Gázos,

ha már csak napszemüvegben mehet ki az ember az utcára, mert néphatalmat és nemzeti erőt képviselő tömegek kérnek tőle autogramot. A sztárságnak persze megvannak a hátrányai, s egyáltalán nem biztos, hogy a gázsi fedezi a kiadásokat.  

Hogy miért mondom ezt?  

Amint reggel kitettem a lábamat az utcára, jött a postás és az orrom alá dugott egy cédulát, rám parancsolva, írjam rá a nevemet jó nagy betűkkel, nyomtatottakkal, hogy olvasható legyen (és miközben beszélt hozzám, szemüvegét letolta homlokáról az orrnyergébe). Helyeseltem, majd megtettem, amit kért. Már zártam volna be magam mögött a kaput, amikor megjelent a vízóra-leolvasó, s ugyanazt kérte tőlem, amit a kollégája, a postás, csakhogy az ő fecnijét számokkal kellett kitölteni, de nem akármilyenekkel, és nem rendezetlen sorrendben, nem össze-vissza, tetszés szerint, fejetlenül, hanem kizárólag az enyéimmel, amelyeket egy udvari akna rejt el a Big Brother mennyei szemei elől. (Talán a személyazonosságom kódját süllyesztették el a jól álcázott gödörbe, amiként az elvtársakat viharos időkben az atombunkerbe?)

A többieket, akik utána érkeztek lapokkal a kezükben, már fel sem sorolom, mert a személyi jogok védelme elvégre szent ebben az országban.

Lehet, hogy egyetlen napszemüveg ezek után már nem is lesz elegendő?