Május

Virágos május,

oh, be szép vagy!

Jöttél a tavasz minden szépségével, illattal és napsugárral, langyos záporesővel; jöttél, hogy melegséggel áraszd el a kínos tél zordságától dermedő fáradt lelkünket; jöttél, hogy új és friss életre varázsold a földet és lakóit; jöttél, hogy az átkozódások és szitkozódások szennyes iszapjába süllyedő bárkánkat zöldellő szigetre vonjad; jöttél, hogy józanító szagos szellővel cirógasd meg a szenvedéstől eltorzult arcokat; jöttél épp úgy, mint máskor, mint tavaly és azelőtt... de mégis szebben, kedvesebben: reménységgel és bizakodással körülvértezve.

Zengő gitárok örömdalokat sírnak, megnépesedett az utca és a mező, frissebbek, üdébbek és színesebbek a vasárnapdélutánok; messzi csatatereken a harcosok ujjongva köszöntik jöttödet, fájdalmas gyönyörűséggel nézegetik a földből kikandikáló virágszálakat, s illatpárás éjszakákon a szuronyukon megcsillanó ezüstös holdsugarat.

Reménységgel, új és csodás bűbájjal, gyógyító balzsammal, tisztalevegővel, erős hittel, békés megnyugvással, szívesen és hangulatosan, megtépázva és mégis büszke öntudattal jöttél

virágos május!

Tovább...

Indulatok háborúja

U. i.: bűnözőt kerestek a szobámban, tudsz erről valamit? 

Kedves XY!!!

Lassacskán már azt sem tudom, miként szólítsalak, oly’ rég láttalak.

Inkább sehogyan sem, nehogy elvétsem!

Szóval csalódtam benned, és ettől teljesen magam alatt vagyok. Ezért legfőképpen rövid leszek, távirati stylben közlöm veled, amit akarok.

Pro primo: roppantul nehezen dolgoztam fel, hogy mégsem jöttél el Madeirára. Pedig minden elő volt készítve számodra (párna, szappan, papucs, falnivaló). De már nincs, mert ami hozzád kötött, megsemmisítettem.

Gonosz, ami vagy!

A lányokkal együtt vártalak, mint az őrült, közösen álltunk őrt az ablakban. Kiöltöztünk, úgy vártunk, még éjjel is, mindnyájan halálosan kíváncsiak voltunk rád. Felváltva figyeltük az ide vezető utat és a holdat. Jól érted, én is, hisz kezdenek elhomályosulni bennem az emlékek. Kezd elhomályosulni az elmém is, már ami téged illet.

Nem teheted ezt velem!

Széttéptem a drága fürdőruhámat is, és ha itt lennél, a gyűrött kockás inged is a kandallóban kötött volna ki…

Bocsáss meg, hogy ilyesmik megfogalmazására vetemedtem, de mit is tehetnék egyebet?! Bolond, magányos nőkkel lubickolok naponta a tengerben, velük járok cukrászdába, ahol dühömben és haragomban annyi habos nyavalyát be szoktam falni, hogy nem egyszer lettem már rosszul. Át kellett mosniuk, hogy magamhoz térjek.

Az a helyzet, hogy ezt is tőled vettem át. Te rendeztél folyton ilyen evészeteket, miután a szegény Marit eldelegáltad a Reinhardthoz, és a lelkem esőben, hóban, fagyban nyakig érő sárban szállította neked szó nélkül a finom cukrászkölteményeket. Úgy haragudtam rád ezekben a pillanatokban, hogy a legszívesebben felpofoztalak volna. Csak azért nem tettem meg, mert sejtettem, csupán a bosszantásomra találtad ki ezt is, hisz egészen pontosan tisztában vagy vele, milyen indulatok dúlnak bennem, és ezt a maximumig kihasználod.

Ám azzal is légy tisztában, kérlek szépen, hogy én egy úri budai jány vagyok, és sosem követnék el ostobaságokat a nagy nyilvánosság előtt.

És mi történik, hogy mindez tetéződjék? Bekopog tegnap hozzám a szobalány azzal, hogy valamiféle undorító bűnügy kapcsán detektívek jártak a szállóban, és egyenesen az én szobám kinyitását kérték tőle. Annyit hallott csak, hogy az összes bőröndömet kiforgatták, és mindent, ami bennük volt, külön átvizsgálták. Kérdeztem is tőle, ha nem volt bent velük, honnan tudja, mi történt. Erre azt mondta, hogy a hangok alapján ítélte meg, mi folyik odabent. Na de erre majd még visszatérek, amennyiben továbbra sem vagy hajlandó idesétáltatni a kis formás testedet.

Hát lám!, valójában nem is haragszom rád, mucusom, de remélem, nem tettél semmi olyat, amiért letartóztathatnak.

Tovább...

Mindent egy szál rózsáért

Édes lelkem!

