Egy nő a katedránál!

Hírek a gyulai főgimnáziumból

A mathematika tanárai rendszerint erős nézésű, szigorú emberek. Nemhiába van az, hogy egész életükön át száraz numerusokkal hadakoznak. Kegyelmet, elnézést nem igazán ismernek, mert őket kizárólag a 2x2 vezeti! A vagy-vagy. Náluk nem lehet hasalni…

Így van ez mindenütt, csak épp Gyulán nem, mert itt a gimnáziumi bizottság a mathematikai, arithmetikai és geometriai tanszékre most egy fiatal pedagógusnőt alkalmazott. Gyepes Boriska okleveles középiskolai tanárnőt, Gyepes Rezső gyulai főpénztáros jeles képzettségű leányát, ki működését már meg is kezdte.

Mint hírlik, a gyulai főgimnázium diákserege már erősen nekifeküdt a 2x2-nek!

Tovább (képekkel)...

kRémes praktikák

Türelemjáték

Éppenséggel már nem számítok újoncnak a konyhában, mégis mindig belesülök valamibe. Köztük van a hurkaformájúra modellezett kenősajt felbontása. Ne mondja nekem senki, hogy elsőre sikerült útmutatásszerűen felnyitnia ezt a készítményt, mert nem hiszem el.

A legfelemelőbb érzést akkor váltja ki belőled a kis guriga, amikor sietsz, és ripsz-ropsz kellene elintézned a falnivalót. Ilyenkor aztán egészen biztosan át is öltözhetsz, ki is takaríthatsz, moshatsz azt követően, hogy megpróbálod az ömlesztettet ehetővé tenni.

Nos, felsorolom, milyen módszerekhez folyamodtam annak reményében, hogy egyszer majd csak legyőzöm a krémsajt páncélt formázó védőrétegét. A műanyag hártyát először a kés hegyével igyekeztem átszúrni, de valami miatt az eszköz mindent tett a termékkel, csak pont lukat fúrni nem volt képes bele. Az ujjamba viszont…

A második kísérlettel egyszerűen csak ketté akartam hasítani, vágni az arcátlan ellenállót. Ez sem ment, késem ide-oda siklott a felületen mindaddig, amíg végképp meg nem untam a manővert, és nagy erővel le nem sújtottam a puhatestűre. Erre szinte a teljes tartalom kibuggyant a burokból, és a fele leesett a padlóra.

A harmadik hadjáratban a készítmény két csücsöri végéből az egyiket, vagy pedig, ha ez sem adja meg magát, akkor mindkettőt kifárasztom az ollóval, hogy aztán határozott mozdulattal lenyisszantsam. Kétesélyes ostrom ez is, hisz vagy sikerül, és kirobban a krém a burkolatból, vagy nem.

Utolsó lehetőségként a körmeimhez szoktam folyamodni. Eddig azonban még ezzel a női trükkel sem mentem semmire.

Tovább...

Egy nő monodrámája

Árva Bethlen Kata kiállása erkölcsi mérce a mai ember számára

Kocsis István monodrámája a Reformáció Éve keretében érkezett Gyulára

Árva Bethlen Kata a magyar történelem egyik legizgalmasabb nőalakja, aki a vallási elkötelezettség és a magánélet között vergődve jutott el imádott istenéhez. Erről az útkeresésről szól megrázó erővel Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámája, amelyet május 27-én a gyulai református templomban néztük meg sokadmagunkkal.

Kocsis István drámáját 2006-ban mutatták be Budapesten Kökényessy Ágnes főszereplésével, Pozsgai Zsolt rendezésében. Az előadást azóta töretlen sikerrel játsszák fővárosi és vidéki színházakban, jelképértékű terekben. A Reformáció Éve Emlékbizottság támogatásával a mű vándorútra kelt, szimbolikusan Vizsolyból indult, és idén május 27-én Gyulára is megérkezett.

Az 1975-ben írott darab a megrendíthetetlen hitű és erkölcsű, tragikus életutat bejárt áldozatkész asszony története. Azé a nőé, akinek édesapja Bethlen Sámuel gróf volt, rokona pedig Bethlen Miklós kancellár, önéletrajzíró. A Habsburg uralkodóház sunyi taktikái miatt azonban Kata, aki református közegben nőtt fel, már nagyon fiatalon politikai csapdába kényszerül: 17 évesen kell férjhez mennie édesanyja mostohatestvéréhez, a katolikus Haller Lászlóhoz. A cél az lett volna, hogy az abszolutista osztrák dinasztia íly módon is megakadályozza Erdélyben az újító szellemű rebellis egyház térnyerését. A szándékot törvény is alátámasztotta: a családfő halála után a gyermekeket el kellett venni anyjuktól, hogy ne nevelkedhessenek protestáns hitben.

Ez történt Katával is. Haller László korai eltávozása után Pál fiát és Borbála leányát elszakították tőle. Második házassága sem sikerült jobban. Teleki József grófnak tíz gyermeket szült, de mind a tízet gyors egymásutánban elveszítette, s 32 évesen újra megözvegyült. Ezért nevezte el magát Árvának.

A tragédiasorozat után visszavonult, és az Olt megyei Hévízen élt. Innen folytatta harcát rokonai ellen, és ugyaninnen verte vissza a Bécsből irányított jezsuita papok támadásait. Lelkiismereti szabadságáért, református hitéért megalkuvás nélkül küzdött, sziklaszilárdan hitt Istenben. Támogatta az erdélyi református iskolákat és egyházközségeket, könyveket gyűjtött, Védelmező erős pais címmel kiadta imádságait, és udvarába hívta Hollandiából Bod Péter tudós prédikátort, akinek munkásságát szintén bőkezűen segítette. Mindemellett hozzáértő gazdaasszonyként is megállta helyét: pártolta és fejlesztette az ipart, elsajátította az orvoslás tudományát, majd sokaknak példát mutatva személyválogatás nélkül gyógyította a betegeket.

