Erdélyi X-akták 89765

Tisztelt Szerkesztőség!

Mottó:
"Király, ha nem nézném vitézi voltomat,
Majd fejedhez verném héttollú botomat!"
Arany János: Toldi estéje, részlet

Nem tudom, a fölháborodásom vagy a csalódásom volt nagyobb, amikor Gurzó K. Enikő publicisztikáját elolvastam. II. 18-án jelent meg a Reggeli újságban, magam az Erdély.Ma hírlevelében kaptam meg. Ma van annyi időm, hogy reagáljak rá.

Fogalmam sincs róla, hogy ki a cikk írója. Azt azonban tudom, hogy tipikusan a mai kor újságírója: összemossa a különböző minőségeket, vagdalkozik, - mert az olyan jól hangzik! - pontos információk nélkül rágalmaz, hiszen ki az, aki Nagyváradon utánanéz, igaz-e, amit állít.

Hogy például milyen jogon nevez egy nívós szórakozóhelyet - amely az elmúlt évben éppen ezért díjat is kapott - "harmadrangú lebujnak" és "késdobálónak" a cikkíró? Talán ismeri? Járt valaha ott? És milyen jogon akarja azt sugallni, amit az enyingi cigányrokoság egyik tagja, hogy ugyanis a sportolók kötöttek bele a gyilkosokba? És milyen jogon sugallja azt írásában, hogy egy kézilabdacsapat tagjai sportolóhoz méltatlanul viselkednek, ha nyilvános szórakozóhelyen ünneplik sporttársuk gyermekének születését?!

Tisztázzunk valamit: az erdélyi autonómiának és Marian Cosma meggyilkolásának semmi köze sincs egymáshoz. (Nem mellesleg: cikkírónak illene tudnia, hogy éppen Nagyvárad soha nem volt a történelmi Erdély része, a Partiumhoz, magyarul "Részek"-hez tartozott. Nem kívánok hosszabb történelmi áttekintést adni, én is ismerem a történelmi problémákat ugyanúgy, mint a történelmi és jelenkori neveket.) Cikkíró volt szíves a kiváló sportoló halálán érzett fájdalmat és gyászt, amely éppen a jóérzésű civileket töltötte el, alpári, minősíthetetlen hangon gyalázni. Érdekes: a családi gyászról és a temetésről készült felvételeken egyetlen egyszer sem láttam rajtunk (kiken?) "seggükkel röhögő" embereket. Ott sírt mindenki. Mint ahogyan sírtak Magyarországon sportolók, civilek, szóval azok az emberek, akik az értelmetlen, barbár gyilkosság miatt fölháborodtak. És ennek nincs semmi köze Erdély autonómiájához. Meg a romániai etnikai feszültségekhez sem.

És nincs köze egy máig lezáratlan, az elmúlt két hónap egyik rettenetes tragédiájához, Ophelie eltűnéséhez/halálához sem. Magyarország együttérez a szülőkkel, de a cikk megírásakor még nem tudta senki, hogy hol is van az eltűnt lány (sz. m.: de, már tudták). Hová kellett volna virágot vinni?!

Ne tessék összemosni semmiféle 1956-os megemlékezést és emlékállítást sem Cosma halálával, sem az autonómiával és a politikával!

Én Magyarországon élek. Lehet, hogy többet járok Erdélyben, mint a cikkíró Magyarországon. Barátaim nagyon különböző társadalmi rétegekből kerülnek ki. Sok problémát vetnek föl életükkel és az erdélyi politikával, politikusokkal kapcsolatban. Nekem sem tetszik minden. Van, amit másképp látok, mint ők. De soha nem venném magamnak a bátorságot, hogy ilyen emberalatti hangnemben nyilatkozzam arról, ami nekem nem tetszik! Sőt! Amit nem ismerek a gyökerekig, arról még véleményt is nagyon óvatosan mondok, mert sem sérteni, sem megbántani nem akarok senkit.

Megértem az autonómia visszautasítása miatti mérget, de ez még nem ok arra, hogy gyalázkodjon valaki. Ráadásul: ez az írás tipikus példája a rossz publicisztikának. Minőségeket kever össze. Nagyvonalú leszek: nem fogom az újsgírói tisztességtelenség és durva hazugság példájaként tanítani a cikket. Szakember vagyok: alaposan, szóról szóra tudnám az írást elemezni, de erre sem kedvem, sem időm nincsen. Meg a fentebb elmondottak értelmében nem akarom a tanítványaimat az erdélyi magyarság ellen hergelni. A cikk alapján lehetne...

Levelemet nem vitaindítónak szántam, hanem gondolkodtatónak: mekkora kárt okozott ez az írás? Én például lemondom a Hírlevelet, mert ahonnan ilyen írás érkezik, azt én nem olvasom és nem terjesztem.

Levelem sajtóbéli közlését megtiltom:Önökek írtam, nem a nagyvilágnak. Kéretik komolyan venni ezt a tilalmat!

Aszód, 2009. február 26.
xy


Tisztelt levélíró!
Mivel ön nem Gurzó K. Ernikőnek, de még csak nem is szerkesztőségünk valamely tagjának írta, amit írt, így természetesen meg fogjuk jelentetni, megfelelő kommentár kíséretében, mivel abban kollektív elmarasztalást enged meg magának mind az erdélyi magyar újságírótársadalom, mind az erdélyi magyarság címére. A kioktatásról már nem is beszélve. Fontos, hogy olvasóink, közösségünk tagjia is lássák, miként gondolkodnak, írnak és oktatnak rólunk az "anyaországnak" nevezett Agyarországon, ahol egy bizonyos december 5-én mindenki elveszítette ama jogát, hogy velünk, erdélyi és partiumi magyarokkal magas lóról beszéljen. (Egyébiránt épp a tudatlan, arrogáns, agymosott agyarországiak miatt nem szoktunk mindig disztingválni Erdély és Partium között, ugyanis a gyurcsányi országlakosok 99 százalékának fogalmas asincs arról, hogy ami Ártándtól keletre van, az nem mind Erdély, sőt számukra az mind Románia, Balkán.

Üdvözlettel,
Dénes László főszerkesztő

Ui. Ha nem akarta, hogy megjelenjen, amit írt, akkor minek írta? Si tacuisses, philosophus mansisses.


Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Érdekes levelet írt Ön nekem. Tele ugyanazzal a vagdalkozással, amit Gurzó K Enikő produkált. Ön is összemosott minden, össze nem tartozó jelenséget és fogalmat, Szíve joga! Mindenki a saját embersége és szakmai becsülete alapján ítél.

Én azonban minden, december 5-én tisztességgel az összetartozás mellett szavazó magyarországi testvérem nevében kikérem magamnak az állításait! Ne keverjen össze minket, magyarországi magyarokat egy kormánnyal, amely elfeledkezik kötelességeiről! Magyarországon vannak, akiknek nem kell szégyellniük magukat!

Levelemben írtam: én óvakodom attól, hogy esetleges nemtetszésemet erdélyi barátaim tudtára adjam, mert nem akarom őket megbántani. Én nem Partiumban és nem Erdélyben élek, nem biztos, hogy mindig mindent ugyanúgy látok. "Nem a mi dolgunk igazságot tenni, / A mi dolgunk csak: igazabbá lenni." Az igazságtevéssel nem engem bízott meg az Úristen.

De Önt sem! Fogalmam sincs róla, hogy milyen, becsületembe gázoló szöveggel kívánja, határozott tilalmam ellenére, megjelentetni a levelemet. Izgalmas lesz: én még csak védekezni sem tudok, Ön azt ír, ami eszébe jut. (Mint a népszavazással kapcsolatban, ahol milliónál több magyart gyalázott meg... Ugye, ez a sajtószabadság, az Ön értelmezése szerint?!)

"Agyarország"? Főszerkesztő Úr! "...nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt / kis ország, messzeringó gyermekkorom világa." Ne bántsa a Hazámat! Átkozhat államot és kormányokat, mert sem egyik, sem másik nem a Haza! És a pártok sem a "Haza"! A Haza ezek fölött van. Az Öné is, az enyém is. Én nem bántottam az Önökét, Ön se bántsa az enyémet!

Én nem ítélkeztem az erdélyi magyar újságírás fölött. Ezt a rágalmat is visszautasítom. Én egy olyan, sajnos napjainkban egyre jobban terjedő módszer miatt háborogtam és háborgok, amely egymással össze nem függő dolgokat kever össze. Ön mondta, hogy az erdélyi magyar újságírás ilyen, Úgyhogy: szégyellje magát! Ön rágalmazta meg általam nagyra becsült kollégáit! Nekem eszembe sem jutott ilyen hülyeség!

Főszerkesztő Úr! Amit Ön velem csinálni akar, az embertelen. Megteheti, mert én messze vagyok. Nem tudok védekezni. Nekem nem áll rendelkezésemre egy újság, még azt sem tudom, mikor fogja belém törölni a lábát.

Közlendőm annyi: emlékeztetem rá, hogy megtiltottam a levelem nyilvánosságra hozatalát, mert nem mások számára írtam, hanem a Szerkesztőségnek, mert az impresszumban sehol nem szerepelt az inkriminált cikkíró neve. Fogalmam sem volt, hol érhető el.

