Az
aktról is van mindenikünknek véleménye, a meztelenséget valamennyien
bevállaljuk és szeretjük. Nem lehet élő, ép és egészséges az az emberi lény,
aki elfordítja tekintetét, meghátrál és megijed, felkiáltva összerezzen, ha
feltűnik előtte a ruhátlan emberi test.
A
vélemények csak olyan tekintetben térnek el egymástól, hogy kinek milyen
jellegű formák, díszek, alapanyagok és méretek a szimpatikusak. Abban is
biztosak lehetünk, hogy ez az a témakör, amelyről még a szakma is vitázik, nem
is keveset, rengeteget. Nem söpri szőnyeg alá a tudóstársadalom sem, inkább
kémiailag is alátámasztott elméletek, kacskaringós képletek kidolgozására
áldozza erejét vele kapcsolatban, kizárólag azért, hogy minél többször
hivatalos bepillantást nyerjen a kifinomult domborulatok és izmok
együttállásába, amely valljuk be őszintén, sosem az emberi jellemet ábrázolja,
írja s festi le, nem a karaktert villantja fel, nem a szellemi fölényt, az
értelmi csillogást helyezi előtérbe, nem az a célja, hogy felmutassa,
kifigurázza az elesettséget, a női és gyermeki kiszolgáltatottságot, amiként
ezt összevont szemöldökkel, mesterkélt együttérzéssel hangoztatni szoktuk az
ünnepélyes kiállítás-megnyitókon. Egyértelmű: az aktot azért alkotják meg, hogy
megörökítse mindannyiunk szépségideáljait, rejtett és szégyellt óhajait, mélyen
titkolt irracionális vágyait, költészetté emelje a hétköznapit,
gyönyörködtetővé tegye a sokszor undorító (képzet)társításokban megnyilvánuló
teremtményt. Hogy lekösse össze-vissza cikázó, futkorászó figyelmünket,
izgasson, nyugtalanítson, felborzolja a békés kedélyeket, reményt adjon a
haldoklónak, értelmet a valóságnak. Biztosan kimutatták már, hogy a felnőtt
férfiak érdeklődését jobban leköti ez a műfaj, mint az érett asszonyokét, ám én
egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez így is van. A Sötétkamra
fotótékájából előbányászott fényképünkön ezúttal egy érzékeny félaktot mutatunk
meg Önöknek, nem szűkkeblűségből, hanem jólneveltségből.
Tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése