A magyar báró, kitől londoniak vásároltak Manet-képet

Hatvany Ferenc és a fedetlen múzsák

1958-ban Lausanne egyik klinikáján elhunyt báró Hatvany Ferenc festőművész. Mivel Magyarországra nem volt miért visszatérnie, a város mellett, a Grandvaux-temetőben helyezték örök nyugalomra. A művészettörténet azóta is adós életműve feldolgozásával, svájci források szerint pedig már a sírja sem található meg. Rá emlékezett legutóbbi kiállításával a hatvani múzeum.

A plakáton: Hatvany Ferenc: Kékruhás nő (1910 körül, MNG)

A tárlatot meghosszabbították!

Hatvany Ferenc életének legnagyobb részét megosztotta Magyarország és Franciaország között. Magyarországi lakcímeként a pesti Nádor utca 3. szám alatti családi házukat ismerjük. Később, 1923-ban már az Ybl Miklós tervezte Lónyay-villában, a Hunyadi János út 26. szám alatt lakott, a nyarakat pedig családi birtokukon, a hatvani, volt Grassalkovich-kastélyban töltötte, miután családja 1910-ben rendbe hozatta az ingatlant. Az impozáns palotát neobarokk stílusban újították fel, parkjába Olaszországból érkeztek a szökőkutak és szobrok. Üvegházából különleges, egzotikus növényekkel és virágokkal látták el ismerőseiket és a megrendelőket.

A kastélyban nyaranta nagy társasági élet zajlott, kiemelkedő személyiségek töltötték itt heteiket, hónapjaikat. Gyakori vendégnek számított Ady Endre, József Attila, Bródy Sándor, Hunyady Sándor, Czóbel Béla, Modok Mária, Szmrecsányi Ödön, Lesznai Anna (aki rokon is volt), Bajor Gizi és Petrovics Elek. Thomas Mann a Doktor Faustusban Mme de Tolna alakját például Hatvany Irénről mintázta, látogatásakor szerzett élményeire hagyatkozva. Ferenc várbeli háza, amely műgyűjteményének legjavát őrizte, úgyszintén az ismerősök, cimborák gyakori látogatásának színtere volt.

Budapesti villáját 1944-ben bombatalálat érte, ő ekkor azonban már a számára kieszközölt mentesítő okirat védelme alatt Czóbel Béla szentendrei házában lakott mint „kertész” (bár ahogyan Barcsay Jenő mesélte, a városban tudták, hogy Czóbeléknek nincs kertészük). A két művész közti mély, halálig tartó barátság gyökerei az 1900-as évek elejéig nyúltak vissza. Az 1881-ben született Hatvany két évvel volt idősebb Czóbelnél, akivel együtt járta ki Párizsban a Julian Akadémiát.

A háború után, 1947 februárjában Hatvany külföldre távozott, onnan segítette a Magyarországon maradt leányait és vejét. Családtagjai ugyanis csak 1952-ben, az állam „nagyvonalú gesztusaként”, fejenként 3000 dollárért hagyhatták el az országot.

Noha a báró csupán kényszerből hagyta el hazáját és otthonát, többé nem tudott visszatérni Magyarországra, sokat betegeskedve Franciaországban és Svájcban élt. Halála előtt alig egy héttel, 1958. február 1-jén Lausanne-ból írta utolsó levelét Czóbel Béláéknak Párizsba.

Festői nagyságára és jelentőségére majd’ hatvanéves művészi pályafutásának azon fejezetéből következtethetünk, amelynek darabjai a Magyar Nemzeti Galéria (és elődje, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Fővárosi Képtár) gyűjteményébe kerültek vétel, ajándék, hagyaték, illetve csere útján. Festményei és pasztelljei azonos fontosságúak. Párizsi tanulmányai életre szólóan meghatározták művészi útját, bár nagybányai tartózkodásának jeleit is felfedezhetjük tájainak napsütötte és árnyékos megoldásaiban.

Hatvany Ferenc: Női akt háttal (MNG)

„Hatvany festői fantáziáját elsősorban az asszonyi test izgatja. Annak szépségeit kutatja, azt helyezi alkotásainak középpontjába. A hús áttetsző pirosságát, a bőr hamvas szövetét, lágyságát, tompa fényét, a mozgás ritmusát, lüktető elevenségét mesteri biztonsággal eleveníti meg. Selymet, színes szöveteket terít az érett, buja test köré, mely a zárt szoba határai közé illesztve, mint szekrényében a drágakő, pihen, pompázik” – írta róla 1918-ban a Nyugatban Bálint Aladár.