Árva Bethlen Kata 1759-ben Fogarason hunyt el, sírkövét a helyi református templomban őrzik. A monodráma alapjául szolgáló kiterjedt levelezését 1922-ben Szádeczky-Kardoss Lajos jelentette meg.

A megtántoríthatatlan, mégis érzéki nőt Kökényessy Ágnes közel másfél órán át közvetíti publikumának. Nehéz feladatában csupán partnerére, Incze Mátéra támaszkodhat, aki a Faragott Kőrisszobor megjelenítőjeként az első perctől az utolsóig szótlanul, ám sokatmondón ad súlyt a produkciónak, nyomatékosítja a főszereplő jelentőségét.

A szerző, Kocsis István Szatmár megyében, Ombozon született 1940-ben, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1965-ben diplomázott. Ezt követően újságíróként tevékenykedett romániai folyóiratok szerkesztőségében. Magyarországra 1984-ben települt át. Dramaturgja volt a Népszínháznak, de dolgozott a Magyar Televíziónál is. Átütő erejű, s közkedvelt drámái közül az Árva Bethlen Kata az ötödik a sorban. Ebben egy olyan erkölcsi magatartást helyez előtérbe, amelynek időszerűsége napjainkban is érvényes.

Tovább... (szép galériával)

Ez a divat

[A] Tisztelt hölgyközönség

szíves tudomására hozom, hogy helyben [a gyulai] Városház-utca 3. szám alatt varró- és szabászati tanfolyamot nyitok kezdők és haladók részére.

Tanítom a legújabb magyar szabás minden alapformáját a mostani passzend és bődivat szerint.

Hogy a szabás és varrás tanítási képzettségem minden jó Ízlésnek megfeleljen, néhány hetet a fővárosban töltöttem, hol alkalmam volt a jelen és jövő divat átalakulását áttanulmányozni.

Tisztelettel:

Gyulai Erzsi

és

Déli

Tovább...

Indulatok háborúja

U. i.: bűnözőt kerestek a szobámban, tudsz erről valamit? 

Kedves XY!!!

Lassacskán már azt sem tudom, miként szólítsalak, oly’ rég láttalak.

Inkább sehogyan sem, nehogy elvétsem!

Szóval csalódtam benned, és ettől teljesen magam alatt vagyok. Ezért legfőképpen rövid leszek, távirati stylben közlöm veled, amit akarok.

Pro primo: roppantul nehezen dolgoztam fel, hogy mégsem jöttél el Madeirára. Pedig minden elő volt készítve számodra (párna, szappan, papucs, falnivaló). De már nincs, mert ami hozzád kötött, megsemmisítettem.

Gonosz, ami vagy!

A lányokkal együtt vártalak, mint az őrült, közösen álltunk őrt az ablakban. Kiöltöztünk, úgy vártunk, még éjjel is, mindnyájan halálosan kíváncsiak voltunk rád. Felváltva figyeltük az ide vezető utat és a holdat. Jól érted, én is, hisz kezdenek elhomályosulni bennem az emlékek. Kezd elhomályosulni az elmém is, már ami téged illet.

Nem teheted ezt velem!

Széttéptem a drága fürdőruhámat is, és ha itt lennél, a gyűrött kockás inged is a kandallóban kötött volna ki…

Bocsáss meg, hogy ilyesmik megfogalmazására vetemedtem, de mit is tehetnék egyebet?! Bolond, magányos nőkkel lubickolok naponta a tengerben, velük járok cukrászdába, ahol dühömben és haragomban annyi habos nyavalyát be szoktam falni, hogy nem egyszer lettem már rosszul. Át kellett mosniuk, hogy magamhoz térjek.

Az a helyzet, hogy ezt is tőled vettem át. Te rendeztél folyton ilyen evészeteket, miután a szegény Marit eldelegáltad a Reinhardthoz, és a lelkem esőben, hóban, fagyban nyakig érő sárban szállította neked szó nélkül a finom cukrászkölteményeket. Úgy haragudtam rád ezekben a pillanatokban, hogy a legszívesebben felpofoztalak volna. Csak azért nem tettem meg, mert sejtettem, csupán a bosszantásomra találtad ki ezt is, hisz egészen pontosan tisztában vagy vele, milyen indulatok dúlnak bennem, és ezt a maximumig kihasználod.

Ám azzal is légy tisztában, kérlek szépen, hogy én egy úri budai jány vagyok, és sosem követnék el ostobaságokat a nagy nyilvánosság előtt.

És mi történik, hogy mindez tetéződjék? Bekopog tegnap hozzám a szobalány azzal, hogy valamiféle undorító bűnügy kapcsán detektívek jártak a szállóban, és egyenesen az én szobám kinyitását kérték tőle. Annyit hallott csak, hogy az összes bőröndömet kiforgatták, és mindent, ami bennük volt, külön átvizsgálták. Kérdeztem is tőle, ha nem volt bent velük, honnan tudja, mi történt. Erre azt mondta, hogy a hangok alapján ítélte meg, mi folyik odabent. Na de erre majd még visszatérek, amennyiben továbbra sem vagy hajlandó idesétáltatni a kis formás testedet.

Hát lám!, valójában nem is haragszom rád, mucusom, de remélem, nem tettél semmi olyat, amiért letartóztathatnak.

Tovább...

Mindent egy szál rózsáért

Édes lelkem!

