Bejegyzések
A gyűlölet csak napközben él, természetes fényben. Alkonyatkor veszít erősségéből, és mire besötétedik, alig marad belőle valami. Sötétségben az ember általában esendő, békülékeny és gyáva.
A szobában csönd volt, tompítva derengett a fény, a zománcos-sárga fabútorok között az álom együgyü tündére motozott. Átlépve a küszöböt, megállt a harc. A küzdelem ilyenkor olyan nevetséges és reménytelen lenne, mintha valaki röppentyűket eregetne egy pincében.
Igen, a sötétség egészen zavaros, minden este új. Kattan a lámpa, s a világ lemerül a fekete vízben: ez kezdetben ijesztő és érthetetlen. Az első percben darabokra törik minden: fény, hang, ház és szoba.
Tájékozódni kell, ez a legfontosabb. Bal kéz felől az ablak, előtte ágy, emitt üveges szekrény, játékos ládikó, mosdó, asztal. Az összezúzott szilánkokból lassanként összeáll a kép, a szobáé s az életé. Feldereng az ajtó alatt világító hasadék is, felerősödik az óraketyegés, a vízcsap csöpögése. Ami érthetetlen volt, értelmessé válik. A tárgyak elérhetők lesznek a fiókok mélyén, a szereplők a könyvek lapjain.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése