Naplón kívül – mégis a legbensőségesebb küzdelmekről

szól a mai történet, amely huncutul kanyarodik ki a hálószobából az előszoba hajnali sötétségébe, amelynek bugyraiban a férj alussza mély álmát, nem tudva arról, mi játszódik le tőle csupán néhány lépésnyire, s mi hitvese sebzett szívében, az ajtó egyik és másik térfelén (a névtelen kalapos árnyéknak tulajdoníthatóan)

Aztán reggel lett, és a fiatalasszony nem tudta, miként került haza, hisz csak arra emlékezett, hogy elindult otthonról. Még a küszöb fényére is emlékezett, mert amint átlépett felette, a kivikszolt létesítmény nyikorogva megcsillant. Arra gondolt abban a percben, hogy vissza kéne fordulnia. Nos, mindegy, mert az igazság az, hogy nem tudja, elment-e bárhová is ezt követően. Előfordulhat, hogy a jelenség hatására betért a szobájába, s lefeküdt. Ha tüzetesen megvizsgálná az ágyneműjét, a párnák állását és a paplan helyzetét, talán kiderülne, mi történt. Ő azonban úgy gondolta, ezzel most nem törődik, nincs rá ideje, holott semmilyen feladatot nem kellett elvégeznie.

Valójában nagyon elveszettnek érezte magát, ebből kifolyólag, abban sem volt bizonyos, nincs-e mégis valamilyen halaszthatatlan teendője. Már-már fordult volna ki a konyhába, amikor az ajtó ismerősnek kezdett tűnni számára. Túlzottan ismerősnek, noha sosem nézte még meg közelről, sőt, távolról sem, pedig ott állt már évek óta az ágyával szemben, ami azt jelenti, hogy akadálytalanul rálátott. Olyan érzések kezdtek kavarogni benne, mintha a nyílászáró és közte egyfajta bensőséges kapcsolat létezne, amely viszonyt ellenben képtelen volt bármivel is összefüggésbe hozni. Ám amint a fához hozzáért, hirtelen megtántorodott. Mintha egy férfi árnyékát vette volna észre mögötte, egy kalapét, és egy kabátét. Egy ideig meg sem mert moccanni, hang sem jött ki a torkán, pedig megpróbált kiabálni. Az ifjút szólította volna, akit ugyan nem ismert, csak az álmaiból, így a neve sem jutott eszébe. Nem is juthatott, hisz az álomképhez sosem párosított nevet. Másvalakire nem is gyanakodott, Aurél meg sem fordult a fejében, hisz Aurélnak nincsen kulcsa a lakáshoz, sőt, még sosem járt náluk, talán nem is tudja, hol laknak. József jöhetett volna csak szóba, de érdekes mód, férje sem jutott eszébe, jóllehet ura akár a másik szobában is aludhatott, hisz kora reggel volt, és még elég sötét is, tehát úgy hajnali öt óra felé járhatott az idő. Naplóírónkat igazából a tehetetlenség kerítette hatalmába, úgy érezte, képtelen rendet teremteni a kialakult káoszban. És amint ott állt a kilinccsel a kezében, izgalma lassan-lassan elszállt, de még így sem mondhatta el magáról, hogy minden rendben van vele. Fura emóciók és revelációk kavarogtak benne, olyan emlékek is, amelyek valahonnan nagyon mélyről törtek elő belőle, s amelyeket már régen eltemetett, vagy amelyekről már régen elfeledkezett. Ezek egyike késztette arra, hogy megfogja az ajtót, és teljesen kitárja. De hiába tette meg ezt, mert az ajtó mögött nem várt rá senki, sem puszta kézzel, sem fegyverrel a kezében, amelytől meg kellett volna rettennie. Mégis félt kilépni az előszobába. Legalább az ernyőt tudnám magamhoz venni, gondolta, s kirohant a fogashoz, hogy aztán háttal a bejáratnak, magasba emelt esernyővel harci állásba helyezkedjen. Bárki is van itt, adja meg magát!, kiabálta, miközben ismét remegni kezdett a keze, arca pedig lángolni a rettegés tüzétől. Egy-két perc, és vége, biztatta magát, hisz Annácskának haza kell jönnie, s ő majd megment. Már el is tervezte magában, miként fog kisurranni a folyósóra a bejárónő érkezésekor, amikor a homályban megcsillant egy férfi arca. Hát maga mit művel?, szólt hozzá a hang, amelynek mélységében a hősnő felismerte a Józsefét. Erre nem tudott mit mondani, úgy hitte, párja rendesen ráijesztett, ami egyáltalán nem volt szép a részéről. Maga mit keres itt? Nem szégyelli magát!, replikázott, és leeresztette harci szerszámát, amelynek nyelén kacsintva törtek meg a csak félig besötétített ablakon beszűrődő felkelő nap sugarai.

A család némán fogyasztotta el reggelijét, mert az asszony meg volt győződve, hogy hitvese gonosz játékot folytat vele, a férj pedig arról, hogy kedves kis feleségével komoly bajok lehetnek. De mivel egy ideig nem beszéltek egymáshoz, aznap nem derült ki az igazság. A Jenő-herceg téren sokáig csak Annácska vigyorgott.