Virtuózokkal barangoltuk be zeneország csodáit a gyulai várszínpadon

A fiatal tehetségeket a Hegyvidéki Solti György Zenekar kísérte

A magyar köztévé Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorának felfedezettjei koncerteztek július 19-én este a várszínpadon. A gyulai összművészeti és színházi fesztiválra Bolyki Zoltán karmester, a Hegyvidéki Solti György Zenekar művészeti vezetője kísérte el a fiatal muzsikusokat, akik a meghirdetettől kissé eltérő felállásban léptek színre. 

Bolyki Zoltán karmesterként és műsorvezetőként érkezett Gyulára, hogy a komolyzene világának gyöngyszemeit és kitüntetett képviselőit bámulatos tárgyi tudásával, kellemes előadásmódjával ajánlja a virtuózok hallgatóságának figyelmébe. A koncertet fennakadások nélkül, percre pontosan vezette le, így a negyedórás szünettel frissített, remek összeállítású kétórás hangverseny üdítő kikapcsolódást jelentett a forró nyári estén.

Az ifjú muzsikusok lenyűgöző teljesítménye mellett a rendezvény sikerességéhez a Solti György zenekar is hozzájárult. Az együttes kiemelten fontosnak tartja a fiatal tehetségek mentorálását, felkarolását, ezért rendszeresen lép fel a virtuózok partnereként.

A gyulai fesztiválon elsőként a Virtuózok idei évadjának felfedezettje, Bonino Anna Szófia mutatkozott be. A fiatal hölgy nem érkezett magányosan: magával hozta azt a 19. századi osztrák mesterhegedűt, amelyet különleges díjként a Virtuózok Alapítványtól kapott a köztévé műsorában. Ezen a hangszeren játszotta el Vivaldi A nyár című G-moll concertóját. A dallam elején a tikkasztó hőséget, a folytatásban a kakukk és a gerle énekét tolmácsolta precíz vonójátékával. Egy speciális technikával a második tételben elérte, hogy a természet felbolyduljon, rovarok és bogarak hangja zavarja meg a tökéletes összhangot, mi pedig összetalálkozzunk az összes létező kellemetlenséggel. Az apró intermezzo persze nem akadályozta meg abban, hogy hegedűje széles ívben énekeljen tovább, szórakoztatásunkra kikavarjon egy vihart, amely a harmadik, záró tételben tört ki teljes erővel. Cikázó villámok és mennydörgések változtak át ekkor virtuóz futamokká.

A következőkben a francia romantikus, Adolf Adam Giselle című balettjéből idézett a zenekar, lágy szólamaikat Szauer Bianka hárfaszólója tette varázslatossá. A tüneményes leány a Virtuózok döntőjéből indult el világhódító útjára, s mára elérte, hogy nevét a nemzetközi szcéna is megismerje. 2015-ben meghívást kapott a moszkvai Diótörő című komolyzenei versenyre, amelyen egyedüliként képviselte az országot. Idén ősztől a Liszt Ferenc Zeneakadémia különleges tehetségek osztályában folytatja tanulmányait.

Harmadikként Holozsai Eszter, a második széria kicsik korcsoportjának győztese egészítette ki a fellépők sorát. A fuvolaművész J. S. Bach H-moll zenekari szvitjéből adta elő a bravúros zárótételt, a Badineri-t.

Kökény Tamás a második évad győzteseként sok-sok különleges koncerthelyszín mellett idén tavasszal New Yorkba, a Carnegie Hallba is eljutott. A gyulai várban a 19. századi magyar zongorafenomén, Liszt Ferenc érzékenyebb hangvételű darabjának közvetítésével, a Szerelmi álmokkal érintette meg publikumát. A showmanként sem utolsó nagybőgőst Szüts Apor kísérte zongorán, aki a várszínpadon komponistaként is megcsillogtatta szakmai tudással párosult zsenialitását. Saját szerzeménye, a Groteszk tangó hatalmas éjjenzést és tapsvihart váltott ki. Érdekes volt megfigyelni, miként vonultatta fel billentyűzetén a vonószenekarokon elképzelhető extrém hangzásokat, miközben gyakran éreztette velünk, hogy elképzelései ütőhangszerszerű játékmódokat követelnek meg a zenekari tagoktól.

Szüts Apor tangója de Falla szintén latinos temperamentumú rituális tűztáncához vezetett át, amit az első felvonásban fellépők együttesen adtak elő.

A szünet után a nyáresti koncertek elmaradhatatlan szerenádjával, Mozart Egy kis éji zenéjének nyitó tételével folytatódott a hangverseny, majd játékkal és interakcióval. Ebben Szüts Péter kapott improvizációs feladatot: a zongoristának bele kellett élnie magát négy komponista stílusába, akiknek nevét a közönség húzta ki egy kalapból. A fiatal ennek folytán lehetett Chopin, Beethoven és Gershwin. Mindhárom „idegen testben és lélekben” hitelesen és remekül teljesített.