Ismét elhanyagoltalak. Immár egy hete nem tudsz rólam semmit, mert rettenetes állapotba kerültünk. G. úgy megfázott a legutóbbi gyulai szórakozáson, hogy még mindig egész nap szipákol, köhög, prüszköl, issza a rengeteg büdös főzetet, amiktől a lakás is tiszta bűz, folyton szellőztetni kell, hogy kibírjuk. Alvás így sincs sok, mert mint írtam a múltkor, borzalmasan horkol, és emellett most még fulladozik is. Úgyhogy számomra munka, számára kórházi kezelés lett a fogcsikorgató kirándulás vége. Doktor úr szerint két hétig még egészen biztosan nyomni fogja az ágyat idehaza. Márpedig ez nekem is elég baj. Amikor Horváth fagyos tekintettel közölte velem, mire számítsak, arra gondoltam (és ezért azóta is szégyellem magamat), hogy amíg G. fel nem gyógyul, mi ketten elmehetnénk fürödni. Nem Gyulára, nem abba a jégverembe, nehogy te is lebetegedj, mert abba én egyszerűen belehalnék. 

Szerelmem, nehéz leírnom, sajog, lüktet a szívem miatta, de végül úgy döntöttem, fogadok egy asszonyt, aki majd ellátja G.-t, amíg távol leszek. Tudniillik időközben Izabella meggyőzött arról, hogy ennyi kínszenvedés után szükségem van egy kis melegebb éghajlatra, úgyhogy jövő héten el kell kísérnem őt és a barátnőit Madeirára. Nagyon rendesek, nem kell megijedned. Mindent ők állnak, nekem csak össze kell csomagolnom.

Túlságosan persze nem örülök a rám erőszakolt tervnek, sőt, egyenesen rosszul vagyok tőle, hisz alig, hogy kipakoltam, újabb feladatok elé állítottak. Elmenetelem másik hátulütője, hogy rengetegbe fog ez nekem kerülni. Már így is költenem kellett az útra, mert a lányok kérésére a legdivatosabb fürdőruhát varrattam meg Erzsikével. Küldök is neked egy fényképet, amin én is rajta vagyok az új maskarában. Mit szólsz hozzá? Hát nem olyanok vagyunk, mint a Pacsirta utcai Schwarz bácsi ízes-mázos bonbonjai?

Nem feledkeztem meg rólad sem, szívem. Neked is csináltattam egy remek kis inget, fehér alapon zöld kockákkal, azonnal fel is adtam a futárszolgálattal, hogy időben megkapd. Ezért ha úgy döntesz, meglátogatsz azon a gyönyörű helyen, feltétlenül hozd magaddal, de előtte vasaltasd ki szépen Böskével. Ebben a szakmában ő a legjobb a városban, és nem is kér érte sokat. Az a nő társaságnak sem utolsó! De vigyázz, sasszemeim rajtad! Na jó, csak vicceltem. Inkább tartsd távol magad tőle, kizárólag házimunkára alkalmazd. 

És ezzel nagyon messzire mentem, úgy érzem. Ne haragudj. Mire ideérsz, sütök neked valami finomat, már tudom is, hogy mit. A kedvencedet, a püspökkenyeret! Csupán egyet kérek cserébe: jöjj mielőbb, és jó szokásod szerint hozzál nekem egy szál fehér rózsát, ezúttal frisset! 

Csókol, ölel:

Déli

U. I.: amennyiben nincs mibe pakolnod a holmijaidat, menj el Rózához, hagytam nála egy szép bőröndöt, kimondottan a te ízlésednek megfelelőt. És még csak véletlenül se hidd, hogy mindezt előre kiterveltem!

Tovább...

Történelmi leckét tartott fiúknak Koncz Zsuzsa

Tündérországból a Vadvilágon át vezette vissza 1956-ig rajongóit az énekesnő

Teltház előtt énekelt első ízben Gyula városában Koncz Zsuzsa május 2-án, kedd este. Az énekesnőt és zenészeit a publikum vastapssal, állva és sárgarózsa-csokrokkal ünnepelte a Vadvilág lemezbemutató koncertjén.

Sírva vigadt a magyar Koncz Zsuzsa első gyulai fellépésén. A Kossuth-díjas előadóművész immár közel fél évszázada tart történelmi leckét gyönyörű énekhangján a magyar embereknek, városunkban azonban még nem járt. Abban bízva állt ezért színpadra, hogy a viharsarki közönség bizonyára még megismeri: korunk flitteres farmernadrágjában éppúgy, mint az 1960-as, 1970-es éveket idéző miniszoknyában. A publikum megértette üzenetét, és ezt jóízű nevetéssel jelezte. Így indult és bonyolódott a kedd esti koncert.

Koncz Zsuzsa ezúttal sem igyekezett sorok közé rejteni kemény bírálatait. Élcességén csak valamelyest enyhített, hogy elsősorban saját magával szemben gyakorolt kritikát. Mint mondta, büszkén vállalja korát, vállalja temérdek megjelent lemezét, és mindazokat a szövegeket és dalokat, amelyek a mindenkori társadalom elé tartanak tükröt.

Közel négyszáz fős rajongótáborával kórust alkotva kanyarodott vissza többször is a múltba, amely talán nem is annyira volt jó, sem szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Beszélt és énekelt a kivándorlásról, az emigráció vissza-visszatérő fájdalmairól, a józsefvárosi Kárpáthyék Amerikába szakadt leányáról és kedvenc cukrászdájáról, az első szerelem csalódásait megszépítő harminchárom „stefániáról”, a mérges öreg királyról, Tündérország keserűségeiről, a Vadvilág című albumról, és mindarról, amit zenésztársaival közösen 1969 óta megfogalmaztak.