Hatvany nem volt forradalmi alkotó, a 20. századi mozgalmak inkább szemlélődésre késztették, igazán nagy hatással csak a Cézanne által képviselt konstruktív képépítési megoldás volt rá. Visszafogott színvilágú, majdhogynem monokróm női portréi érzékenyen ragadják meg modelljeinek lényegét. A nyugodt tartású félalakok arcmásai javarészt sötét háttérből emelkednek ki. Tájképeinek meghatározó motívuma a hatvani kastély parkja, az utóbbi évek aukcióin szereplő munkái legalábbis mindig ennek egy-egy napfényfoltos részletét mutatják.

Kitüntetésekkel nemigen halmozták el. Az elsőt talán nem is követte több: 1915-ben Női arckép című művéért (ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona) kapott aranyérmet. Egyénisége, talentuma biztosította, hogy tehetségén átszűrje tapasztalásait, és ezektől megújulva sajátságosan alakítsa stílusát. Ízlése, művészet iránti szenvedélye egész életét meghatározta.

Hatvany ugyanis kiváló műgyűjtő is volt. Módjában állt és biztos érzékkel meg is szerezte Európa legjobb műkereskedőitől (vagy néha a művészek hagyatékából) azokat az antik, középkori és 19–20. századi műkincseket, amelyek nemcsak festmények, grafikák és szobrok voltak, hanem szőnyegek, bútorok és iparművészeti tárgyak. Kollekciójának zöme 1908–1918 között alakult ki, de még a 20-as évek közepétől is bővült. Courbet, Corot, Chasserieu, Daumier, Delacroix, Manet, Pissarro, Picasso, Renoir, valamint Csontváry, Czóbel, Derkovits, Egry József, Paál László, Rippl-Rónai, Szőnyi István képviselte a legjobbakat.

Ezek közül számos alkotás annak köszönheti további jó sorsát, hogy az 1910-es évektől kezdődően Hatvany el-eladogatott, -ajándékozott képeiből (elsősorban a budapesti Szépművészeti Múzeumnak, az Iparművészeti Múzeumnak és az esztergomi Keresztény Múzeumnak). Így maradhatott meg Manet A Folies-Bergère bárja (1882) című világhírű festménye is, amelyet 1925-ben Samuel Courtauld vásárolt meg tőle, így a remekmű ma is megtekinthető Londonban, a Courtauld Institut of Art gyűjteményében.

Manet: A Folies-Bergére bárja (1882, Courtauld Institute of Art, London) Hatvany Ferenc szétszóródott gyűjteményéből

A felsorolt tevékenységek mellett Hatvany remek írói vénával is rendelkezett. Élvezetes beszámolókat küldött még a második világháború után is (1948-tól már Párizsból) a Magyar Művészet folyóiratnak, éppúgy, mint a 20-as, 30-as években. Beszámolt például Matisse-nál tett látogatásairól és a párizsi művészeti életről, tudósított kiállításokról. Nem sokkal halála előtt fejezte be Az ábrázoló művészet találkozása a fényképező kamerával. Élmények és elmélkedések című 447 oldalas könyvét, amely máig nem jelent meg nyomtatásban.

*

1943-ban legértékesebb műtárgyait Hatvany Ferenc – két cégvezetője neve alatt – három budapesti nagybank páncéltermében helyezte el zárt letétként.

1944. december 1-jén éjjel a náci tisztek az általuk elfoglalt épületekből az értékesebb műtárgyakat – köztük a Hatvany-gyűjtemény megmaradt darabjait – Budakeszi úti villákba menekítették. Néhány nappal később rakományuk – kevés kivétellel – már indult is Bécsújhely felé.

A műkincsek bankokban tárolt része 1945 januárját követően a Szovjetunióba került, ahonnan sosem tért vissza a család és a leszármazottak tulajdonába.

**

Hatvany Ferenc édesanyja Hatvany Emma, édesapja Hatvany Sándor, testvérei Lajos és Irén. Feleségétől (†1986, Svájc), Királdi-Lukács Lucie-től született gyermekei közül Alexandra, Sonja és Antoinette érte meg a felnőttkort. Sonja és Antoinette Svájcban, illetve Franciaországban él, Alexandra († 1978) férjével, dr. Nagy Endrével (†1994) Tanzániában nyugszik, arushai birtokukat lányuk, Diana igazgatja.