A serház

jó hatással van egészségesre, betegre egyaránt, a hírlapok ellenben zavart szítanak az elmékben és az utcákon, Kornélia pedig továbbra is a kamilla gyógyerejében bízik

A kép Fekete Jeromos monográfiájából való

Néhány napig egyetlen betűt sem vetettem papírra, mint látjátok, hisz még most is a március tizenötödikei rendezvények hatása alatt élek. Valahogy nagyon a lelkemre vettem, hogy nem akkora az elégedettség a lakosság körében, mint amekkorának a mi belvárosi lakásunk muskátlis ablakából rémlik, az emberek tömeges verekedésről számoltak be, tehát egyértelmű, hogy pánikot akartak kelteni, amiként most már az is világos számomra, hogy az ellenzékieket pátyolgatják. Ez van mindig, folyton a háttérben áskálódok tűnnek emberarcúnak, ám amikor előtérbe kerülnek, akkor derül csak ki róluk, hogy valóságos haramiák.

A firkász azonban ezt nem tudja. Honnan is tudná? Azt hallottam róla, hogy a nagybátya szerezte neki a redakciói pozíciót, mert az istenadtával másutt szóba sem álltak. Most meg… Most meg legalább neki jó, ha másnak nem is, tehát némi haszna is van Lőrincz úr (ő a nagybácsi, akit fentebb említettem) humánus befektetésének. Amíg a kollégák hajlandók megírni helyette a raportokat, addig semmi gond. Hogy mi lesz, miután kiderül a csalás, kirúgják-e, vagy sem a szerencsétlent, az már nem tartozik ránk, vagyis nem fogják az orrunkra kötni. Egyébként is: a jelen állásból ítélve, az ő eltávolítására sosem fog sor kerülni. Csak a másokéra.

De mondok jobbat is. Tegnap urammal kisétáltuk Budáról Budakeszire, de úgy, hogy közben szakadt az eső, dörgött és villámlott. Én tetőtől talpig eláztam, ő is, bár ő nem panaszkodott, én meg igen, mert azóta is folyton prüsszögök, folyik taknyom, nyálam, szóval jól is nézek ki, igazi női arc ragyog a koponyámon, s mindennek tetejében nyomom az ágyat. Pedig az ágy a bénáknak való. Gondolom, elkendőzhetetlen a hevenyészés iránti undorom, mert Józsefem felajánlotta, hogy kivisz a sergyárig, abban a hitben, hogy ott majd elmúlik összes nyavalyám. Azt állítja, nagyon jó sört főznek, annyira jót, hogy aki iszik belőle, azt pár napig semmi rossz nem érheti.

Mivel nem tudtam, pontosan miről beszél, és fel sem akartam sülni, ha netán társaságot is rendez körénk, kicsit felforgattam a könyvtárunkat, és előkerestem Fekete Jeromos doktor tanulmányát a főzde történetéről. Így hát kezdtem hasznossá s elviselhetővé tenni fekvő állapotomat, jóllehet a gyártási folyamat leírása annyira részletesre sikeredett, hogy alapján akár még otthon is előállíthattam volna a gyógyhatású komlóteát.

Délután mindenesetre vége lett a semmittevésemnek, férjemmel tényleg kiballagtunk a Gyárvárosba legurítani egy-két pohárnyi sört, amit a kerthelységben fogyasztottunk el, mert az évszakhoz képest meleg volt. Józsefem okoskodó barátai is eljöttek, igaz csak a férfiak, a hölgyemények valamiért nem, úgyhogy ismét magamra maradtam, hisz amikor megpróbáltam beleszólni a társalgásukba, nagyon csúnyán néztek rám, szólni viszont nem bátorkodtak. Sejtették, ha leintenek, kiosztom őket, és az senkinek sem fog tetszeni, de főleg nekik nem. Így hát hagytam, hadd diskuráljanak, úgysem jutottak soha semmire.

Hazaérkezésünk után tényleg mintha jobban éreztem volna magamat, ám lehet, ezt csak a fejembe szállt alkohol tette velem. Uram azonnal lefeküdt, és azonnal el is aludt, a vacsoraosztás kimaradt (itt jegyzem meg: Annácska még nem tért vissza).

Ezennel azonban soraimat is lezárom, mert azért annyira nem vagyok ép, hogy órákig üljek az írógépnél, a hidegben (nem fűtöttünk be, betegségem ellenére nem láttuk értelmét, hisz, mint jeleztem, ma egy kellemes tavaszi napban volt részünk).

Azt hiszem, mégis készítek magamnak egy forró kamilla teát.