Tarsolyából tehát mind az új, mind a régi és a nagyon régi slágerek előkerültek, amelyek egyöntetűen arról szólnak, hogy sosem tudott, de nem is akart más lenni, mint amilyen valójában. Hogy nem csupán egy élettelen, érzéketlen tárgy, amely kibérelhető. Költői strófákkal alátámasztva igazolta, igenis érdekli, mi van velünk. Megmutatta, határozott elképzelése van afelől, milyennek kéne lennie a világnak, meg arról is, milyen lehetne. És értekezett az emberiségről, amelyről fiatalon még azt hitték, ők majd megváltoztatják.

Ötven év elmúltával Koncz Zsuzsa ennyivel maradt: az édesanyák tanító-óvó szavaival, az apák intelmeivel, és a reménnyel, hogy egyszer majd csak jobb lesz mindenkinek.

Ebben a kegyetlen szembenézésben Koncz Zsuzsa négy férfiban talált méltó társra az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron, Lengyelfi Miklós basszusgitáron, Tiba Sándor ütősökön segítette önismereti kísérletében. Ötödikként, égi muzsikusként Cipő erősítette az együttest. Ezen az esten róla, és a mennyei csapat többi tagjáról is megemlékeztek.

Tovább... (galériával)

Dépendance

Szerelmem!*

Elutaztunk Gyulára, de sajnos nagyon rossz időnk lett, úgyhogy miután leszálltunk a vonatról, megkerestük a szállodánkat, és egész éjjel a szobában búsultunk az eső és a hideg miatt. Ne is mondjam, ennél több is kijutott nekünk a jóból. Hogy mivel folytatódott? Na most leírom. Bejött ugyan a szobalány begyújtani, aminek folyományaként pattogott is szépen a tűz a kemencében, de a helyiséget ez a néhány kis láng nem tudta átmelegíteni. Arra kényszerültünk, hogy a kandalló közvetlen közelébe húzódjunk, mert csak ott éreztük valamennyire kényelemben magunkat.

Szóval egész éjjel a tűzhely mellett ültünk, mert az ágy a szoba másik oldalán volt. G. olvasott, én többnyire a veled töltött órákat éltem át újra és újra gondolatban.

Reggel, még a hajnali órában gyorsan rendbe szedtük magunkat (még G. is megijedt önmagától, amikor belenézett a tükörbe), kerestünk egy kávéházat, hogy megreggelizzünk. Persze ez sem ment simán. Először is nem akartak kiengedni a hotelből ilyen korán. Aztán nem akartak beengedni sehova sem, mert Gyulán az a szokás, hogy csak nyolckor nyitnak ki a vendéglátók. Nem volt mit tennünk, bolyongtunk a pocsolyás utcákon a bundáinkban. Értelme nem volt, mert túl sokat nem láttam a rengeteg gyönyörűségből, annyira fáztam, és annyira zuhogott. Futólag jutott eszembe, hogy milyen finomat tudnék főzni, ha lenne hol, min. De gyorsan tovasiklottam e szellemi kitérőn, mert pihenni, aludni ezerszer jobb lett volna akkor! Fáradt voltam, és kimerült. Ám te ott is folyton az eszemben motoszkáltál. Manuszom, ez már dépendance!

Végül mégiscsak este lett, mire visszaértünk a szálláshelyünkre. A portás persze ismét biztosított bennünket afelől, hogy mire megvacsorázunk az étteremben (csak ő tudja, melyikre gondolt), meleg lesz a szobában (a 666-ban laktunk!).

Így is történt! G. azonnal vetkőzni kezdett, én viszont tapintatból és tapasztalatból végigfogdostam az összes dagadó párnát, finom takarót, és megborzadtam: csupa nyirok volt minden. Oda is szóltam G.-nek, hogy azonnal öltözzön fel, mert itt súlyos gondok vannak. Ő azonban nem hallgatott rám, magára húzta a dunyhát, és a következő pillanatban már horkolt is. És ezt tette egész reggelig! Mindegy, odatoltam a foteleket a kandallóhoz, amiben ropogott valami, az egyikre ráterítettem az ágyneműmet (csak úgy gőzölgőt a nedvességtől!), a másikba beleültem én, és amíg ő álmodozott, ismét veled foglalkozhattam.

Másnap igyekeztünk elhagyni ezt a jégvermet, nem is fizettük ki, amit kellett, csak az összeg felét.

A többivel meg voltam elégedve.

Ha együtt megyünk, te meg én, ez nem fordult volna elő!

Tovább...

Böjt

Drágám!

A sürgönyt megkaptad?

Amennyiben igen, láthatod, elég változatosan éltem, de meg tudtam lenni egyedül, férfi nélkül is. Sőt. Abban is örömömet leltem, hogy téged elnyelt a föld, mert legalább magammal is foglalkozhattam egy picikét.

A nagypénteket Telbiszéknél töltöttem, mint rendesen, de most szomorú volt az este, nagy fáradtság nélküli. Ödön csak a tojásfestésre kelt fel, de annyira gyengén, dezorientáltan, hogy a fortyogó festék láttán heves sírásban tört ki, kénytelenek voltunk visszafektetni. Aggódtam miatta, de a szegény barátnőmet is végtelenül sajnáltam, mert imádja azt a gazfickót. Másnapra ugyan jobban lett az úrfi, de az orvosa rögvest elküldte Abbáziába gyógyulni (vajon miért ilyen gyorsan???). Ennek nem örültem, mert ők az egyetlenek, akikkel időnként szót lehet váltani, anélkül, hogy veszekedés kerekedne belőle.

