori Géza borsi polgármester a napilap megkeresésére elhárította azokat a vádakat, miszerint engedett a multinacionális cég nyomásának. Fenntartja: a gyárban végzendő munkálatok potenciális veszélyt jelentenek Borsra, ráadásul a cégvezetőség hiteltelenné tette magát azzal, hogy nem ahhoz a munkafolyamathoz kért jóváhagyást, amit a létesítményben meg szeretne honosítani. „Ha bekövetkezne egy baleset, például az egyik munkás kiejtene a kezéből egy ciános bödönt, s a méreg a talajba jutna, biztosan nem én lennék az első, akit erről értesítenének. Az esetre csak húsz év múlva derülne fény, akkor, amikor a vállalatnak már csak hűlt helye lenne Borson. A szennyezett talajvízzel pedig már semmit sem lehetne kezdeni” – húzta alá Bátori. 

A lap értesülésének megfelelően Pezzimenti gyárlátogatásra invitálta az önkormányzat „legrenitensebb” tagjait, akik viszont úgy határoztak, csupán testületileg tesznek eleget ennek a meghívásnak, nehogy kelepcébe csalják őket, majd gyanúba keveredjenek, és egyesek rájuk fogják: meg lettek vesztegetve. Most arra várnak, hogy a polgármester hívja össze a tanácsülést, mivel a legjobb az lenne, ha annak keretében vitatnák meg, mi a teendő. Bátori ellenben kérdésünkre azt válaszolta: a testület egyszer már elutasította az „olaszokat”, akik részt kívántak volna venni a tanácsülésen, hogy plénumban adják elő érveiket, de nem nagyon van miről tárgyalni velük, amíg a törvények, a tanácsi határozatok és a lakossági akarat megkerülésével próbálnak célhoz érni.

Gurzó K. Enikő

Reggeli Újság 

gondola.hu

* kíváncsi lennék, vannak-e az ügynek fejleményei

** a Dénes László-féle régi napilapnak

Még valami, ami nem játék

Mucuskám, ha én olyat írnék magáról, amilyet maga rólam festett, nem sokáig járna szabadlábon.

gyakorikerdesek.hu: Mi a kortárs művészet?

gyakorimukritikusok.hu:

Az a vörös folt, amely a száj egyik felét jelenti, és az a ferde kis ceruzagalopp, amely a száj másik felét ábrázolja. Önmagában véve azonban egyik sem áll a száj képének szolgálatában.

Ahogyan a remekművön van: 

• a fogalom-minimum ez esetben csak egy kijelölt hely az alkotáson, egy helyhatározó szócska, mégpedig ebben a kijelentésben: „Itt van a száj!”; 

• a tapadás, a kompiláció pedig egy irreális színű folt, nem is folt, inkább packa vagy meggy-fröccsenés, amelynek egyetlen millimétere sem hasonlít szájhoz, ám az a logikai minimum, hogy a száj mértani helyén található, átitatja felfokozott „szájsággal”;  

• hasonlóképpen a ceruzavonal, amely szintén egy idegen üstökös, egy gyüttment csonkja, s azon a kis darabon, ahol a száj helye van, a száj-szuggesztió hatása alatt hirtelen szájjá lesz; bár egészen más helyről jött és teljesen más célok felé tart.

A nők néha nem ismerik a jelképeket

A nők általában kerülik az olyan udvarlókat, akik virágéneket dúdolnak nekik, és finom szeméremmel táncolják körül a való tényeket. 

Ha tehát egy nővel közölni kell valamit, a legjobb erősen megcsípni a karját, majd a kívánságokat hangosan elmondani, tömören, mint egy sürgönyt. 
Szerelem esetén az a legegyszerűbb, ha a férfi leteperi őt, s így, a tettek nemzetközi tolvajnyelvén közli vele az esti programot. 

A jelen és a megelőző állapot közötti különbség tulajdonképpen azonos a költői és a mondain szerelem közti eltéréssel. Utóbbiban mindig egyfajta „impresszionista” kettősségről van szó: egyfelől a nőről alkotott illanó, légies fogalomról, másfelől az érzékiségről mint céltalanul hullámzó ösztönről, amely sosem kapcsolódik egy teljes nő-modellhez, hanem csak szeszélyesen lecsíptetett hölgyformarészekkel pólózik. 