A mókázás után komolyabbra fordult a „szó” s a hang. Karai József mesebeli figurákat megjelenítő, változékony és eleven Groteszk táncát Holozsai Eszter játszotta el fuvolán, az orosz romantikus, Mihail Glinka éjszakai muzsikáját, a Noktürnt Szauer Bianka idézte fel hárfáján. Kökény Tamás Paganini Mózes fantáziájával állt újra közönség elé, hogy ismét meglepje. Az eredetileg hegedűre írt darabot Paganini oly módon találta ki, hogy a játékos ne használhasson több húrt, csak egyetlen egyet.

Bonino Anna Szófia és Szüts Apor is hozott még egy csokorra valót: párt alkotva hívták elő hangszereikből Fritz Kreisler olasz barokk stílusban kidolgozott Prelúdium és allegróját. Befejezésül két népszerű Piazzolla-mű csalt mosolyt az arcokra. A Kökény Tamás szólójával fűszerezett szentimentális Oblivion záróakkordként éppúgy robbantott, mint a Libertango Szüts Apor átiratában. Utóbbi kétszer is, másodszor ráadásként a második blokk virtuózainak és a Solti György zenekar közreműködésének köszönhetően. 

Galéria itt!

A mobilzongora mindent tud, ami zene, és ha kell, az időt is megállítja

Mr. Piano: „Ezek azok a pillanatok, amiket a turista örök emlékként hazavisz”

Egy #gyulainyar feliratú fekete zongora gurult végig városunk utcáin az elmúlt napokban. A muzsikáló hangszer és tulajdonosa, Mr. Piano, azaz Vágó János naponta többször is megtette a vár és az Eszperantó tér közti távot. A gyulaiak örültek neki, többen tapssal fogadták, és voltak, akik egy szelfire is beálltak a mobilhangszer mögé. Megkértük ezért a show ötletgazdáját, mondjon néhány szót többek között arról, milyen egy korszerűsített 1884-est vezetni.

– Hogyan érezte magát Gyulán? Milyen a város?

– Elképesztően éreztem magam. A város gyönyörű. Többször jártam már itt, igaz, a zongorával most először, de mindig csodálatosnak találtam. Le a kalappal!

– Önt tapssal, fülig érő mosollyal, de a mobilzongorát hogyan fogadták?

– Ugyanúgy, mint a világ többi részén, ahol már megfordultam. Az a pozitív szeretet viszont, ami itt körülvesz, mindent fölülmúl. Egyszerűen fantasztikus. Az autósok megállnak, utánam jönnek, visszafordulnak, megszólítanak.

– Hol fordult még meg a világban?

– Magyarországon belül rengeteg településen, ezen kívül Németországban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában. Nagyon sok helyen, nem is lenne idő rá, hogy az összeset felsoroljam.

– Mindenhová ugyanazzal a repertoárral megy el, ha hívják?

– Minden egyes rendezvény más, úgyhogy nem. Azért is jó ez a zongora, mert például ide a miskolci operafesztiválról érkeztem, ahol kizárólag komolyzene szólt belőle. Itt, Gyulán, mivel egy nyári fesztivált népszerűsítünk, kicsit könnyedebb muzsikával próbáltam megérinteni a hallgatóságot. Filmslágerekkel, magyar könnyűzenei nótákkal. A kínálat az Omegától a legújabb sztárok által előadott dalokig terjed, a felcsendülő számok mindenike figyelemfelkeltő, tetszik a járókelőknek, tehát megfelel a célnak, kíváncsivá teszi a közönséget a gyulai nyár produkciói, műsorai iránt.

– Vagyis az Öné egy olyan zongora, amely minden olyasmit tud, amit zenének nevezünk. Milyen hangszerről beszélünk?

– Egy 1884-ben Pesten, a Rákóczi út 60. szám alatt gyártott bécsi mechanikájú zongoráról, amit saját kezűleg alakítottam át.

– Hogyan, mivé? Mi mozgatja, mi csalja elő belőle a hangokat? Mi van benne?

– Van benne egy elektromos zongora, tehát ha nagyon akarunk, zongorázni is lehet rajta. Van benne egy memória is, de azt, hogy milyen fajta, nem árulom el, és van még benne egy lejátszó, meg egy hangszóró. Ezeknek köszönhetően jönnek ki a dalok a zongorából.

– Ha csak így, ilyen egyszerűen előjönnek a hangok a hangszerből, Önnek mi a szerepe?

– Hát nekem az, hogy én vezetem ezt a zongorát. És én találtam ki. Az, amit Gyulára is elhoztam, egy show, egy geg, amely minden ember szeme alá szarkalábat csal. Még nem találkoztam olyan személlyel, aki ne mosolyodott volna el azon, hogy jön vele szemben egy zongora az utcán. A legjobb, amikor egy-egy sarok után összeütközöm „a” négytagú családdal. Együtt a kisfiú, a kislány, az apuka és az anyuka, s a gyermekek kezében megáll a fagylalt. De ugyanez a döbbenet a felnőttekre is érvényes: tátott szájjal néznek, mert nem hiszik el, hogy az, amivel összefutottak, egy zongora. Olyankor is varázslat van, amikor leülhetnek a hangszerhez, és átváltozhatnak előadóművésszé. Ezek a pillanatok azok, amelyeket a turisták örök emlékként visznek haza magukkal. Az enyém egy olyan látványosság, ami feldobja, vidámabbá teszi a hétköznapokat.