Nehézségeimet csak tetézte, hogy azon a héten nyakig benne voltam a munkában. Operaházi előadásra készültünk a Gazdaasszony Egylettel. Már csak néhány napunk volt a bemutatóig, de még sehogyan sem álltunk, ezért egész nap talpon kellett lennem. Más sem volt, csak a rohanás a doktor és az opera között. Teljesen kétségbe voltam esve. Meg is hűltem, mert olyan vékony ruhát adtak ránk abban a farkasordító hidegben, hogy csak na, úgyhogy napokig küzdöttem egy csúnya influenzával, aminek nagyon alá voltam vetve. Bele is fásultam a kínlódásba.

Szívem, te egészséges vagy?

Minderre az is rájátszhatott, hogy ínyenc létemre, hisz tudod, immár két hónapja koplalok, ellenőrzés nélkül, ami napi lebontásban azt jelenti, hogy csak apró ebédeket engedek meg magamnak. Na meg ugye itt volt a nagyböjt, amit nem hagyhattam ki! A gyóntatószék mellett ez is megárthatott. Persze az sem kizárt, hogy már lappangott bennem valami, egy nyavalyás betegség. Elég az hozzá, egyszer próba közben is annyira rosszul lettem, hogy nekiestem a díszletnek, és az egész felborult, és összetört. Még jó, hogy senkit nem temetett maga alá. Így is volt mit helyreállítani! Szóval kifogytam a pénzből, mert ez a kis véletlen baleset azt is elvitte, amit összekuporgattam. Még bélyegre sem tellett… Macikám, sajnálom!

Szóval az egyetlen kérdés az elmúlt napokban az volt számomra, kibírom-e ezt a hercehurcát, lesz-e erőm színpadra állni a fináléban. Úgyhogy ne haragudj, hogy túl sok életjelt nem adtam magamról. Végül nagyobb baj nélkül megúsztam, és ez a fontos. Felkaptam magamra egy párizsi toilettet, abban vonultam fel az Andrássy strassen. Azt mondják, semmi sem látszott meg rajtam a kínszenvedésből, a pazar ruha eltakarta. Még jó, mert tout le monde ott volt a premieren, egyetlen hely sem maradt üresen, a siker is óriási volt, a bevétel pedig még ennél is nagyobb. Mi viszont annyira szétestünk, rendezők, szereplők egyaránt, hogy elhatároztuk, a bankettet nem aznap éjjel, hanem majd csak egy hónap múlva tartjuk meg. Mindegy, egy fotográfiára még összeraktuk magunkat. 

Tovább...

Párhuzamok

Bementem, üres volt.

Édes fülesbaglyom!

Tegnapelőtt megérkeztem a pályaudvarra, de te nem voltál ott, nem vártál. Nagyot csalódtam! Legalábbis egy pillanatig ezt éreztem. Ám a kín is hamar elmúlt. Eszembe jutott ugyanis, hogy te csak akkor követsz el ilyesmit ellenem, ha nyomos okod van rá. Valószínűleg hivatalos fogadáson voltál, vagy egy kihagyhatatlan megbeszélésen a polgármesterrel.

Sebaj, feltaláltam magamat, bár egykönnyen nem. A szolgálati járművel kicsit sok bajom akadt, de egy segítőkész, jóvágású fiatalembernek köszönhetően elintéződött. A valódi sokk akkor ért, amikor rádöbbentem, hogy nem is tudom, hol laksz, erről sosem beszélgettünk. Újabb csalódás! Ekkor ezt tanácsoltam butus fejemnek: jobb, ha nem esel kétségbe, hanem amilyen sürgősen csak lehet, találsz egy kézzelfogható megoldást.

Hallgattam az ösztöneimre, mint mindig, és bejártam a környéket. Halálosan sötét volt, mindenütt borostás képű mosdatlan csavargók ólálkodtak, de valami miatt nekik sem volt kedvük hozzám, nem bántottak. Bizonyára maguk közül valónak néztek (ezen meg sem lepődnék, ha igaz lenne). És amint a pályaudvar körül bolyongtam, észrevettem egy félig kiégett, elhagyatott házat. Ablakai ki voltak törve, ajtaját a szél csapkodta, amiből arra következtettem, hogy nem lakik benne senki állandó jelleggel, tehát nekem pont megfelel. Valószínűleg koldusok használják, amikor én nem járok erre. Bementem, üres volt. A konyhaszekrényt rögvest odatoltam az ajtóhoz, a használhatatlannak tűnő ágyat szétbontottam, darabjait az ablakra szegeltem. Előkerítettem a homályból egy lócát, egy háromlábú asztalt, kicsomagoltam. Nem volt nagy kunszt, hisz csak a legszükségesebbeket hoztam magammal. Szappant, rúzst, kalapot, kesztyűt, szemüveget, poharat, evőeszközt. Annyit csak, amennyi szükséges a túléléshez. Elhelyezem a tükrömet, a fésűmet, a parfümömet. Abban reménykedem, hogy mégis előkerülsz valahonnan, legyen minden kéznél. A hajam bozontos és ragacsos, arcomon meglátszik a fáradtság, szemem alatt szürke karikák. Így nem fogathattalak volna, annak tudatában sem, hogy te nagyon okosan nem adsz a látszatra. A szoba egyik sarkában összegyűjtöttem a szerteszét hevert szalmát, ráterítem a kabátomat, a törölközőmet, alá helyezem a retikülömet, és az egészen letakartam a csipkeszélű kendőmmel, amit hála istennek, magammal hoztam. Borzasztó, hogy még ez a páratlan darab is a hiányodat erősítette! Mivel könyvet nem akartam magammal cipelni (arra való tekintettel, hogy a te féltve rejtett zugodban úgyis találok kedvemre valót), a fényképeimet és a revolveremet helyeztem el az éjjeliszekrényen. Szerencsére gyertyát és gyufát találtam a lakásban, a világítással és a biztonsággal így nem volt gondom. A pongyolámat (a zöldet, amit tavaly húsvétkor vettél nekem) rászegeltem az ablakdeszkára, azt a látszatot keltve, hogy függönyöm, sötétítőm is van, mint egy valódi otthonban. Ezzel is megnyugtattam magamat, hogy zavarni senki sem fog ezek után, dolgozhatok nyugodtan. Miután a technikával elkészültem, szalonnát és kenyeret ettem paprikával, hagymát nem mertem, mert továbbra is abban reménykedtem, hogy betoppansz. Zabolátlanul vártalak, te őrült!

És miközben szelídül átkoztalak a nekem okozott gyötrelem miatt, elővillant, hogy az egyik fotográfiámon nagyanyám egy fényképezőgéppel működik. A helyszín ismerősnek tűnt, mamám kinézete alapján a datálás is sikerült, úgyhogy kíváncsiságomban felnyitottam reám tesztált naplóját, megkerestem benne a vonatkozó részt, amin aztán őszintén elámultam. Képzeld, te, nagy csacsi, a nagyanyám tudósításokból élt annak idején, éppúgy, mint én, és az első nő volt azok közül, akit Párizsban képeiért kitüntettek. Vajon miért maradt ez mindmáig titokban? Az az ötletem támadt, hogy a mesterműveiddel együtt kiállíthatnánk az övéit is, amennyiben rájuk találunk valahol (újabb ürügy a közös utazásra!). Nagy fogás lenne! Na de ezt csak a párhuzam kedvéért…

Túl sokat nem aludtam azon az éjszakán, pedig még egy marék mákot is elrágcsáltam.

Másnap korán reggel besiettem a postára, s feladtam neked ezt a sürgönyt.

Tovább...

Tartozékaink

Tisztelt Apus!

A fényképezőgép immár egy hete megérkezett, ki is próbáltam, de mivel maga azóta sem jelentkezett, nem küldtem a lapnak egyetlen fotográfiát sem. Sőt, be kell vallanom, amit a legutóbbi levelemben leírtam, abból semmi sem igaz. Kivételt képez az utolsó néhány sor, ilyen tekintetben semmi sem változott. Csupán egy április eleji tréfa volt az egész. Szebben fogalmazva: egy szemenszedett, ronda hazugság! Remélem, nem sértődtél meg. Sosem verekedtem össze a szőke copfossal. Dühös voltam, az igaz, szívesen fel is pofoztam volna, de nem tettem meg. A gép úgy tört össze, hogy haragomban a földhöz vágtam. Tehát én vagyok a bűnös, senki más. Ez az egyik, amiről most hirtelen felindulásból, a biciklimen ülve tájékoztatni akartalak. De azért köszönöm, hogy vett nekem egy újat.

A másik ennél szomorúbb. Még jó, hogy csípős, hideg a szél, ezért csöppet sem feltűnő, hogy potyognak a könnyeim. Nem is tudom, írjam-e meg neked. Érdekli-e magát egyáltalán, mi van velem? Untatni nem szeretnélek. Szóval hazafelé menet betértünk a bandával egy útszéli kocsmába, ahol borzalmasan rossz kávét ozsonnáztunk, majd hosszasan elbeszélgettünk arról, hogy szükség van-e, vagy sem a közlönynél női vénára. Igazából nem is beszélgetés volt ez, inkább veszekedés, mert ismét az történt, hogy mindenki megállás nélkül mondta a magáét, nem engedett a saját igazából, főként Pál nem, úgyhogy nem változott semmi sem. Továbbra is az a direkció véleménye, hogy haza kell mennem. Majdnem rosszul lettem, de aztán kiegyenesedtem, és úgy tettem, mintha nem érintett volna meg. Ráfogtam a kávéra. A legelviselhetetlenebb az volt, amikor azzal hozakodtak elő, hogy rövid hajú, alacsony nőt nem foglalkoztathatnak, mert rontja a cég presztizsét. Nos, emiatt sem dolgoztam a héten, bele voltam betegedve.

Most a biciklimen ülök a főtér közepén (hol másutt ülhetnék?), bőgök és írok, pakkjaim a vállamon, rúzs, cipő, kalap, fogkefe, és számos egyéb olyan apróság, amit gyorsan össze tudtam kapni, hogy elindulhassak időben.

Tovább...

Némi túlzással a csúf kislánytól

Tisztelt Apus!

Elbújtál, sehol sem láttalak, és ettől roppantul dühös lettem. Felfoghatatlan marad számomra, miért pont erről a beteg, lufieregetős rózsaszín rendezvényről kellett tudósítanom. Borzalmasan éreztem utána magamat. Napokig nem aludtam, csak szedtem az afrodiziákumokat, talán még rosszul is lettem tőlük, pontosan már nem emlékszem, mindenesetre valami nagyon rossz történt velem. Azt mondják, bevettem egy marékkal. Igaz, hogy gyógyhatású bogyó volt az összes, ám nagy mennyiségben méregként hatott. Én csak azt tudom, hogy a kórházban kötöttem ki, szinte meghaltam. Kezem-lában fel volt kötve, az államon gipsz, az orromon horpadás, és még szemüveget is adtak rám, a számat meg kitömték egy ocsmány műfogsorral. Elképzelheted, milyen képem lehetett. Bele se mertem nézni a tükörbe, pedig erőltették, folyton azt ismételgették, hogy nézd csak meg magad, kislány, nézd meg, mit tettél magaddal! Ha pedig ki kellett mennem, kínszenvedés lett a nyomorúságos kis életem. Nem is azért, mert segítség nélkül a tolószékbe se tudtam beleülni, hanem inkább a szégyenérzet miatt. Egész egyszerűen szégyelltem magamat a doktoroktól. Van köztük egy remek kinézetű is, hű! Folyton incselkedett velem, tetszett is, amiket csinált, lábujjhegyre állt, szamárfülezett, meg ilyenek, na de amikor arról lett volna szó, hogy kiguruljak a folyósora ebben az állapotban és a csíkos pizsamában, amit rám adtak, inkább lemondtam róla. Nem akartam, hogy meglásson. Pedig hát… Nem is értem, mi volt ez az egész. Hisz állítólag vagy nekem te. Szeretném, ha ez így lenne. S látod, már el is múlt minden haragom.

De: kérem, ilyen kétértelmű, antiszociális eseményre tovább...

Amikor a testek összegabalyodnak

Milyen az a házasság, amelyiket arcrezdülés nélkül irányítja az anyós, dörmögi szét az após? Elmentünk, hogy meghallgassuk, megnézzük. Az aktuális helyzetről március 23-án Pindroch Csaba tartott előadást a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

A színművész elmondása szerint az ilyen frigy eléggé hétköznapi. A javíthatatlanul romantikus alkat nem is érti. Hogyan is magyarázhatná el különösebb hangszínváltás nélkül, vagy éppen ellenkezőleg, erősen gesztikulálva a nősülni készülő Antinak, mire számítson. Vagyis, hogy túl sok jóra egyáltalán ne. Csak a menyasszonyt szeresse, de azt nagyon, anyóson-apóson át. A barát végül megkíméli Antit, nem áll elé, nem inti le. Marad a monológ, a fotel, amelyből néha biztosan megnéz egy-egy szerelmes filmet a tévében, és marad az őskori barlangrajz is a háttérben. Hát ebből a primitív világból, úgy tűnik, sosem fogunk kilábalni.

Ebben a férfiasan berendezett szobában beszélik le a nézőt a házasság szentségéről, miután az összes olyan negatív jelzővel ellátják, amelyekkel már valamennyien találkoztunk. A kimondott közhelyek azonban nem maradnak fent a színpadon, hanem úgy, ahogyan vannak, rázúdulnak a nézőre, szinte maguk alá temetik a néma, statisztáló szemlélőt. Talán szerencsés lett volna előtte elolvasni Sebes T. Attila (polgári nevén Sebestyén Elemér, álnevén Anthony Grey) Segítség, megnősültem! című regényét ahhoz, hogy felfogjuk a merénylet üzenetét. Mert eldönthetetlen, hogy akkor mégis mi lenne nekünk a legjobb: a házasság, vagy a házasságon kívüli egyéjszakás kalandozás.

Tovább...

Tavasz

Édes egyetlenem, szerelmem, szeretlek! Az időjárás nyomorúságos, egyetlen friss felvételt sem készíthettem magamról. Küldök egy régebbit, annak is biztosan örülni fogsz. Balszerencsésen bámulom a tavaszi eget, de mindeközben téged látlak az ágyamon, látom arcodon a mosolyt. Most az az egyetlen kívánságom, hogy változatlanul így láthassalak mindörökké. Testem minden porcikája, szelete, hajlata, részlete utánad sóvárog. Szeretlek, jaj, szeretlek! Sajnos a hétköznapokban mindenről a végtelen hiányod jut eszembe. Gyakran eljátszadozom íróasztalodnál a tolladdal, mindkettőben benne van a teljes életed, és ezt gonoszul, ó, édesem, elvitted innen. Ezért másnap folyton újrakezdem a játékot, annak reményében, hogy hátha valódi beszélgetés, találkozás, érintés lesz belőle. Te viszont egy percig se gondolj rám, ne foglalkozz a távollétemmel, inkább add el az ajándékaimat, szabadulj meg mindentől, amit tőlem kaptál, ami reám emlékeztet. Mindenem! Amikor utoljára láttalak, ismét az volt az érzésem, hogy mégis érdemes élni, mert vagy, és imádsz, én is téged. Ne nevess ki, hogy ennyire halálosan szerelmes vagyok beléd. Ülök a lábtörlőn, mert indulni készültem, de sem a szívem, sem a lábam nem eresztett. Eszembe jutottál, elővettem ezt az újságpapírt, amire most szorgalmasan jegyzetelek, hogy még egyszer tudassam veled: szeretlek! Ezt a szót szeretném napokig ismételgetni...

Tovább...

Ahol jól bánnak az emberrel

Édes Életem! Szerelmem!

Isten jóvoltából épségben és egészségben olasz hadifogságba kerültem. De ne aggódj! Se a testemmel, se a lelkemmel nincsen nagyobb baj, a gyomrom is jobban viselkedik, mint odahaza, még csak kétszer szorultam gyógyszerre, sokat sétálgatunk le-fel a lövészárokban, szaladgálunk, olvasgatunk, napi nyolc órát alszunk. Itt tényleg jól bánnak az emberrel! Hetente fürdő, diétás koszt, könnyű, egészséges. Ne félts, csak magatokra vigyázz! Aludni tudsz? Ha nem, használd az én ágyamat, talán megfelelőbb a fekvése.

Tovább...

Kísértésálló

Édes Liza!

Mit gondolsz, honnan írom neked ezt a levelet? Biztos vagyok benne, hogy magadtól nem találnád ki. Képzeld, épp abban a cukrászdában ülök, ahol tizenöt éve megismerkedtél az uraddal! Emlékszel?, nem hitted el nekem, hogy egy szép barna fiú folyton téged figyel a sarokból. Még rosszul is esett, amikor azt mondtad, hogy csak ugratlak, és szinte arcul ütöttél. Pedig tapasztalatból mondtam, amit mondtam, és láttam, amit láttam. Nem dicsekvésből vallom most be neked, akkoriban valósággal küzdenem kellett a hódítók ellen, mivel annyira viruló, feltűnő megjelenésű leány voltam (hisz tudod, erre te is folyton felhívtad a figyelmemet), hogy még az utcán is mindig leszólítottak, követtek, ismerkedni akartak velem a férfiak. Én viszont oly ridegen utasítottam el ezeket a szemtelen gavallérokat, mintha nem húszéves, hanem érzéketlen öreg nő lettem volna.

Tovább...

Visszavágó

Kedves barátném! 

Hát tudd meg, borzasztóan felháborodtam! Képzeld, itt volt nemrég a Nemzetközi Nőnap, amely néhány éve avval a bájos szokással jár, hogy a nagyon gáláns úriemberek meglepik egy kis ajándékkal a kedvesüket. Biztosan hozzátok is bekérezkedett már ez a nemes hagyomány. Kérlek szépen, már korán reggel felkelten, annyira izgultam, és vártam, hogy Lajos felköszöntsön, és hozzon nekem legalább egy szál virágot. Rá voltam készülve, hogy megteszi. Még egy finom zserbót is sütöttem hajnalban, hogy legyen, amivel megkínáljam. A frizurámat is rendbe szedtem, kicsinosítottam magamat, rúzs, körömlakk, gyöngysor, szóval készültem. És vártam, és vártam, és nem jött.

Tovább...

Valami elhomályosít

Édes Szerelmem!

(...) barna szövetkabátban, barna filckalapban, drapp harisnyában és barna bőrtáskával megyek, mint a legtöbb elegáns utazó, s mindenik darab elég kopott is lesz ahhoz, hogy ismertetőjelnek megfeleljen.

Tovább...

Szeretlek vajban, szeretlek bajban

Jól hazudnak a pestiek, mert elhittük

Habkönnyű vígjátékkal kedveskedett a gyulai közönségnek március 9-én a Turay Ida Színház társulata. Nem hazudunk, amikor kijelentjük: a közönség jól szórakozott, és ez a lényeg.

Nem bocsátkozunk részletekbe azt illetően, miről szólt a Gyulára is elhozott Hazudni tudni kell! című vígjáték, hisz aki valóban kíváncsi volt a darabra, ott volt a csütörtök esti előadáson. Mondhatnók, elég sokan meg is jelentek, közel félezren. És mindnyájan jól szórakoztak.

Felvetődik tehát a kérdés, mit tud annyira jól a két világháború közti korszak színműirodalma, hogy közel három órán át képes távol tartani az izgalmas mobilapplikációktól az izgatott modern embert? A darab ugyanis a 20. század első évtizedeinek látszólag mézédes világát idézi fel, az akkori társadalom ma már banálisnak számító, elcsépeltnek tűnő poénjait tolmácsolja. Valószínűleg tudatos döntés volt a budapesti teátrum részéről, hogy a szöveget nem íratta át korunk nyelvére, s a díszlettel, a kosztümökkel és a játékmodorral sem idomult hozzá a 21. századi minimalizmushoz. Amit csütörtök este láttunk a művelődési házban, semmiben sem különbözött attól, amin a száz évvel előttünk élők mosolyogtak a párizsi színházakban. Idősíkokon átlépve (most az egyszer) belebújhattunk a bőrükbe, velük együtt nevethettünk azon, hogy Suzy Flute színművésznő előrehaladott kora ellenére még mindig fiatal leányzóként rázza a ronygot, a nem éppen csitri szobalány nagyobb jelentőséget tulajdonít magának a kelleténél, ezért pofátlanul becsapja, átveri a munkaadóját. Kuncoghattunk azon is, hogy az éttermet, ahol nagy lebukás és leleplezés történik, Csacska Macskának hívják (persze csak a magyar fordításban), hogy a menynek való egy bohókásan jópofa-jóforma szöszi, s természetesen azon is heherészhettünk, hogy a kisasszony édesapja pont az ő édesanyját csalja meg a parókás dívával, amiből aztán egész bonyodalom kerekedik. És ott van még a törött kínai vázába kapaszkodó engedelmes kisfiú is, aki persze már nagyfiú, hisz nősülni készül, és akin most mi is röhögtünk, éppúgy mulattunk, mint a párizsi kabarék hajdani bérletesei.