Ismét elhanyagoltalak. Immár egy hete nem tudsz rólam semmit, mert rettenetes állapotba kerültünk. G. úgy megfázott a legutóbbi gyulai szórakozáson, hogy még mindig egész nap szipákol, köhög, prüszköl, issza a rengeteg büdös főzetet, amiktől a lakás is tiszta bűz, folyton szellőztetni kell, hogy kibírjuk. Alvás így sincs sok, mert mint írtam a múltkor, borzalmasan horkol, és emellett most még fulladozik is. Úgyhogy számomra munka, számára kórházi kezelés lett a fogcsikorgató kirándulás vége. Doktor úr szerint két hétig még egészen biztosan nyomni fogja az ágyat idehaza. Márpedig ez nekem is elég baj. Amikor Horváth fagyos tekintettel közölte velem, mire számítsak, arra gondoltam (és ezért azóta is szégyellem magamat), hogy amíg G. fel nem gyógyul, mi ketten elmehetnénk fürödni. Nem Gyulára, nem abba a jégverembe, nehogy te is lebetegedj, mert abba én egyszerűen belehalnék. 

Szerelmem, nehéz leírnom, sajog, lüktet a szívem miatta, de végül úgy döntöttem, fogadok egy asszonyt, aki majd ellátja G.-t, amíg távol leszek. Tudniillik időközben Izabella meggyőzött arról, hogy ennyi kínszenvedés után szükségem van egy kis melegebb éghajlatra, úgyhogy jövő héten el kell kísérnem őt és a barátnőit Madeirára. Nagyon rendesek, nem kell megijedned. Mindent ők állnak, nekem csak össze kell csomagolnom.

Túlságosan persze nem örülök a rám erőszakolt tervnek, sőt, egyenesen rosszul vagyok tőle, hisz alig, hogy kipakoltam, újabb feladatok elé állítottak. Elmenetelem másik hátulütője, hogy rengetegbe fog ez nekem kerülni. Már így is költenem kellett az útra, mert a lányok kérésére a legdivatosabb fürdőruhát varrattam meg Erzsikével. Küldök is neked egy fényképet, amin én is rajta vagyok az új maskarában. Mit szólsz hozzá? Hát nem olyanok vagyunk, mint a Pacsirta utcai Schwarz bácsi ízes-mázos bonbonjai?

Nem feledkeztem meg rólad sem, szívem. Neked is csináltattam egy remek kis inget, fehér alapon zöld kockákkal, azonnal fel is adtam a futárszolgálattal, hogy időben megkapd. Ezért ha úgy döntesz, meglátogatsz azon a gyönyörű helyen, feltétlenül hozd magaddal, de előtte vasaltasd ki szépen Böskével. Ebben a szakmában ő a legjobb a városban, és nem is kér érte sokat. Az a nő társaságnak sem utolsó! De vigyázz, sasszemeim rajtad! Na jó, csak vicceltem. Inkább tartsd távol magad tőle, kizárólag házimunkára alkalmazd. 

És ezzel nagyon messzire mentem, úgy érzem. Ne haragudj. Mire ideérsz, sütök neked valami finomat, már tudom is, hogy mit. A kedvencedet, a püspökkenyeret! Csupán egyet kérek cserébe: jöjj mielőbb, és jó szokásod szerint hozzál nekem egy szál fehér rózsát, ezúttal frisset! 

Csókol, ölel:

Déli

U. I.: amennyiben nincs mibe pakolnod a holmijaidat, menj el Rózához, hagytam nála egy szép bőröndöt, kimondottan a te ízlésednek megfelelőt. És még csak véletlenül se hidd, hogy mindezt előre kiterveltem!

Tovább...

Történelmi leckét tartott fiúknak Koncz Zsuzsa

Tündérországból a Vadvilágon át vezette vissza 1956-ig rajongóit az énekesnő

Teltház előtt énekelt első ízben Gyula városában Koncz Zsuzsa május 2-án, kedd este. Az énekesnőt és zenészeit a publikum vastapssal, állva és sárgarózsa-csokrokkal ünnepelte a Vadvilág lemezbemutató koncertjén.

Sírva vigadt a magyar Koncz Zsuzsa első gyulai fellépésén. A Kossuth-díjas előadóművész immár közel fél évszázada tart történelmi leckét gyönyörű énekhangján a magyar embereknek, városunkban azonban még nem járt. Abban bízva állt ezért színpadra, hogy a viharsarki közönség bizonyára még megismeri: korunk flitteres farmernadrágjában éppúgy, mint az 1960-as, 1970-es éveket idéző miniszoknyában. A publikum megértette üzenetét, és ezt jóízű nevetéssel jelezte. Így indult és bonyolódott a kedd esti koncert.

Koncz Zsuzsa ezúttal sem igyekezett sorok közé rejteni kemény bírálatait. Élcességén csak valamelyest enyhített, hogy elsősorban saját magával szemben gyakorolt kritikát. Mint mondta, büszkén vállalja korát, vállalja temérdek megjelent lemezét, és mindazokat a szövegeket és dalokat, amelyek a mindenkori társadalom elé tartanak tükröt.

Közel négyszáz fős rajongótáborával kórust alkotva kanyarodott vissza többször is a múltba, amely talán nem is annyira volt jó, sem szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Beszélt és énekelt a kivándorlásról, az emigráció vissza-visszatérő fájdalmairól, a józsefvárosi Kárpáthyék Amerikába szakadt leányáról és kedvenc cukrászdájáról, az első szerelem csalódásait megszépítő harminchárom „stefániáról”, a mérges öreg királyról, Tündérország keserűségeiről, a Vadvilág című albumról, és mindarról, amit zenésztársaival közösen 1969 óta megfogalmaztak.

