"1907" (AR archív filmjeivel)

A mozizás kezdetei Nagyváradon

A 20. század elején Nagyvárad lendületesen fejlődő iparral, kiterjedt kereskedelemmel, tőkeerős hitel- és bankrendszerrel, jól szervezett közlekedési, valamint szállítási lehetőségekkel rendelkezett, így méltán sorolták a modernizmus útján járó kultúrvárosok közé. A település egyre gyarapodó, erősödő polgársága nem csupán a gazdasági fejlődésben volt érdekelt, hanem felkarolt minden olyan mozgalmat, kezdeményezést, amely a haladást szolgálta: ilyen megfontolásból támogatta a művelődési-, az oktatási-, az egészségvédelmi-, a szórakoztató- és a sportintézményeket. Természetes tehát, hogy a legújabb kultúrintézmény, a mozgófénykép-színház is hamar befogadó rétegre talált Nagyváradon.


A mozgófénykép 1903 júliusában jelenhetett meg Váradon. A Tiszántúl című helyi politikai újság július 2-i számában ugyanis hírt közölt egy, a Nagypiac téren felállított kinematográffal kapcsolatos, fontosnak vélt eseményről. A periodika azt jelezte, hogy a létesítmény üzemeltetését a tanács jóváhagyta, az engedélyhez jutott tulajdonosnak pedig 100 koronát kellett befizetnie a városi szegényalapba. Akkoriban ugyanis csak a nyári szórakoztató rendezvények kaptak jogosultságot, a mozgófénykép-bemutató pedig nem igazán minősült ilyennek, inkább a közkedvelt orfeumi, varieté s más hasonló műsorokkal azonos kategóriába sorolták.

Aztán 1905-ben a budapesti Uránia is felkereste a bohém Váradot. Előadásait a Nagyváradi Magántisztviselők Egyesületének székházában tartotta vasárnap délutánonként, annak köszönhetően, hogy az Uránia Magyar Tudományos Testület a rendelkezésére bocsátotta a felszerelést és a felvételeket. Az álló- és mozgóképek alkotta, mozielőadásoknak még nem nevezhető produkciók műszaki minőségéért Sebő Miklós elektrotechnikus, tartalmukért pedig Kardos Rezső felelt.


Az első meghatározó esemény azonban 1906 augusztusában következett be Nagyvárad mozitörténetében. A Pece-parti Párizsba ugyanis ekkor érkezett meg „a Narten-féle Bioskop, a világ legnagyobb mozgó-fénykép vállalata”, amely a 37-ik gyalogezred zenekara által kísért előadásait a Nagypiac téren felépített, 1500 ülőhelyes, ventillált csarnokban tartotta meg. Nagyságát nézve ez a vetítősátor egyedinek számított a földgolyón.

A Bioskop belépőinek ára kategóriánként változott: az úgynevezett első helyek 1 koronába, a második helyek 60 fillérbe, a harmadik helyek 40 fillérbe, a páholyülések pedig négy személy számára 4 koronába kerültek. Az esti előadásokon a császári és királyi 37-ik gyalogezred zenekara játszott – persze honoráriumért. A némafilmek históriájának ezen szakaszában ugyanis még csak ritkán alkalmaztak kommentátorokat, és a szövegközi feliratok sem voltak gyakoriak. Legtöbbször egy zongorista, vagy egy kisebb zenekar kísérte az egymást követő néhány perces filmeket, amelyekben a szereplők felfokozott játéka közvetítette a mondanivalót.


A programok szerkesztőjének szándéka egyértelműen a publikum megnevettetése volt, nem az ismeretátadás, ami nem meglepő, hisz a nézők zömét teljesen elbűvölte a mozgó kép csodája. A technika eme bravúrja számukra elegendőnek bizonyult.

Sajátosságuk tekintetében a kínálatból az egzotikus tájakat, vidékeket, életmódokat bemutató rövid produkciók emelkedtek ki. Előfordult, hogy ugyanazon vetítésen Japánról négy különböző témájú film pörgött le: ezen alkotások az előző években zajlott japán-orosz háború miatt tűntek érdekesnek. A műsorrendbe beiktatott egyetlen történelmi film Bonaparte Napoleon életét vázolta fel. Megtörtént, hogy a produkciók egyikéhez-másikához utólag kiszínezett felvételeket is hozzácsatoltak. A filmek zöme elérte a 100 métert, levetítésük 4-5 percig tartott.


