A tisztességes polgár

rádöbben arra, hogy hiábavalóan járt egész életén át

az elődei által kikövezett úton

Temesvár, korzó (Lloyd-sor)

Hans Müller ezen a téren született. Amint anyjától, apjától megtanulta, reggel, miután nyugodt éjszakai álmából felébredt, megmosakodott, megborotválkozott és megfésülködött, magára kapta levendula illatú barna öltönyét, óvatosan belebújt kifényezett bőrcipőjébe, majd elindult bevásárolni.

Előbb a hajlott hátú Jakabot kereste fel, aki már az ajtóban várta, leste érkezését. Hans szokásszerűen tőle vette a tejet, mert már az édesanyja, s az édesapjának az édesanyja is tőle szerezte be a kávéba valót. Talán azért, mert hajdanán az ő termékei voltak a legfinomabbak a városban, talán nem, Hanst azonban ez egyáltalán nem érdekelte, őt inkább a megszokás vezérelte, járta a felmenői által tisztességesen kitaposott utat. A pirosra sült házikenyeret a család régi barátjától, Molnár Gézától rendelte meg, ezen a napon is, de mivel maradt még néhány aprója, úgy gondolta, vesz még egy kis meglepetést Klein Jakabtól, a méterárustól, drága feleségének, Matildnak. Következett a szódavizes. Guten Morgen, Herr Gruber, köszöntötte illedelmesen a tulajt, miközben megemelte kalapját, ám a pult mögül ezúttal egy általa még sosem látott pofa vigyorgott rá. Ez azt követően esett meg vele, hogy ablakából kifigyelhette, miként állítanak szobrot a latin anyafarkasnak a korzón, amit előbb nem tudott mire vélni. Mivel az arc szótlanul pislogott rá továbbra is, megismételte a német jó reggeltet. Bună, nyögte ki végül az ismeretlen. Gruber urat keresem, tán csak nem esett baja?, érdeklődött Hans válaszra várva, ám mindhiába, mert a bajuszos barna koma erre csak annyit mondott, hogy: poftiţi, cu ce vă pot servi. Hans persze egy szót sem értett ebből, sőt, úgy tűnt neki, hogy a susmorgó tag szórakozik vele, s kezdte kínosan érezni magát. Petrovicsnak kellett belépnie a boltba ahhoz, hogy valamennyire megvilágosodjon előtte a helyzet. Hát tudja, kedvös kolléga, innenstől kezdve maga már sömmit se fog értöni a világ dolgaibul, s ha rám hallgat, úgy elpucol innét, mint a pinty, mert ha nem eztöt teszi, a későbbiekben nagyon rosszul fogja viselni magát. Petrovics ezután kitárta előtte az ajtót, és kedvesen kitessékelte. Néhány másodperc múlva ő is követte a megkövült Hanst, anélkül azonban, hogy bármit is vásárolt volna a bekecses kereskedőtől.

Hansnak valóban már csak nyugtalan éjszakákban volt része, krónikus kialvatlansága pedig arról is leszoktatta, hogy naponta végigjárja a gyermekkorában belé rögzült útvonalat. 1965-ben hunyt el agyvérzésben, újrahasznosított belvárosi sírjából mára már a csontjait is kidobálták.