Tarsolyából tehát mind az új, mind a régi és a nagyon régi slágerek előkerültek, amelyek egyöntetűen arról szólnak, hogy sosem tudott, de nem is akart más lenni, mint amilyen valójában. Hogy nem csupán egy élettelen, érzéketlen tárgy, amely kibérelhető. Költői strófákkal alátámasztva igazolta, igenis érdekli, mi van velünk. Megmutatta, határozott elképzelése van afelől, milyennek kéne lennie a világnak, meg arról is, milyen lehetne. És értekezett az emberiségről, amelyről fiatalon még azt hitték, ők majd megváltoztatják.

Ötven év elmúltával Koncz Zsuzsa ennyivel maradt: az édesanyák tanító-óvó szavaival, az apák intelmeivel, és a reménnyel, hogy egyszer majd csak jobb lesz mindenkinek.

Ebben a kegyetlen szembenézésben Koncz Zsuzsa négy férfiban talált méltó társra az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron, Lengyelfi Miklós basszusgitáron, Tiba Sándor ütősökön segítette önismereti kísérletében. Ötödikként, égi muzsikusként Cipő erősítette az együttest. Ezen az esten róla, és a mennyei csapat többi tagjáról is megemlékeztek.

Tovább... (galériával)

Dépendance

Szerelmem!*

Elutaztunk Gyulára, de sajnos nagyon rossz időnk lett, úgyhogy miután leszálltunk a vonatról, megkerestük a szállodánkat, és egész éjjel a szobában búsultunk az eső és a hideg miatt. Ne is mondjam, ennél több is kijutott nekünk a jóból. Hogy mivel folytatódott? Na most leírom. Bejött ugyan a szobalány begyújtani, aminek folyományaként pattogott is szépen a tűz a kemencében, de a helyiséget ez a néhány kis láng nem tudta átmelegíteni. Arra kényszerültünk, hogy a kandalló közvetlen közelébe húzódjunk, mert csak ott éreztük valamennyire kényelemben magunkat.

Szóval egész éjjel a tűzhely mellett ültünk, mert az ágy a szoba másik oldalán volt. G. olvasott, én többnyire a veled töltött órákat éltem át újra és újra gondolatban.

Reggel, még a hajnali órában gyorsan rendbe szedtük magunkat (még G. is megijedt önmagától, amikor belenézett a tükörbe), kerestünk egy kávéházat, hogy megreggelizzünk. Persze ez sem ment simán. Először is nem akartak kiengedni a hotelből ilyen korán. Aztán nem akartak beengedni sehova sem, mert Gyulán az a szokás, hogy csak nyolckor nyitnak ki a vendéglátók. Nem volt mit tennünk, bolyongtunk a pocsolyás utcákon a bundáinkban. Értelme nem volt, mert túl sokat nem láttam a rengeteg gyönyörűségből, annyira fáztam, és annyira zuhogott. Futólag jutott eszembe, hogy milyen finomat tudnék főzni, ha lenne hol, min. De gyorsan tovasiklottam e szellemi kitérőn, mert pihenni, aludni ezerszer jobb lett volna akkor! Fáradt voltam, és kimerült. Ám te ott is folyton az eszemben motoszkáltál. Manuszom, ez már dépendance!

Végül mégiscsak este lett, mire visszaértünk a szálláshelyünkre. A portás persze ismét biztosított bennünket afelől, hogy mire megvacsorázunk az étteremben (csak ő tudja, melyikre gondolt), meleg lesz a szobában (a 666-ban laktunk!).

Így is történt! G. azonnal vetkőzni kezdett, én viszont tapintatból és tapasztalatból végigfogdostam az összes dagadó párnát, finom takarót, és megborzadtam: csupa nyirok volt minden. Oda is szóltam G.-nek, hogy azonnal öltözzön fel, mert itt súlyos gondok vannak. Ő azonban nem hallgatott rám, magára húzta a dunyhát, és a következő pillanatban már horkolt is. És ezt tette egész reggelig! Mindegy, odatoltam a foteleket a kandallóhoz, amiben ropogott valami, az egyikre ráterítettem az ágyneműmet (csak úgy gőzölgőt a nedvességtől!), a másikba beleültem én, és amíg ő álmodozott, ismét veled foglalkozhattam.

Másnap igyekeztünk elhagyni ezt a jégvermet, nem is fizettük ki, amit kellett, csak az összeg felét.

A többivel meg voltam elégedve.

Ha együtt megyünk, te meg én, ez nem fordult volna elő!

Tovább...

Magashegyi

Új és régi dalokat is játszottak a pop és a folk közti zöld sávon

Megnéztük és meghallgattuk a Magashegyi Underground koncertjét Gyulán

A koncert előtt hallottam a hátam mögött ülőtől: hű, itt komoly szövegek hangzanak majd el, nem is fogom érteni. Választ a megszólaló ugyan nem kapott, én viszont nagyon szorítottam neki, hogy a gazdag tartalmat ne teherként élje meg, inkább azzal távozzon, hogy hű, mekkora igazságok fogalmazódtak meg ma este.

Mégis mennyire érdekes: azóta is azt érzem, teljesen elfogadható hozzáállással váltott jegyet a produkcióra ez az úriember. Mert egy zenei estre azzal a céllal is be lehet ülni, hogy csakis a muzsikát, a hangot élvezzük, mellőzzünk mindent, ami ennek terhére lehet. Kapcsoljunk ki, ne figyeljünk a szövegre, ne gondolkozzunk, csak pihentessük, kényeztessük magunkat, váltsuk ki, hozzuk elő magunkból a boldogság érzetét. Vagy a nagy semmiét. Vagy a mindenségét. A szabadidős tevékenységnek, amire azt is szoktuk mondani, hogy elmentem szórakozni, valójában ez a lényege. Az elmerülés valamiben.

