Nyaralás (ötödik nap)

Az ötödik nap mindig különleges. Persze az is lehet, hogy csak számomra, mert csak számomra bír mágikus erővel az ötös (mint numera). Ha például ismeretlen adatgyűjtők megállítanak az utcán, és megkérdik, hányas számra gondolok per pillanat, mindig az ötös jut először eszembe, sosem a kettes, amiként ez elvárható lenne egy magamfajta társas lénytől.

Igazából nincs is ezen mit csodálkozni, hisz a társasból egyre inkább a lény az, ami jellemző rám. Ma különösképpen. A motelszobám közel 38 fokos, K. az ágyon hever, ahonnan a lábai belelógnak a lavórba, amelyet valószínűleg lefekvés előtt készített oda magának, hogy a benne lévő víz csillapítsa izzadását. Én csak örvendek ennek, mert ha ez nem történik meg, sosem veszem észre, milyen régóta nem reszelte le a bőrkeményedést a sarkairól. Megkönnyíthettem volna én is a sorsát, persze, akár most is megszépíthetném, és talán meg is tenném, ha a lavór vizében nem úszkálna egy halom döglött légy. 

Ezek után azon se lepődjön meg senki, hogy mára elment a kedvem a nyilvános medencéktől, amelyekbe nem csupán rovarok, de sokszor még a csúszómászóknál is undorítóbb egzisztenciák potyognak bele. Nem beszélve a mosdóról, ahol általában mindig összefutsz egy-két olyan szorgos-dolgos háziasszonnyal, aki nem menne haza piszkos bugyikkal, inkább helyben kimossa az összest. A közös kagylóban, amelyben ismételten benne felejti a dugót. 

És ha már ilyen harciasan és zsigerből tiltakozom a strandolás ellen, azt is elmondom, hogy az öltözők gyakorta jobban felszereltek, mint az ócskapiacok vagy a hulladéktelepek. De tudom, annak, aki már volt plázsolni, nem kell itt részletes leírást adnom mindenről, mármint azokról a meglepetésekről, amik a belépődíj kifizetése után érnek bennünket ezeken az édesen nedves területeken, ahol a lángos illatát folyton elnyomja a büdös halé, ami nemcsak, hogy leégeti a bőrszövetet az ember nyelvéről, hanem még romlottnak is tűnik néha.

Szóval estek a napozásra vonatkozó terveim, és ennek K. a fő okozója.

Én nem lehetek, mert ma ötödike van, amennyiben egyessel jelölöm ideérkezésünk napját. 

K.-t tehát a véletlen mentette meg (ezúttal is): a könyv, amelyet a feje alatt találtam meg, miután azt igyekeztem kideríteni, hogy hajat mikor mosott utoljára. A színes, tudományosnak is beillő köteten a következőket írja: 

Antropotaxonómia

Az antropotaxonómia az emberi variációk térbeli eloszlásával, vagy más szóval a földrajzi variálás kérdésével foglalkozik. A ma élő ember politipikus faj. E fajokra az jellemző, hogy földrajzilag elkülönülő és rendszertanilag a faj fogalma alá tartozó egységekre, alfajokra (subspecies) oszthatók.

Az emberi fajon belül az alábbi taxonómiai kategóriákat célszerű alkalmazni:

◦nagyrassz (subspecies)

◦rassz vagy fajta (microsubspecies)

◦alrassz és helyi alak (forma localis)

Ismervén K.-t, arra gyanakszom, hogy csak meglelte a kiadványt valahol, például az ágy alatt, esetleg a párnahuzatban (bár reménykedem abban, hogy azért nem csupán minden tizedik vendég után cserélik le az ágyneműt), és még mielőtt leadta volna a recepción, belebóbiskolt a melegbe.