Vorbereitung zur Nachtruhe

A gyűlölet csak napközben él, természetes fényben. Alkonyatkor veszít erősségéből, és mire besötétedik, alig marad belőle valami. Sötétségben az ember általában esendő, békülékeny és gyáva.

A szobában csönd volt, tompítva derengett a fény, a zománcos-sárga fabútorok között az álom együgyü tündére motozott. Átlépve a küszöböt, megállt a harc. A küzdelem ilyenkor olyan nevetséges és reménytelen lenne, mintha valaki röppentyűket eregetne egy pincében.

Igen, a sötétség egészen zavaros, minden este új. Kattan a lámpa, s a világ lemerül a fekete vízben: ez kezdetben ijesztő és érthetetlen. Az első percben darabokra törik minden: fény, hang, ház és szoba. 

Tájékozódni kell, ez a legfontosabb. Bal kéz felől az ablak, előtte ágy, emitt üveges szekrény, játékos ládikó, mosdó, asztal. Az összezúzott szilánkokból lassanként összeáll a kép, a szobáé s az életé. Feldereng az ajtó alatt világító hasadék is, felerősödik az óraketyegés, a vízcsap csöpögése. Ami érthetetlen volt, értelmessé válik. A tárgyak elérhetők lesznek a fiókok mélyén, a szereplők a könyvek lapjain.

A kifejezés csirái

A.) Adott három összefüggéstelen kiindulópont:

1. a biológiai önkéntelenséggel adódó napraforgó-töredék az agyban,

2. a racionális önkénnyel kitervelt téma (az abszolút téma), minden témaszerű téma kidolgozatlansága

és

3. az abszolút hangulatosságot kifejező nagy kép (pl. az épülő velencei hajó éjjel) tautológiai és oszcillátor viszonya.

B.) A három összefüggéstelen kiindulópont természetesen előbb-utóbb összekapcsolódik, az összefüggés és az összefüggéstelenség fogalmai szükségszerűen relativizálódnak, aminek eredményeként létrejön a szójáték:

1. a szójáték szóval,

2. a szójáték térelemekkel (a modern építészet)


és

3. a „szójáték” az A.) alatti elemekből (az új szubsztancia-ínyencség).

Ahol egyazon időben ő lehet a király, a lakáj meg a nép

Ilyen a férfi, egytől egyig ilyen, ezt keresi, emiatt bizsereg folyton a talpa.

Tőlünk várja a küzdelmet és a békét, 
a Bastille ostromát, 
a győztes hadjáratok dalos mámorát, 
a pásztorjátékok erotikáját, 
a kínzókamrát és a becézést. 

Más semmit. 

Süllyedjek el, ha nem így van

A férfié a világ, az egész világ.

Minek osztozkodni rajta? 

Egy férfi legyen magányos és szűkszavú, büszke, bölcs és szikár. Nem szabad belekéredzkednie minden ágyba, nem szabad megfordulnia minden lány után. 
A fontos az, hogy az embernek ne legyen semmije, végezze dolgát, jól vagy rosszul, ahogy lehet. Ez nem könnyű föladat, tudom. De ez a lényeg. Az embernek ne legyen háza, mert azt megemészti a tűz, ne legyen földje, mert elönti az ár, ne legyen asszonya, mert nem tud szabadulni tőle, s ott döglik meg az ágya előtt. 

A férfi legyen derűs és okos, szerényen tegye a dolgát, figyelje a csillagok útját, gondoljon Istenre. 

Mi az, egy nő?

Porszem, amit a férfi egyetlen leheletével fújj el útjából. 

Az asszonyok számosan vannak és többnyire szépek. De a férfi nézzen higgadtan előre, keresse útját az asszonyok között, vesse meg a világ kísértéseit. Mert a gyönyör sekélyes, olcsó és sivár. A szerelem és a pénz, a siker és a mámor csak híg, ízetlen örömöt nyújt. 
A férfi útja befelé vezet.

Ki bánja ezt*?

* Ezt úgy mondják: munkába** fojtotta csalódását. 

** Ez a munka nem volt hasznos, több galibát okozott, mint amennyi hasznot hajtott, de mégiscsak munka volt, feledés, életcél. Egy látszatbirodalom volt, amelyben másvalaki lett a király, a boldogságom árán, de ki bánta ezt?

A magány rossz tanácsadó. 

Éreztem, hogy kifosztottak és kiforgattak életemből, hogy árvább vagyok az étlen csavargónál, akit a cigányudvarról is kivertek, és vicsorogva bitangol a réten. Szakasztott ilyen volt az életem, reménytelen, kietlen és sivár. Minden órában csodát vártam, a megváltást, amelynek jönnie kell. Volt úgy, hogy egy percre sem tágítottam az ablaktól, csak lestem az utcát, idegen arcokra bámészkodtam, belekukkantottam a szatyrokba, s utánanéztem a döccenő buszoknak. Vártam, jön-e már. De nem jött senki, csak ő. Egyazon kín rágcsált rajtunk.

Aztán a nagy és fenekedő világ mellett megtaláltam a magamét, a kicsiny, meghitt, és ismerős világot.

Micsoda buta felfedezés!

Az élet végzetes csapásai nem érintik a felületet, mélyre sújtanak, és lappangó, belső sérüléseket idéznek elő.

Az embernek ne legyen semmije

Az idő néha fonákul dolgozik. 

Egykedvűen veti le nyakravalóját, amely a társadalomra és az illemre emlékezteti, elveti gyűrűjét, amely a kedveséhez láncolta, zsebéből kihúzza óráját, mert a pontosságra és a munkára figyelmezteti. Mindezeket elszórja, kínos rendben, mint aki megszokott ágyánál vetkőzik. Óráját két ujja közé fogja, így hajítja el, laposan, akár a suhanc a kavicsot. A szerkezet messze röpül a göröngyök fölött, villan egy utolsót, majd eltűnik a bucka mögött. 

Nincsen semmije már, most szabad és boldog.

Szabad és boldog.

Némán és ittasan énekelni kezd, lehúzza magáról az inget, letér az ösvényről. Ragadós, cuppogó szántáson csap át, jobb kéz felől egy paraszt két ökörrel tapodja a hegyet, lába alatt fekete pondrók és síkos testű giliszták bújnak ki a föld repedéseiből. Végtelen szépség és szabadság hullámzik végig a tájon. Most már biztos, hogy a határon átjutott.

Nagyot rikkant, hars hangon folytatja a dalt. "Ember többé nem látta, sosem látta Klárát."

Sosem látta.

Boldogtalanháza

Aki egyedül lát a vakok között, hall a süketek között, szenved az érzéketlenek között, az is nyomorék.

Pedig ez is többlet: magyarnak lenni. Mert ha magyar vagy, ősi bánatok mozdulnak meg benned, apák és nagyapák keservei. És senki más a világon nem élheti át azt a gőgöt, amit te: a kitaszítottak, a rokontalanok gőgjét. Az elárultak, megkopaszítottak tragikumát, örökös rabszolgaságát.

Ősi honvágy kínozza ezt a népet, zavaros nosztalgia egy archív táj vagy mocsár vagy tenger után. Az egyetlen olyan vágy, amely összetart, amely miatt szétszórni nem tudnak.

Egy közös, régen elfeledett emlék rabja a magyar, egy közös borzalomé, ki tudja, milyenféléjé, mert az emlék elkalódott az ezer év alatt. Kár érte. Az egyetlen bizonyítéka annak, hogy létezett a közösség őrült nagy gyötrelme. 

A közösségé, ám méginkább a magyar emberé, akinek kissé szögletes a koponyája, egy kicsit bolond, egy kicsit barbár. Ha tesz valamit, azt sosem azért teszi, mert úgy helyes, célravezető, hanem mert ő magyar, csakis azért. Néha fölkel az asztaltól, tenyerét a szeme fölé emeli, majd ok nélkül elutazik Mongóliába vagy Quebecbe. Egy ideig ottmarad, aztán csöndesen visszakullog, tulajdonképpen minden valós ok nélkül, csak azért, mert ő magyar és másként nem lehet. Ő és az övéi néha gyűlölik egymást, acsarkodnak egymásra, s meggyilkolják a szomszédjukat. 