Önmagunk kiiktatását maga a koncert most elő is segítette, hisz csak itt-ott volt igazán érthető, miről is énekel Bocskor Bíborka. S mennyire nem volt ez baj, mert a betű, a szó, a mondat szükségtelenné vált. Hisz ennél a zenekarnál a dal meg az énekes önmagában is közvetít. Él, létezik, megérint. Bármit is tesz Bíborka a színpadon, ha például csak zsebre dugott kézzel nézgelődik, akkor is közöl, előadja, eljátssza az időtlenséget, a megrökönyödést, a passzivitást, mi pedig szavak nélkül is egészen pontosan megértjük. Az üzenet átjön, nem nagyon kell érte megfeszülni.

Túlságosan nem vagyok felkészült a Magashegyi Undergroundból. Ezt egy percig sem tagadom. Amit tudok róluk, azt most, néhány nap alatt csipegettem, olvastam össze. És persze belehallgattam a lemezeikbe, mert egy zenei formáció esetében ez az elsődleges követelmény. Megtudtam, hogy Bíborka színésznek készült, tehetségkutatón tűnt fel, és hogy sajátos elképzelése van a világról. Nem igazán 21. századi figura, megvannak a maga véletlenjei, ezek szerint él, szabadon, mégis fegyelmezetten, jótevőn. A kamarateremben is jelleméhez igazodva szólította fel az ülőhelyeket elfoglaló közönségét: viselkedjen mindenki úgy, ahogyan tud, amiként szeretne. Munkássága ugyanezt jelzi: nem képes azonosulni a jelennel, nem akar megfelelni a showbiznisz diktálta szabványoknak, de imádja a természetet, a gyermekeket, és velük együtt a Bátor Tábort, amelyet meggyőződésből támogat. A sólyommal videoklipet forgat, a tengerrel találkozik, valamiképpen mindenütt, az énekeiben is. Úgy véli, mindenki ugyanoda, a nagy közösbe tölti bele kancsója tartalmát, úgyhogy öntsünk bátran, javasolta a Talált tenger című nóta előtti szünetben. Majd átszárnyalt a nézőtéren, és megölelt pár embert.

Pedig korábban még elképzelni sem tudott volna magáról ilyet. Civilként nem túl kommunikatív, inkább befelé forduló, akárcsak a zenéje. A Magashegyi Underground is virtuális projektként indult, éppen azért, mert nem akartak fellépéseket, csupán zeneszámokat a neten. Végül másképpen alakult az életük és a karrierjük, a legtöbb idejüket ma már a színpadon töltik. Maguk is csodálkoznak rajta, hogy ezt egyáltalán nem bánják.  

A bandának két szövegírója van: Tariska Szabolcs és Beck Zoltán. Kettejük közül Szabolcs a tapasztalt bölcs, aki sok mindent belevisz a szövegbe, Bíborka lényét is, de távolságtartón. Zoltán azt írja ki a lányból, amit ki lehet, de azt szinte határtalanul. A munkatársak ebben a csapatban ily módon egészítik ki egymást, kerülnek összhangba.

Gyulai estjükön a legújabb dalok mellett immár tíz éve ismert szerzeményeket is meghallgathatott a publikum, amely az est végére szépen felszabadult, mozgásba lendült, ráhangolódott az alternatívára.

Tovább... (galériával)

Böjt

Drágám!

A sürgönyt megkaptad?

Amennyiben igen, láthatod, elég változatosan éltem, de meg tudtam lenni egyedül, férfi nélkül is. Sőt. Abban is örömömet leltem, hogy téged elnyelt a föld, mert legalább magammal is foglalkozhattam egy picikét.

A nagypénteket Telbiszéknél töltöttem, mint rendesen, de most szomorú volt az este, nagy fáradtság nélküli. Ödön csak a tojásfestésre kelt fel, de annyira gyengén, dezorientáltan, hogy a fortyogó festék láttán heves sírásban tört ki, kénytelenek voltunk visszafektetni. Aggódtam miatta, de a szegény barátnőmet is végtelenül sajnáltam, mert imádja azt a gazfickót. Másnapra ugyan jobban lett az úrfi, de az orvosa rögvest elküldte Abbáziába gyógyulni (vajon miért ilyen gyorsan???). Ennek nem örültem, mert ők az egyetlenek, akikkel időnként szót lehet váltani, anélkül, hogy veszekedés kerekedne belőle.

Nehézségeimet csak tetézte, hogy azon a héten nyakig benne voltam a munkában. Operaházi előadásra készültünk a Gazdaasszony Egylettel. Már csak néhány napunk volt a bemutatóig, de még sehogyan sem álltunk, ezért egész nap talpon kellett lennem. Más sem volt, csak a rohanás a doktor és az opera között. Teljesen kétségbe voltam esve. Meg is hűltem, mert olyan vékony ruhát adtak ránk abban a farkasordító hidegben, hogy csak na, úgyhogy napokig küzdöttem egy csúnya influenzával, aminek nagyon alá voltam vetve. Bele is fásultam a kínlódásba.

Szívem, te egészséges vagy?

Minderre az is rájátszhatott, hogy ínyenc létemre, hisz tudod, immár két hónapja koplalok, ellenőrzés nélkül, ami napi lebontásban azt jelenti, hogy csak apró ebédeket engedek meg magamnak. Na meg ugye itt volt a nagyböjt, amit nem hagyhattam ki! A gyóntatószék mellett ez is megárthatott. Persze az sem kizárt, hogy már lappangott bennem valami, egy nyavalyás betegség. Elég az hozzá, egyszer próba közben is annyira rosszul lettem, hogy nekiestem a díszletnek, és az egész felborult, és összetört. Még jó, hogy senkit nem temetett maga alá. Így is volt mit helyreállítani! Szóval kifogytam a pénzből, mert ez a kis véletlen baleset azt is elvitte, amit összekuporgattam. Még bélyegre sem tellett… Macikám, sajnálom!