Tévedések elkerülése végett: én nem védekezem, hanem visszautasítom az Ön velem és a magyarországi magyarok jobbik részével kapcsolatos rágalmait. Gondolom, ezt a levelet "természetesen" nem fogja közölni. Én Önnek szántam, de Ön olyan öntörvényű, hogy azt tesz, amit akar. Én figyelmezetettem Önt. Ha levelem az ellenőrizhetetelen kommentárokkal vagy anélkül megjelenik, sajtópernek néz elébe. Rágalmazás és becsületsértés miatt bírósághoz fordulok. Addig is elküldöm minden erdélyi barátomnak a cikket is, meg az Ön helyesírási hibákkal gazdag levelét is.

Ja! Ne okatsson engem latinul, mert ahhoz én jobban értek. Tudja, ha a "sine ira et studio" alapelv eszébe jutott volna, akkor most nem itt tartanánk. Akkor talán nem nálam kereste volna a magas lovat, hanem az említett cikkírónál, és Ön sem ült volna föl rá.

Mondja, Főszerkesztő Úr! Muszáj volt abba beletörölnie a lábát, aki a sajtóetika és az emberség nevében emelt szót? Akinek a tanítványai igenis tudják, hol van a történelmi Erdéy határa, s talán egy kicsit többet is?
Sapienti sat.
xy


Tisztelt hölgyem!
Na látja, ez az Agyarország, ahol ön él, és amelytől most szeretné némiképp elhatárolni magát. Ez, ahonnan valaki számomra ismeretlenül ledorongoló és kioktató levelet ír, majd amikor annak közlésével ijesztem meg (elég lenne csak úgy, minden kommentár nélkül leközölni, s máris szerezne magának és a mai Agyarországnak újabb és újabb "híveket"), akkor sajtóperrel fenyegetőzik (jó agyarországi szokás szerint, ott nagy divat hazugságokkal "helyre tenni" a hazugságokat), meg a barátaival, meg az újabb lejáratásunkkal, meg a - nevetséges! - helyesírási hibáimmal (na bumm, este, sok ezer hülye komputeres szöveg elolvasása után már a szemem is fáj meg az ujjam is melléüt, már nincs türelmem és kedvem agyarországi maileket nagy élvezettel olvasni és kellő műgonddal megválaszolni) - szóval hagyjuk, legyen ön boldog ott, mi meg boldoguljunk itt, teljes kiábrándultságunkban abból, amit önök, csonka-magyarországiak meg az egész hóbelevancuk jelent. Az Erdély.má-ra meg ne orroljon, ők csupán egy hírportál, ami keresztmetszetét adja mindannak, ami nálunk történik és megjeleneik. Ha önökre és Agyarországukra nézve nem mindig csak szép és jó jelenik meg, azért talán nem mi vagyunk a hibásak, és szerencsére már ránk sem tudják oktrojálni a hebegően alázatos viszonyulást önök és kicsiny világuk iránt.

(Gurzó K. Enikő 15 éve van jelen írásaival a honi médiában, karakán, megvehetetlen és megfélemlíthetetlen tollforgató, négy évig volt a belső munkatársunk, jelenleg Temesváron él, családi okokból volt kénytelen Nagyváradról odaköltözni, egy múzeumban dolgozik, egy-két érdekesebb írása a Várad című kulturális folyóiratunkban is megnézheti, ha kíváncsi rá (http://varadlap.ro/index.php?u=0&m=112&szid=397&keresendo=&p=5), amely lapnak jelentéktelenségem az egyik alapító szerkesztője, mint ahogy voltam több más romániai magyar kiadványnak is. Engem már nem lehet lejáratni, kedves xy, mert már "lejárattak" (vagy "feljárattak"?) az írásaim a hetvenes évek óta és az utóbbi két évtizedes taposás a médiában, és azt is tudom, hogz "nagyrabecsült kollégáim" közül ki mit és mennyit ér, hatráon innen és túl, kinek milyen kemény a gerince és vasatg a pofáján a bőr.

Kezét csókolom,
DL


A mitugrász (fő)érintett, akiről a duma folyt:
a titkosított leveleken semmit sem módosítottam, csupán a magyarhoni írogató nevét töröltem, hogy óhajának eleget tegyek; hangsúlyozom: a vitát nem azért tettem itt közzé, mert öregbíteni szeretném a híremet, amely egyesek szerint jó, mások szerint vacak, ráadásul ezen sorok, gondolatok még rontanak is rajta, hanem azért, mert a "beszélgetés" pillanatában meg sem nyikkanhattam (jobb is, hogy nem), és, úgy érzem, nem csak rólam szól ez a csata, az én packázásaimról, dilettantizmusomról, hanem a jelenlegi magyar-magyar jószomszédi kapcsolatokról; DL-nek azért ismételten köszönöm, bár a személyem jellemzését illetően túlzásokba esett.