Naplón kívül – egy szobanövény társaságában

kellemesen telnek az órák, mégha egyelőre hulla szaga is van mindennek, de jő egy levél, amely üzenetfélének tűnik, általa egy ismeretlen, aki közelinek mutatkozik, de arctalannak, hiába rója nevének kezdőbetűit az episztola végére, s hiába ígérget fűt-fát, jólétet, mert a csatolmány előrehaladott kora ellenére oly módon bölcselkedik, hogy per pillanat átlép a befogathatóság küszöbén

A nő nem szerette az őszt, mégis vidáman ébredt. Kinézett az ablakon, és azt látta, hogy az utcát temérdek színes falevél borítja. De még mielőtt gyönyörködni kezdett volna a látványban, szembefordult a valósággal, mert hirtelen az elmúlás jutott eszébe, a rengeteg gyászlepedő, a fekete kendők az asszonyok vállán és fején. Nem akart több temetést, égő gyertyát, papi búcsúbeszédet, noha ezidáig még nem is vett részt temetési szertartáson úgy istenigazából. Ha mennie kellett siratni, inkább otthon maradt, mert bár érdekelték a halottak, az elhantolatlan élettelenek még nem.

A nő ezért a szobanövényéhez sietett, minekutána a kertekben, parkokban lévők már kimúltak, ő pedig szükségét érezte annak, hogy beszélgessen valakivel. No meg azért is, természetesen, mert imádta ezt az élőlényt. Naponta többször is beszédbe elegyedett vele, volt, amikor még énekelt, fütyörészett is neki, holott ezzel a fennálló fiziológiai állapot semmiféle javulását nem tudta előidézni. Gondozottja ugyanis egyre csak sárgult, kókadozott és köhécselt, azt akarva ily módon közölni, hogy neki már elege van bizony mindenből, addig fog itt hervadozni, amíg végképp ki nem nyiffan, el nem távozik a távoli mezőkre. Mintha csak arra várt volna, hogy a nő egy szép napon nyakon csípje, s anélkül, hogy bármit is mondana vigasztalásképpen, kidobná a szemétbe társai közé.

Anna, Éva, Márta, Ildikó, Rozália, vagy ahogyan tetszik őt szólítani, tényleg kétségbeesetten, sőt, már-már betegesen igyekezett életben tartani magányosan búsuló hallgatóját, jóllehet arra sem emlékezett már pontosan, miként került a lakásukba. Hogy nem a piacon vette, se nem boltban, azt tudta, azt is, hogy nem József lepte meg vele, s mivel rendkívül kötődött hozzá, arra gyanakodott, hogy valamelyik kedves ismerősének az ajándéka. Valójában nem is óhajtotta ezt kideríteni, hisz sejtette, minél több baráti szálat göngyölít fel vele kapcsolatban, annál nehezebben fogja elviselni a növény szenvedését.

Madárka muzsikál, de már halkan,

Csücsörít, veri magához a szárnyait,

Köpköd az eső, csörgedezik az arcodon,

Üvölt a szellő, jégvirágot fon a Napból,

Földhöz verik magukat a gesztenyék,

Tetemükön ugrálnak a barna diákok.

Te vagy az egyetlen, ki jó pajtásnak,

Emeld fel a fejecskédet, legyél velem.

Te, kis buta, hadd, hogy trillázzak neked!

Tri-lala, tri-lala, tri-lala

- szavalta szomorúan, miközben tudta, nem ért a versfaragáshoz, és nem is áll jól neki a költőnői szerepkör. Aztán elcsendesedett, mivel koppanni hallott valamit az előszoba padlóján. Előbb azt hitte, Annácska tért vissza kimenőjéből, de mivel köszönésére nem érkezett válasz, kitipegett, hogy megnézze, mi történt. Nagy megkönnyebbüléssel tapasztalta, hogy a zajt csupán egy levél okozta, amelyet valaki becsúsztatott hozzájuk az ajtó alatti résen. Lehajolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye a küldeményt. A borítékon ez állt öles betűkkel:

Mademoiselle!

Kérem, a lehető legóvatosabban vegye kezelésébe eme levelet! Úgy nyissa ki, hogy baja ne essék! Sarkai ne sérüljenek meg, s a papírlap se szakadjon szét! Ügyeljen a részletekre!

A nő nem hitt a szemének, úgy érezte, kacagnia kell, és egy kicsit azon is elgondolkodott, ki űzhet vele ilyen ostoba tréfát. Kétségei ellenére mégis követte az utasításokat. Legvékonyabb ollójának élével bontotta fel a borítékot, amelyben a következő sorokat találta:

Mademoiselle!

Ha eljutott ehhez a lépéshez, azt jelenti, nem tett kárt a levélben. Remélem, továbbra is hisz nekem, és elolvasván e sorokat, megtalálja kérdéseire a helyes választ. A borítékot ne dobja el, mert ha figyelmesen beletekint, talál még benne valamit, nem is akármit! Kezelje maximális érzékenységgel, és tegye el jól, biztonságos helyre, hogy naponta leellenőrizhesse, megvan-e, s épségben van-e, de vigyázzon, mert leheletével tönkre teheti, érintésével úgyszintén. Aztán vegye fontolóra a tanácsaimat! Amire most rálel, azt sose adja ki a kezéből, de ne kövessen el rajta erőszakot, hisz benne rejlik további sorsa alakulásának kulcsa.

Őszinte tisztelettel: K. S.

P. s.: ha most még nem is érti, minek a birtokába jutott, majd eljő azon idő, amikor meg fogja érteni. Bízzon magában, és én is bízni fogok Önben!

A fiatalasszony, noha még mindig nem hitt a szemének, és a K. S. mint monogram sem juttatott eszébe senkit, ellenvetés nélkül követte a levélíró utasításait. A borítékban egy őszi falevelet rejtett el a feladó, amelynek üzenetét, értelmét a nő egyelőre tényleg nem értette.