Szóval az egyetlen kérdés az elmúlt napokban az volt számomra, kibírom-e ezt a hercehurcát, lesz-e erőm színpadra állni a fináléban. Úgyhogy ne haragudj, hogy túl sok életjelt nem adtam magamról. Végül nagyobb baj nélkül megúsztam, és ez a fontos. Felkaptam magamra egy párizsi toilettet, abban vonultam fel az Andrássy strassen. Azt mondják, semmi sem látszott meg rajtam a kínszenvedésből, a pazar ruha eltakarta. Még jó, mert tout le monde ott volt a premieren, egyetlen hely sem maradt üresen, a siker is óriási volt, a bevétel pedig még ennél is nagyobb. Mi viszont annyira szétestünk, rendezők, szereplők egyaránt, hogy elhatároztuk, a bankettet nem aznap éjjel, hanem majd csak egy hónap múlva tartjuk meg. Mindegy, egy fotográfiára még összeraktuk magunkat. 

Tovább...

Párhuzamok

Bementem, üres volt.

Édes fülesbaglyom!

Tegnapelőtt megérkeztem a pályaudvarra, de te nem voltál ott, nem vártál. Nagyot csalódtam! Legalábbis egy pillanatig ezt éreztem. Ám a kín is hamar elmúlt. Eszembe jutott ugyanis, hogy te csak akkor követsz el ilyesmit ellenem, ha nyomos okod van rá. Valószínűleg hivatalos fogadáson voltál, vagy egy kihagyhatatlan megbeszélésen a polgármesterrel.

Sebaj, feltaláltam magamat, bár egykönnyen nem. A szolgálati járművel kicsit sok bajom akadt, de egy segítőkész, jóvágású fiatalembernek köszönhetően elintéződött. A valódi sokk akkor ért, amikor rádöbbentem, hogy nem is tudom, hol laksz, erről sosem beszélgettünk. Újabb csalódás! Ekkor ezt tanácsoltam butus fejemnek: jobb, ha nem esel kétségbe, hanem amilyen sürgősen csak lehet, találsz egy kézzelfogható megoldást.

Hallgattam az ösztöneimre, mint mindig, és bejártam a környéket. Halálosan sötét volt, mindenütt borostás képű mosdatlan csavargók ólálkodtak, de valami miatt nekik sem volt kedvük hozzám, nem bántottak. Bizonyára maguk közül valónak néztek (ezen meg sem lepődnék, ha igaz lenne). És amint a pályaudvar körül bolyongtam, észrevettem egy félig kiégett, elhagyatott házat. Ablakai ki voltak törve, ajtaját a szél csapkodta, amiből arra következtettem, hogy nem lakik benne senki állandó jelleggel, tehát nekem pont megfelel. Valószínűleg koldusok használják, amikor én nem járok erre. Bementem, üres volt. A konyhaszekrényt rögvest odatoltam az ajtóhoz, a használhatatlannak tűnő ágyat szétbontottam, darabjait az ablakra szegeltem. Előkerítettem a homályból egy lócát, egy háromlábú asztalt, kicsomagoltam. Nem volt nagy kunszt, hisz csak a legszükségesebbeket hoztam magammal. Szappant, rúzst, kalapot, kesztyűt, szemüveget, poharat, evőeszközt. Annyit csak, amennyi szükséges a túléléshez. Elhelyezem a tükrömet, a fésűmet, a parfümömet. Abban reménykedem, hogy mégis előkerülsz valahonnan, legyen minden kéznél. A hajam bozontos és ragacsos, arcomon meglátszik a fáradtság, szemem alatt szürke karikák. Így nem fogathattalak volna, annak tudatában sem, hogy te nagyon okosan nem adsz a látszatra. A szoba egyik sarkában összegyűjtöttem a szerteszét hevert szalmát, ráterítem a kabátomat, a törölközőmet, alá helyezem a retikülömet, és az egészen letakartam a csipkeszélű kendőmmel, amit hála istennek, magammal hoztam. Borzasztó, hogy még ez a páratlan darab is a hiányodat erősítette! Mivel könyvet nem akartam magammal cipelni (arra való tekintettel, hogy a te féltve rejtett zugodban úgyis találok kedvemre valót), a fényképeimet és a revolveremet helyeztem el az éjjeliszekrényen. Szerencsére gyertyát és gyufát találtam a lakásban, a világítással és a biztonsággal így nem volt gondom. A pongyolámat (a zöldet, amit tavaly húsvétkor vettél nekem) rászegeltem az ablakdeszkára, azt a látszatot keltve, hogy függönyöm, sötétítőm is van, mint egy valódi otthonban. Ezzel is megnyugtattam magamat, hogy zavarni senki sem fog ezek után, dolgozhatok nyugodtan. Miután a technikával elkészültem, szalonnát és kenyeret ettem paprikával, hagymát nem mertem, mert továbbra is abban reménykedtem, hogy betoppansz. Zabolátlanul vártalak, te őrült!