Mindezeken túl a Bioskop tulajdonosa, Narten György még egy tiszteletre méltó gesztussal is feledhetetlenné tette nevét. Miután megtudta, hogy a város polgárai egy Kossuth-szobor felállítására gyűjtést indítottak, megkereste Adorján Emil doktort, a szoborbizottság elnökét, és közölte vele: a közönség érdeklődésének és pártfogásának viszonzásaként az egyik előadás bevételének felét felajánlja a szoboralap javára. Magasztos tettének azonban nem maradt nyoma, hisz a plasztika sajnos nem készült el, az összeszedett pénz az első világháborús békekölcsönbe folyt be végül.

Az Uránia tevékenységét Narten később a tanintézetekre is kiterjesztette. Az iparos tanoncok vasárnap délutánonként vetített képekkel és zeneszámokkal színesített tudományos jellegű produkciókat tekinthettek meg, hétköznap pedig a községi elemi iskolák, a polgári tanodák és a gimnáziumok növendékeinek tartottak előadásokat. Az oktatásnak ez a formája igen eredményesnek bizonyult, hisz néhány év múlva már majdnem mindenik iskola rendelkezett azokkal a műszaki eszközökkel, készülékekkel, amelyek különösen a földrajz és a történelem tanításánál bizonyultak nélkülözhetetlennek, de a művészi s az esztétikai hajlamok, érzékek elmélyülését is előmozdították.

A mozgófénykép népszerűségét Váradon természetesen a többi üzletember is kihasználta. A nemzetközi gyártók és forgalmazók, így a francia Lumiére, a Pathe fivérek cége s az amerikai Edison ügynökei például mindent megtettek, hogy meghódítsák az ígéretesnek mutatkozó piacot. Botrányos, meghökkentő műsoraikat gyakorta a sűrűn látogatott kávéházaknak ajánlották fel.


Az Edison vélhetően 1908 februárjában nyílt meg, bár ezzel kapcsolatban még nagy a bizonytalanság. Az viszont biztos, hogy e „villamos színház” műsorkínálatában a tartalmas, ismeretterjesztő darabok voltak többségben, sőt, falai között egy „helybelinek” nevezett filmet is bemutattak. Az alkotás II. Rákóczi Ferenc hamvainak 1906-ban történt hazahozataláról szólt.

Az Uránia 1907. július 14-től lett látogatható, s igényes műsorpolitikája tette közismertté. Produkciói három napig voltak megtekinthetők, mindenik blokk 12 filmet tartalmazott, az egyes munkák közötti szünetben természetfilmeket, útleírásokat, híradásokat, bohózatokat, életképeket stb. vetítettek. Kedvence lett a nézőknek Pali is, a kissé butácska, tétova, tébláboló, kétbalkezes alak, aki szinte az összes műsorban fellépett.

Az Uránia működtetői természetesen a nebulókra is gondoltak, így már a felavatása utáni ötödik napon gyermekelőadást rendeztek, amelyre a közönség – kortól függetlenül – feles jeggyel léphetett be. A szegény sorú gyerkőcöknek ingyenes produkciókkal kedveskedtek.

Persze az értelmiségiekről sem feledkeztek meg. A „mozi” üzemeltetésének második hetében ugyanis felolvasással egybekötött esti műsorokat is programba iktattak, ezek moderálására hírlapírókat, tollforgatókat, tanárokat és lelkészeket kért fel az igazgatóság. Mi több, 1907 október elsejére egy negyven képsorból álló film is elkészült Váradról.

Amúgy a terembe villanyventillátorokat szereltek be, majd egy orgonának is helyet szorítottak, ami akkoriban abszolút újdonságnak számított.


Az 1907. esztendő tehát páratlanul jelentős eseményekkel gyorsította a nagyváradi mozgófénykultúra fejlődését, hisz két állandó filmszínház is gyökeret eresztett a városban. Közülük az Uránia bizonyult életképesebbnek, nemcsak azért, mert mögötte egy, immár hagyományokkal bíró országos egyesület, társaság állt, hanem azért is, mert az igazgatói tisztséget az a jó üzleti érzékkel és szervezőkészséggel megáldott Székely János töltötte be, aki meghatározó alakja lett a váradi mozik történetének.
(Könyvészet: Kupán Árpád A mozi évszázada Nagyváradon)

FILMEK