Naplón kívül – egy üveg bor mellett

megsemmisülnek az árulkodó jelek, sőt, még annak a látszata is elenyészik, hogy a nap nem múlt el történések nélkül, hogy az absztinens hozta régi formáját, hogy könyvek között élve biztosan megtanulunk a sorok között is olvasni, meg hogy a férj szerethető, mert erkölcscsősz és családcentrikus, szóval mindennek a képzete szertefoszlik, a feleség pedig szemünk elé vergődik egy üveg borral a kezében, szinte meztelenül

Beköszöntött az ősz, és Virág, Alma, Ilona, Annamária, Bella, vagy ahogyan tetszik őt nevezni, egy szál zokniban álldogált a szoba közepén. És amint ott álldogált, és nézett ki az ablakon, érezni kezdte, hogy bizony hideg a padló. Begyújtani még nem akart, azaz szeretett volna, de még sosem csinált ilyet, ezért úgy gondolta, jobb, ha nem kísérletezik, inkább iszik egy forró citromos teát mézzel. Kiment hát a konyhába, hogy készítsen magának egy kamillás főzetet, de mire kiért, eszébe jutott, hogy a tegnapi lefekvés előtt József alaposan beborozott. Ebből arra következtetett, hogy valahol lennie kell egy üveg finom vörös bornak, József ugyanis, ha ivott, mindig a vöröset részesítette előnyben. No nem azért, mert szerette a vöröset, hanem azért, mert Schultz doktor rábeszélte, amikor csütörtökönként még eljárt hozzájuk kártyázni.

S mivel Schultz neve ezúttal a semmiből tűnt elő, illetve a szőlővel kapcsolatban merült fel (mivel a doki állítólag nem is kártyázni, hanem táplálkozni járt hozzájuk), az asszonyka először a konyhafiókot nyitotta ki, hisz nem igazán tudta, hol kell a bort keresni. Nem is tudhatta, hisz úrilány lévén még sohasem szolgált fel senkinek, és persze abból kifolyólag sem tudhatta, hogy amióta Schultz összeveszett Józseffel, nem fogadtak látogatókat. A szekrényfiókban azonban evőeszközökön és parafadugókon kívül semmit sem talált, Annácska pedig ma is szabadnapos volt. Hogy hová járt el ilyenkor, nem sejtette, de a hiányát egyre jobban kezdte érezni. Ilyen is ritkán szokott előfordulni, summázta a tapasztaltakat. Mindenesetre Virág, Alma, Ilona, Annamária, Bella, vagy ahogyan tetszik őt nevezni, hirtelen rendkívül elszánt lett, és ha másra nem is volt most nyitott, arra igen, hogy előkerítse valahonnan a bort. Ezért hát visszatért a nappaliba, szintén egy szál zokniban, mert a papucsa elkallódott a rendetlenségben. Arra gyanakodott, hogy a keresett üveg a könyvek között lapul, esetleg az ezüst tálak és szelencék mögött, a vitrinben, vagy a zongora alatt, hisz József van annyira kényelmes, hogy a kéznél tartsa innivalóit. Nem mintha gyakran az üveg aljára nézne, ám amikor kedve szottyan egy kis szíverősítőre, nem kezd el össze-vissza kotorászni, jönni-meni a lakásban, hanem odamegy a polchoz, csörömpöl, tölt és iszik. Ezek után naplóírónk sem gondolkodott sokáig, sőt, egyáltalán nem. Benyúlt a vaskos lexikonok mögé, s előszedte a borokat. Három volt összesen, három vörösen gyöngyöző jóság, ám mindenik érintetlen állapotban várta, hogy megkóstolják. Márpedig ez mindent összezavart. A fiatalasszony ugyanis meg kívánta őrizni bocsánatos kicsapongásának titkát, ha viszont felnyitja valamelyiket, kitörhet a perpatvar. És ezt nagyon nem akarta. Nem akarta, hogy kiderüljön, mennyire jól érzi magát József távollétében. Pontosabban: hogy csak József távollétében érzi jól magát. Csak ezekben a pillanatokban mer kibontakozni, önmaga lenni, élni, szórakozni. Mert amikor József itthon van, még egy mosolyt sem engedhet meg magának, csak ül szótlanul, olvas és figyel. Figyeli József életmenetét, lüktetését, mozdulatait, reakcióit, mégpedig azzal a szándékkal, hogy hibátlanul kiszámíthassa, mikor jön el az az idő, amikor észrevétlenül kiosonhat, vagy ha nem is, legalább rezdületlen arccal mondhassa: „Édesem, kiugrok a piacra venni ezt-azt”. A nő kétségkívül tudta, szüksége van ezekre a megfigyelésekre, de ugyanakkor arról is szentül meg volt győződve, hogy ura nem kételkedik az ő tisztaságában, kimértségében, és persze a szomorúságában sem. A búskomorság itt ugyanis kötelessége lett a házasfélnek, miután kimondta a boldogító igent. Abban a kerületben, ahol a pár lakott (jóllehet fejlett iparral, kiterjedt vasúti hálózattal, utcai villanyvilágítással bíró civilizált nagyváros központi negyedéről beszélünk), ha valaki boldognak mutatkozott a templomi esküvő után, biztosan gyanússá vált, és egy-kettő lekönnyelműzték. Noha József és felesége ritkán jártak el társaságba, s a közösségi életben is pusztán kötelezettségből vettek részt a nagy nemzeti ünnepekkor, Virág, Alma, Ilona, Annamária, Bella, vagy ahogyan tetszik őt nevezni, nem óhajtott szóbeszéd tárgyává válni. Hisz amikor Auréllal kacérkodott, vagy amikor Zoltánnal bujdosott a tetőn, nem csinált ügyet belőle, mert mások sem csináltak. Mivel nyilvánvaló volt, miről van szó, senki sem figyelt rájuk. Az otthoni mosoly azonban másfajta elbírálásban részesült. Úgy tartották feléjük, hogy a hitvesek házon kívül bárkivel elmehetnek egy körre, házon belül azonban kötelesek szeretettel viseltetni férjük, feleségük iránt. Mi több, aki nem ezen erkölcsi normák szerint foltozgatja napjait, az valószínűleg súlyos testi-lelki problémákkal küszködik.

A lakás úrnője végül kinyitotta az egyik üveget, és anélkül, hogy megkereste volna a papucsát, szép lassan elszopogatta a nedűt a hideg konyhacsempén. Úgy okoskodott, az üveget nyomtalanul el tudja tüntetni, s így József előtt rejtve marad a dolog, ám ha csak a negyedét vagy a felét issza meg a bornak, a megmaradt rész akár le is buktathatja.

Késői hazaérkezése után József a zongora szomszédságában, a lexikonok közelében fogyasztotta el vacsoráját, talán még egy kis alkoholt is ivott, de semmit sem vett észre abból, ami délelőtt a lakásban lejátszódott.