Matild és Marczika

új feladványt jelentenek, de csak párban, hisz Matild fizimiskájáról már fotográfia is tanúskodik, ha minden igaz, Marczika pedig akár Manczika is lehetne, annak függvényében, miféle értelmezést tulajdonítunk a betűknek, és főként a történetnek, amelynek folytatása ezúttal a visszalopott retikülből világlik elő

Mint mondtam, itt van a kezemben a bizonyíték, csupán azt nem tudom, mit kezdjek vele. Rejtsem-e el, esetleg tárjam Józsefem elé? Vagy inkább Annácskát vonjam kérdőre, őt faggassam, hogy mégis mit keres nála ez a képeslap?

A kép...

De ki van a képen? Matild lenne, fején piros kalappal? És ha ő az, ki áll a háta mögött oly magabiztosan, sőt, parancsolón, csípőre tett kézzel, hogy egyből elmegy a kedvünk a vele való kötekedéstől? Ha megtudom, ki a férfi, aki nem József, és nem is Zoltán, hanem egy számomra ismeretlen perszóna, könnyen felgöngyölíthetem az ügyet. Ha kiderítem, kik a Czernitzki Villa lakói, szinte meg is oldottam a feladványt. Mert ha nem is őket látom a fotográfián, a megörökítettek biztosan a barátaik, hisz ismeretleneket nem igazán enged be senki a házába.

Már-már elindultam a Gyárvárosba, amikor az ajtóban megtorpantam, valami visszatartott, talán a megérzésem, amely arra intett, hogy végérvényesen tisztáznom kell magamban a kérdést. Benyúltam a retikülömbe, s előhúztam a lapot. Persze, hogy nem csalódtam. A kartonon, a két ismeretlen lábai alatt a második bizonyíték is kikerekedett szemeim előtt. Sima felületén cifrázódott fehéren feketén a csókos ajkú Matild és Marczika aláírása. Matildról legalább nagyjából tudtam, hogy ki, Marczika viszont felkiáltójelként rejtőzött el a sorok között, akár egy rakoncátlan gyermek a rózsabokrok árnyékában, irkafirkaként, fejük tetejére állított formátlan betűhalmazként az úri lakon, és fölötte, a szürke égbolton. Miután mindezt eszembe véstem, már nem volt, mire várakoznom. Hatalmas lépésekkel rohantam le a lépcsőn, eszeveszetten siettem a folyó bal partjára, oly gyorsasággal, mintha attól félnék, hogy mire odaérek, kilakoltatják Czernitzkiéket, és én ismét hoppon maradok, mert a beköltözöttek nem értenék, miről és kikről beszélek. Persze az sem kizárt, hogy a házat semmisítik meg, amíg kiérek, hisz ma már elegendő néhány perc, hogy a földdel egyenlővé tegyenek egész városokat. Egyetlen városba pedig sok-sok városrész belefér, így a Gyárváros is a Czernitzki Villával.

De hányas számot is visel a villa? Ha nem csal az emlékezetem, a lap erről nem tájékoztat. Mi több, még az utca nevét sem adja meg. Oh, hogy lehetek ennyire figyelmetlen! A lap tényleg nem említ sem utcanevet, sem házszámot, a Gyárváros pedig elég nagy kiterjedésű, s nem mindenik házikó egyedi építésű. Lehet, hogy három is van a Czernitzki-féléből. Vagy négy. És különben is: miként járjak el? Kutassam végig az összes utcát kezemben a lappal, hogy legyen egy támpontom, egy megkérdőjelezhetetlen összehasonlítási alapom, ami szerint irányodhatok? És miért pont a Gyárvárosnak keresztelt külnegyedbe kell mennem, ahol sosem kószálok, mert rettenetesen félek a tyúktolvajoktól? Annácska segíthetne, ha megkérném rá, de egyfelől épp azt akarom elkerülni, hogy kiszállásomról értesüljön, másfelől pedig nincs idehaza. Bevallom, találkozásokra számítok, jószándékú helybeliekre, polgártársakra, akik majd szívélyesen útbaigazítanak.

Találkoztam is eggyel, de nem igazított útba. A purdé nehéz bankókat kért tőlem, cserébe viszont csak elvétette velem a helyes utat, amelyen addig jártam. Maradtam ezért továbbra is hű a képeslaphoz, amelyre az Annácskától visszalopott retikülömben bukkantam, anélkül, hogy számítottam volna rá. Meglepett, de nem tehettem szóvá, hisz nem kizárt, hogy Annácska benne van nyakig a Matildos történetben, s ha benne van, elsődleges forrásom lehet a felderítésben. Apropó: Annácska igen sokat hiányzott az utóbbi időben, hosszú hetekig volt távol tőlünk, egyszerűen eltűnt, nem is közölte, hová megy, előkerülése után pedig nem mondta el, hol tartózkodott. Remélem, semmi köze... Oh, istenem, remélem, semmi köze Marczikához.

Már csak Marczika hiányzott! Most már róla is meg kell tudnom egyet és mást. Hisz egyáltalán nem biztos, hogy köze van a villa lakóihoz. Attól még, hogy a lapon szerepel, lehet egy kisded a szomszédból, vagy egy közeli rokon, a szeretett unokahúg kisfiúja. Számtalan eshetőség elképzelhető. Persze az is, hogy Matildé, amiképpen az sem kizárt, hogy Annácskáé. S ha ez így van, vajon miért titkolja előlem bonyodalmait az én drága bejárónőm?

Nos, úgy tűnik, a lap célba vezetett, mert ez a ház kiköpött mása a keresettnek – közlöm azokkal, akik még nem tudnák, mert csak most kapcsolódtak be az olvasásba. Az ő kedvükért ismétlem el, hogy az Annácska szobájából visszaszerzett retikülömből előkerült egy újabb képeslap Matild aláírásával. Matild után azért nyomozok, mert korábban már irogatott Józsefemnek, erre a titokra is véletlenül akadtam rá. Már nem emlékszem, mikor és hol, de rátaláltam, és ez a lényeg. Szövegeinek stílusából ítélve előbb úgy hittem, férjem testvére, csak féltve mertem feltételezni, hogy a babája. S íme, jól tettem, hogy türelemmel viseltettem az ügy iránt, mert feltűnt egy Marczika is (amely Manczika is lehetne, ha alaposabban átvizsgálom a betűket).

Hát itt vagyok, a Czernitzki-családtól már csak egy kovácsoltvas kapu választ el. A hölgy valószínűleg most is a vörös rózsáiban gyönyörködik, az úriember pedig még nem tért vissza a hivatalból, ahová naponta bejár dolgozni. Feltételezésem szerint megbecsült jogász, anyagi helyzetük alapján patikus, kovács, vagy vasutas ugyanis nem lehet, az orvosokat pedig egytől egyig ismerem, és ő nincsen közöttük. Nem is baj, az asszonyt könnyebben szóra bírhatom majd, ha engedi. De hát miért ne engedné? A bók még a hárpiákat is le szokta venni a lábukról, Czernitzkinéről pedig nem feltételezek ilyesmit (mármint hogy vérszomjas hárpia lenne).

S ha már ilyen szépen megfogalmaztam hipotéziseimet, levetem fehér kesztyűmet, és bekémlelek az ominózus kerítés résein.