Bejegyzések
- Van már jegyünk - szóltak hozzánk a fiúk.
- Mikor indul a buszotok? - kérdeztem.
- Két perc múlva.
- Veletek megyünk - jelentette ki Julis, anélkül, hogy megkérdezett volna engem is.
Ìgy hát felszálltunk mi is a helyközi járatra, leültünk a két legény mögé, akik mindenféle szellemességet suttogtak a fülünkbe, amin mi jókat nevettünk. Közben elindult a jármű, zötyögött és melegített, a srácok lassan abbahagyták az udvarlást, mi pedig elaludtunk.
Akkor ébredtünk csak fel, amikor a busz megállt a falusi piactér szomszédságában. A téren nem járt senki, kezdett alkonyadni, s néhány fokkal lehűlt a levegő. Az árusok is nyilván régen elkotródtak a környékről, viszont elég sok lezárt kerékpár volt ott egymás mellé állítva. A két fiú leszállt az autóbuszról, leszálltunk mi is. A fiúk kiválasztottak maguknak egy-egy kerékpárt, kinyitották a zárakat, felpattantak az ülésre és elkarikáztak. Kacagtak és a nyeregből integettek nekünk.
Tátott szájjal néztünk utánuk, amíg bánatosan meg nem jegyeztem:
- Ebben a faluban, úgy látszik, az a szokás, hogy akinek dolga van a városban, elbiciklizik a piactérre, itthagyja a gépét, és amikor dolga végeztével visszatér, ismét bringára pattan és hazakarikázik.
- Nagyon jó szokás - jegyezte meg Julis.
- Mit gondolsz, visszajönnek a fiúk? - kérdeztem.
- Meg fogják bánni, ha nem jönnek vissza - nyugtázta Julis.
- Nem hiszem, hogy visszajönnek - állapítottam meg csüggedten, de szent meggyőződéssel.
- Egész életükben bánni fogják. Van itt kocsma a közelben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése