Hazudozunk

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy iparosított, de kulturálisan elmaradott, marginális nagykerben élek. Ez nem azt jelenti, hogy egy évszázaddal ezelőtt a hely szülötte nem tudott volna illedelmesen megnyilvánulni az álságos osztrák-magyar fegyelmezettségben, de azt sem, hogy nem izgatták a kulturális megvalósítások, nem olvasott irodalmat, művészeti könyveket, nem járt kávéházba (ritkán, de eljárt). Az is előfordult, hogy több száz kilométert utazott, csakhogy megnézzen egy valamire való kiállítás, színházi dívát, díszletet, és megvegye gyűjteménye számára a legértékesebb itáliai vásznat a korabeli piacról. Elutazott, mert megtehette. De saját alkotója nem igazán volt, saját teátruma sem, csak német nyelvű, az is többnyire vendégekből állott, maszkos idegenekből, akiket sosem ismertünk meg igazán. Amit számon tarthatott, az legfeljebb néhány jobb képességű mázoló, kőfaragó és tehetséges lakatos nevéhez fűződik, akik közül párról még azt is el kell mondani, hogy itt csak átutazóban volt, pénzt keresett, vagy ha netán itt született, akkor a későbbiekben elment innen. Kimagasló karriert már akkor sem lehetett ezen a földön felépíteni, fenntartani. És evvel nincs is egyedül ez a forró levegőjű déli város, hisz zsenik, korszakformálók nem születnek minden utcasarkon. Ami elborzaszt, az valójában nem is ez, hanem inkább az a mostanság ránk erőszakolt hazugságkampány, ami minden realitást elferdítve szürreális állításokkal fényezi a régiót. A hely most olybá tűnik a reklámtáblákon, mintha itt látták volna meg a napvilágot a legnagyobbak, innen indult ki hajdan mindaz, ami az ország közművelődését meghatározta. Amivel mindezen dobnak még egyet: hogy ez napjainkban sincsen másképp. Pedig a hús-vér hétköznapokban igenis másképpen van, mert az elmúlt száz év alatt sehogyan sem sikerült bölcsészettudományi fellegvárrá, műtörténeti műhellyé változtatni a pénzügyi, technikai vonalon ügyeskedők szálláshelyét. A sikertelenséghez nyilván az is hozzájárult, hogy nem is volt rá igény, szándék, a település a már jól kitaposott medrében bővült, terebélyesedett, lakói nem kívántak beköltözni egy hatalmas könyvtárba, tagjai lenni a mesterkélt kultúrháznak. Nem kéne tehát olyan érdemeket bejegyezni a könyvekbe, beleírni a sajtóba, amik másokat, más közösségeket illetnek meg. A csúsztatások megerősíteni bennünket nem fognak, rossz fényben viszont még feltüntethetnek a 2021. évet megelőző iszapbirkózásban.