– Mi adta az ötletet?

– Alapvetően muzsikus vagyok, ugyan nem zongorista, de népzenész, és ebből eredően nagyon sokszor jártam külföldön különböző fesztiválokon. Az egyik ilyen alkalommal, 1998-ban láttam valahol egy hasonló zongorát. Nagyon összebarátkoztam a tulajdonosával, akit aztán 2004-ben a saját rendezvényemre is meghívtam. Akkor merült fel bennem, hogy kéne nekem is csinálnom egyet, hogy legyen egy magyar zongora is. Az enyém végül teljesen eltérő lett az övétől, mert ami neki van, az inkább Mozárthoz köthető, stílusában, hangzásvilágban, kinézetében is. Nem is játszik rajta az úriember, ha nincs a fején a rizsporos paróka. Rám nem vonatkoznak megkötések. Debrecenben, a Rettegések éjszakája című rendezvényen Drakulát alakítottam, a zongorám csontváznak volt álcázva, bordái közül pedig a Walt Disney-féle mesefilmek zenéjének átirata harsant fel. Fantasztikus volt! Hisz attól borzalmasabb nincs, mint amikor Hófehérke szalad az erdőben a vadász elől. Ezért mondtam már korábban, hogy a zongorám bármire alkalmas. Esküvőkre, állófogadásokra is bevittem, gúlát formáztam a testén pezsgőspoharakból.

– Akkor legyen szíves, árulja el a Gyulai Hírlap olvasóinak, mit csinál Mr. Piano civilben, mondjon néhány szót önmagáról is. Tudomásom szerint ugyanis Ön pont zongorázni nem tud. Milyen hangszereken játszik?

– Zenész vagyok. Citerán, tamburán, tekerőlanton, nagybőgőn, furulyán, gitáron játszom. Valóban, pont zongorázni nem tudok, holott a legtöbben meg vannak győződve arról, hogy uralom a hangszert. És ez azért van, mert zenészként ismernek. Menet közben egyébként nem is lehetne játszani, sem ezen, sem egy másik zongorán. Hömpölygő tömegben a hangszer mögül nem látnám, ki kerül elébem, és ebből csak bajok adódnának. Mindenre figyelni kell: az útra, nincs-e rajta akadály, a gyermekekre, akik bármelyik pillanatban kiszaladhatnak az úttestre, és egy rossz pillanatban akár a hangszer alá is kerülhetnek. De technikailag sem használható, hisz pedálok sincsenek rakta. A vájtfülűek is rögtön észreveszik, hogy nem én játszok.

– A mobilzongorás siker egyszer sem késztette arra, hogy megtanuljon zongorázni?

– Szerintem én már öreg vagyok ahhoz, hogy nekifeküdjek. Saját magamnak odahaza persze elzongorázgatok, de nem olyan szinten, amit az utca embere kitörő örömmel fogadna. Őszintén szólva: nem, nem érzek rá késztetést.

– Népzenészként mikor fogjuk hallani Gyulán?

– Sosem lehet tudni.

– Eljönne, ha meghívnák?

– Persze. Van egy zenekarunk, korábban sokszor felléptünk, aztán szétszóródtunk, évente már csak egyszer-kétszer jövünk össze. De fel tudnánk venni a fonalat, ki tudnánk állni muzsikálni. Ám itt Gyulán még nem is tudják, hogy én népzenész vagyok!

– Most már fogják. Lesznek még meglepetései?

– Lesznek. Valami olyasmivel is készülök, ami rajtam kívül eddig tényleg senki másnak nem jutott eszébe. Majd jelentkezem.

Galéria: itt!

Harmóniát teremtett a Gyulai Várszínház Kamaratermében a hárfaművész

Hangszertörténeti rezümét is kaptunk Vigh Andreától

Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője koncertezett március 28-án a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A neves előadóművészt sokan meghallgatták.

A művésznő 1986-ban szerezte meg zeneakadémiai diplomáját, 2009-ben a doktori fokozatot, tíz szólólemeze jelent meg, munkásságáért Liszt-díjat kapott, 1999-ben megalapította a Gödöllői Hárfafesztivált, és mindemellett rendszeresen zsűrizik nemzetközi versenyeken, fesztiválokon. Rektora a Zeneakadémiának, vezetője az intézmény Akkordikus Tanszéki Csoportjának. Mind egyetemi oktatóként, mind előadóművészként sokat tett annak érdekében, hogy a hárfa autonóm hangszerré váljon Magyarországon.

A koncert felvezetéseként Vigh Andrea elmondta, a közhiedelemmel ellentétben a hárfa szólóirodalma eléggé gazdag, műfajilag sokszínű. A Gyulán is bemutatott repertoárt úgy állította össze, hogy különlegességet és népszerű műsorszámot egyaránt tartalmazzon, a nagyérdemű olyan művet is halljon, amit ismer és szeret. Így került be az összeállításba Debussy E-dúr arabeszkje és Holdfény című műve, valamint Smetana-Trnecek Moldva-fantáziája.

Tovább...