Mindezeket a magyar ember sem érti, de szenved miatta, s ha eszébe jut, csodálkozik azon, hogy milyen ő valójában.  

Egy magyar nőgyógyász Münchenben

Ajánlom szíves figyelmükbe.

Néhány perccel a szerelmi mámor után

Nem tudnak szeretni. 

Ez itt egy magyar, de itt a magyarok sem boldogok. Ő mondta, szegény. 

De miért is sajnálom? Kérdeztem, szeret-e, s nem felelt, hallgatott, másra gondolt. Biztosan valami bonyolult, európai dologra, amitől elsavanyodik a kedv és elillan az öröm.

Én sem szeretem már. Gyűlölöm. Olyan, mint a többi: kopott, fanyar és rosszkedvű. A testemért semmit sem adott, még udvariasságot sem. Meg tudnám ölni. Ám ezért itt az embert elítélik, börtönbe vagy egy szigorú tébolydába csukják. 

Otthon még a gyilkosság is más. Otthon megmondom: gyűlöltem, mert nem szeretett, mert kínzott, és mert magyar volt, gyűlöltem és megöltem. Otthon fölmentenének, esetleg egy egészen enyhe és kellemes büntetéssel sújtanának, kiírnák a nevemet az újságba, s talán bírságot szabnának ki rám. De rólam ábrándoznának, engem idéznének az országházban. 

Itt még gyilkolni sem érdemes. Holnap hazamegyek.

Haza, mert rájöttem, léteznek olyan emberi kapcsolatok, amelyekre nincsen megfelelő műszó a társadalom szótárában. Itt viszont még az álmoskönyvekből is hiányzik a vágy, a szeretet és a gyűlölet.  

*nos, a cím néha megtévesztő

A rózsaszál ennél azért szebb

A tisztelt szerkesztő úr arra külön megkért, hogy önéletrajzomban a közelmúlttal hangsúlyosabban foglalkozzak. Kérem, bocsássa meg, amiért óhajának nem fogok eleget tenni. Ugyanis az a hajsza, amit ellenem indítottak, oly ostromba, oly ízléstelen volt, hogy csak azért beszélek róla, mert már fekete a tinta, mellyel írok.

Pedig hiába minden kísértés, a piszok, a por, a sár már nem ér fel énhozzám, nem érint meg, nem vág orrba-szájba, mert ma én vagyok Kukorica Jancsi. S ezen lehetetlen változtatni, ez bekövetkezett.

És persze mert érdekli: a magánéletben erősen szürke, egyszerű nő vagyok, különös tehát (nemde?), amikor önhitten beszélek, és a digitális naplók szférájában fővárosi fekete lukakban táncolok. 

Egyébként viszont mélyen vallásosnak nevezném magamat. Épp emiatt figyelmeztettek egyszer erélyesen arra, hogy az életben többször is megdobálnak majd sárral, olyanfélével, amely még Krisztust is beszennyezte. Pedig Ő isten fia volt.

Csakis azt mondhatom, néhányak szeretete majd megtisztít attól a sártól, amit hozzám vágtak.

Amikor az életrajzomnak nekikezdtem, január elseje volt, amikor befejeztem, hatodika. Időközben vonult le az az emlékezetes este, amikor visszahoztak erre a színpadra. Jóllehet már-már arra a nagy bűnre gondoltam,  hogy elhagyom a Hazát, hisz mindenik művésznek a széles világ az otthona. De visszahívtak, visszaköveteltek, a publikumom állva, szédületes tapssal üdvözölt, mire nekem az jutott eszembe, hogy a szeretet Őt is tisztára mosta, patyolattisztára, mert igazságtalanul bántották. 

A kegyes Isten se nem siet, se nem késik.

Úgyhogy ne bánja, hogy evvel zárom is soraimat. Ilyen finálé esetén nincs egyéb, amit magamról le kellene jegyeznem.

Szociáldemokrácia

- Komám, hogy állsz a szilvákkal?

- Hála istennek - jól.

- Akkor ne vedd el a kedvét, hadd lopjon! Legfőlebb kifizetem.