Tovább...

Meddig cipeljük még a hullát a hátunkon?

Csernus doki át- és rávilágított

Vele beszélgettek közel két órán át a párkapcsolatokról.

Végül szinte mindenki avval távozott, hogy holnaptól boldogabbá teszi az életét.

Tovább...

Élet az új lakásban

Két huszonéves adónisz a lakásod közepén, mindenük a helyén, a szerszám a kezükben.

…és amikor felébredsz reggel, és nem tudsz sem kilépni az ágyból, sem végigtipegni a szálloda méretű házikó folyosóján a szerteszét szórt holmiktól, az ébresztőóra az utolsó, amire szükséged van. Nem vered le az éjjeliről, nem vágod a falhoz, mert arra tanítottak, légy fegyelmezett a nehéz pillanatokban. Máskor nem számít, mit és hogyan teszel, nincs nagy tétje. De amikor arcot, fogat, hónaljat mennél mosni szétnyomódott fizimiskával, kócos hajjal, hogy eleget tégy az elvárásoknak, és egy csöppnyi víz sem folyik ki a csapból, képtelen vagy csendben maradni. Látod a mennyei öklöket, amint föléd emelkednek, fenyegetnek, de te hősiesen ellenállsz, inkább legyintesz egyet: hát emelkedjetek! Kint mínusz húsz, gyanús, biztosan lefagyott a rendszer, és kezdődhet minden előröl.

Hivatalos ünnepnap van, elcsípni egy valamire való szakit művészet lesz.

Tovább...

Napot lopni

Édes, drága egyetlenem!

Holnap lesz egy hete, hogy elmentetek. Levelet még mindig nem kaptam, se tőled, se a többitől. Miért nem írtál? Nem volt időd, vagy miért nem? Mamádtól is már kérdeztem, hogy neki írtál-e. Neki bizony igen!, nekem meg nem. Megértelek, az otthon fontosabb, de azért rám is gondolhatnál. Én még mindig nem dolgozom sehol, csak lopom a napot. Kérlek, tájékoztass részletesen arról, hogy milyen az a kulimunka, mennyi az órabér, a vidék, az élet, a koszt, hogy van-e mit ennetek. Ám főleg az érdekel, neked van-e mit. Szeretnék ott lenni, veled lenni, de 

tovább...

Az akt is örök szerelem

Az aktról is van mindenikünknek véleménye, a meztelenséget valamennyien bevállaljuk és szeretjük. Nem lehet élő, ép és egészséges az az emberi lény, aki elfordítja tekintetét, meghátrál és megijed, felkiáltva összerezzen, ha feltűnik előtte a ruhátlan emberi test.

A vélemények csak olyan tekintetben térnek el egymástól, hogy kinek milyen jellegű formák, díszek, alapanyagok és méretek a szimpatikusak. Abban is biztosak lehetünk, hogy ez az a témakör, amelyről még a szakma is vitázik, nem is keveset, rengeteget. Nem söpri szőnyeg alá a tudóstársadalom sem, inkább kémiailag is alátámasztott elméletek, kacskaringós képletek kidolgozására áldozza erejét vele kapcsolatban, kizárólag azért, hogy minél többször hivatalos bepillantást nyerjen a kifinomult domborulatok és izmok együttállásába, amely valljuk be őszintén, sosem az emberi jellemet ábrázolja, írja s festi le, nem a karaktert villantja fel, nem a szellemi fölényt, az értelmi csillogást helyezi előtérbe, nem az a célja, hogy felmutassa, kifigurázza az elesettséget, a női és gyermeki kiszolgáltatottságot, amiként ezt összevont szemöldökkel, mesterkélt együttérzéssel hangoztatni szoktuk az ünnepélyes kiállítás-megnyitókon. Egyértelmű: az aktot azért alkotják meg, hogy megörökítse mindannyiunk szépségideáljait, rejtett és szégyellt óhajait, mélyen titkolt irracionális vágyait, költészetté emelje a hétköznapit, gyönyörködtetővé tegye a sokszor undorító (képzet)társításokban megnyilvánuló teremtményt. Hogy lekösse össze-vissza cikázó, futkorászó figyelmünket, izgasson, nyugtalanítson, felborzolja a békés kedélyeket, reményt adjon a haldoklónak, értelmet a valóságnak. Biztosan kimutatták már, hogy a felnőtt férfiak érdeklődését jobban leköti ez a műfaj, mint az érett asszonyokét, ám én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez így is van. A Sötétkamra fotótékájából előbányászott fényképünkön ezúttal egy érzékeny félaktot mutatunk meg Önöknek, nem szűkkeblűségből, hanem jólneveltségből. 

Tovább...