És miközben szelídül átkoztalak a nekem okozott gyötrelem miatt, elővillant, hogy az egyik fotográfiámon nagyanyám egy fényképezőgéppel működik. A helyszín ismerősnek tűnt, mamám kinézete alapján a datálás is sikerült, úgyhogy kíváncsiságomban felnyitottam reám tesztált naplóját, megkerestem benne a vonatkozó részt, amin aztán őszintén elámultam. Képzeld, te, nagy csacsi, a nagyanyám tudósításokból élt annak idején, éppúgy, mint én, és az első nő volt azok közül, akit Párizsban képeiért kitüntettek. Vajon miért maradt ez mindmáig titokban? Az az ötletem támadt, hogy a mesterműveiddel együtt kiállíthatnánk az övéit is, amennyiben rájuk találunk valahol (újabb ürügy a közös utazásra!). Nagy fogás lenne! Na de ezt csak a párhuzam kedvéért…

Túl sokat nem aludtam azon az éjszakán, pedig még egy marék mákot is elrágcsáltam.

Másnap korán reggel besiettem a postára, s feladtam neked ezt a sürgönyt.

Tovább...

Harmóniát teremtett a Gyulai Várszínház Kamaratermében a hárfaművész

Hangszertörténeti rezümét is kaptunk Vigh Andreától

Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője koncertezett március 28-án a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A neves előadóművészt sokan meghallgatták.

A művésznő 1986-ban szerezte meg zeneakadémiai diplomáját, 2009-ben a doktori fokozatot, tíz szólólemeze jelent meg, munkásságáért Liszt-díjat kapott, 1999-ben megalapította a Gödöllői Hárfafesztivált, és mindemellett rendszeresen zsűrizik nemzetközi versenyeken, fesztiválokon. Rektora a Zeneakadémiának, vezetője az intézmény Akkordikus Tanszéki Csoportjának. Mind egyetemi oktatóként, mind előadóművészként sokat tett annak érdekében, hogy a hárfa autonóm hangszerré váljon Magyarországon.

A koncert felvezetéseként Vigh Andrea elmondta, a közhiedelemmel ellentétben a hárfa szólóirodalma eléggé gazdag, műfajilag sokszínű. A Gyulán is bemutatott repertoárt úgy állította össze, hogy különlegességet és népszerű műsorszámot egyaránt tartalmazzon, a nagyérdemű olyan művet is halljon, amit ismer és szeret. Így került be az összeállításba Debussy E-dúr arabeszkje és Holdfény című műve, valamint Smetana-Trnecek Moldva-fantáziája.

Tovább...

Tartozékaink

Tisztelt Apus!

A fényképezőgép immár egy hete megérkezett, ki is próbáltam, de mivel maga azóta sem jelentkezett, nem küldtem a lapnak egyetlen fotográfiát sem. Sőt, be kell vallanom, amit a legutóbbi levelemben leírtam, abból semmi sem igaz. Kivételt képez az utolsó néhány sor, ilyen tekintetben semmi sem változott. Csupán egy április eleji tréfa volt az egész. Szebben fogalmazva: egy szemenszedett, ronda hazugság! Remélem, nem sértődtél meg. Sosem verekedtem össze a szőke copfossal. Dühös voltam, az igaz, szívesen fel is pofoztam volna, de nem tettem meg. A gép úgy tört össze, hogy haragomban a földhöz vágtam. Tehát én vagyok a bűnös, senki más. Ez az egyik, amiről most hirtelen felindulásból, a biciklimen ülve tájékoztatni akartalak. De azért köszönöm, hogy vett nekem egy újat.

A másik ennél szomorúbb. Még jó, hogy csípős, hideg a szél, ezért csöppet sem feltűnő, hogy potyognak a könnyeim. Nem is tudom, írjam-e meg neked. Érdekli-e magát egyáltalán, mi van velem? Untatni nem szeretnélek. Szóval hazafelé menet betértünk a bandával egy útszéli kocsmába, ahol borzalmasan rossz kávét ozsonnáztunk, majd hosszasan elbeszélgettünk arról, hogy szükség van-e, vagy sem a közlönynél női vénára. Igazából nem is beszélgetés volt ez, inkább veszekedés, mert ismét az történt, hogy mindenki megállás nélkül mondta a magáét, nem engedett a saját igazából, főként Pál nem, úgyhogy nem változott semmi sem. Továbbra is az a direkció véleménye, hogy haza kell mennem. Majdnem rosszul lettem, de aztán kiegyenesedtem, és úgy tettem, mintha nem érintett volna meg. Ráfogtam a kávéra. A legelviselhetetlenebb az volt, amikor azzal hozakodtak elő, hogy rövid hajú, alacsony nőt nem foglalkoztathatnak, mert rontja a cég presztizsét. Nos, emiatt sem dolgoztam a héten, bele voltam betegedve.

Most a biciklimen ülök a főtér közepén (hol másutt ülhetnék?), bőgök és írok, pakkjaim a vállamon, rúzs, cipő, kalap, fogkefe, és számos egyéb olyan apróság, amit gyorsan össze tudtam kapni, hogy elindulhassak időben.

Tovább...

Némi túlzással a csúf kislánytól

Tisztelt Apus!

Elbújtál, sehol sem láttalak, és ettől roppantul dühös lettem. Felfoghatatlan marad számomra, miért pont erről a beteg, lufieregetős rózsaszín rendezvényről kellett tudósítanom. Borzalmasan éreztem utána magamat. Napokig nem aludtam, csak szedtem az afrodiziákumokat, talán még rosszul is lettem tőlük, pontosan már nem emlékszem, mindenesetre valami nagyon rossz történt velem. Azt mondják, bevettem egy marékkal. Igaz, hogy gyógyhatású bogyó volt az összes, ám nagy mennyiségben méregként hatott. Én csak azt tudom, hogy a kórházban kötöttem ki, szinte meghaltam. Kezem-lában fel volt kötve, az államon gipsz, az orromon horpadás, és még szemüveget is adtak rám, a számat meg kitömték egy ocsmány műfogsorral. Elképzelheted, milyen képem lehetett. Bele se mertem nézni a tükörbe, pedig erőltették, folyton azt ismételgették, hogy nézd csak meg magad, kislány, nézd meg, mit tettél magaddal! Ha pedig ki kellett mennem, kínszenvedés lett a nyomorúságos kis életem. Nem is azért, mert segítség nélkül a tolószékbe se tudtam beleülni, hanem inkább a szégyenérzet miatt. Egész egyszerűen szégyelltem magamat a doktoroktól. Van köztük egy remek kinézetű is, hű! Folyton incselkedett velem, tetszett is, amiket csinált, lábujjhegyre állt, szamárfülezett, meg ilyenek, na de amikor arról lett volna szó, hogy kiguruljak a folyósora ebben az állapotban és a csíkos pizsamában, amit rám adtak, inkább lemondtam róla. Nem akartam, hogy meglásson. Pedig hát… Nem is értem, mi volt ez az egész. Hisz állítólag vagy nekem te. Szeretném, ha ez így lenne. S látod, már el is múlt minden haragom.

De: kérem, ilyen kétértelmű, antiszociális eseményre tovább...

Kísértésálló

Édes Liza!

Mit gondolsz, honnan írom neked ezt a levelet? Biztos vagyok benne, hogy magadtól nem találnád ki. Képzeld, épp abban a cukrászdában ülök, ahol tizenöt éve megismerkedtél az uraddal! Emlékszel?, nem hitted el nekem, hogy egy szép barna fiú folyton téged figyel a sarokból. Még rosszul is esett, amikor azt mondtad, hogy csak ugratlak, és szinte arcul ütöttél. Pedig tapasztalatból mondtam, amit mondtam, és láttam, amit láttam. Nem dicsekvésből vallom most be neked, akkoriban valósággal küzdenem kellett a hódítók ellen, mivel annyira viruló, feltűnő megjelenésű leány voltam (hisz tudod, erre te is folyton felhívtad a figyelmemet), hogy még az utcán is mindig leszólítottak, követtek, ismerkedni akartak velem a férfiak. Én viszont oly ridegen utasítottam el ezeket a szemtelen gavallérokat, mintha nem húszéves, hanem érzéketlen öreg nő lettem volna.

Tovább...

Visszavágó

Kedves barátném! 

Hát tudd meg, borzasztóan felháborodtam! Képzeld, itt volt nemrég a Nemzetközi Nőnap, amely néhány éve avval a bájos szokással jár, hogy a nagyon gáláns úriemberek meglepik egy kis ajándékkal a kedvesüket. Biztosan hozzátok is bekérezkedett már ez a nemes hagyomány. Kérlek szépen, már korán reggel felkelten, annyira izgultam, és vártam, hogy Lajos felköszöntsön, és hozzon nekem legalább egy szál virágot. Rá voltam készülve, hogy megteszi. Még egy finom zserbót is sütöttem hajnalban, hogy legyen, amivel megkínáljam. A frizurámat is rendbe szedtem, kicsinosítottam magamat, rúzs, körömlakk, gyöngysor, szóval készültem. És vártam, és vártam, és nem jött.

Tovább...

Meddig cipeljük még a hullát a hátunkon?

Csernus doki át- és rávilágított

Vele beszélgettek közel két órán át a párkapcsolatokról.

Végül szinte mindenki avval távozott, hogy holnaptól boldogabbá teszi az életét.

Tovább...

Edith és Piaf a Gyulai Várszínház Kamaratermében

Kaptunk egy őrült darabot, amelyben minden a helyén volt. És átélhettünk több olyan élethelyzetet, amely eléggé zilált és drámai ahhoz, hogy a mindennapjait ellenvetés nélkül elfogadó vidéki közönséget felrázza és zavarba hozza.

De vajon érti-e már a közös emlékezet archívumából előhozott üzenetet a mai színházlátogató? S annak fényében értelmezi-e, hogy Pataki Éva olyan darabot írt mindnyájunkról, amely mindenkihez szól. Színműje hétköznapi nyelven villant fel érthető jelenségeket, de nem a kisemmizett városi cselédlány, sem pedig az öngyilkosságba menekülő falusi tanítónő sorsán át, hanem két átlagon felüli díva életpályája által. Igazolja, hogy látványosan csupán lentről indulva lehet nyerni, súlyosat bukni pedig csak odafentről.

Az Edith és Marlene társadalmi mű. És modern. Akkor született, amikor a nők történelmi szerepét boncolgató hazai gender-tanulmányok épphogy csak bontogatni kezdték szárnyaikat. Mert hát miért is lett volna érdekes, okító jellegű s elgondolkodtató több évtizeddel ezelőtt, a szocialista munkásnő hőskorszakában két ultrazüllött énekesnő felemelkedése és bukása? Két tehetséges ringyóé, akiket a kapitalista világ tett olyanná, amilyenné? Az értelmetlen korlátok közé szorított, agymosott, uniformizált gépember mindezt csak megbélyegezhette.

A darabnak egyetlen kiemelkedő figurája van, és ez nem a szőke bombázó, Marlene Dietrich (Nagy-Kálózy Eszter), aki búgó beszédhangjával annak idején katonák ezreit ringatta bele a rózsaszín álomvilágba, hanem a kis szürke veréb, a semmitmondó, sápadt Piaf (Botos Éva), akit Franciaországban még szépnek tartottak, Amerikában már nem. Mégis, élve természet adta szabadságjogaikkal, kiszabadulva a butító sablonok fogságából, a ránk erőszakolt, feszített kötöttségekből felfedeztek benne valamit, ami többet ért Marlene hosszú lábainál. És ez teszi igazán izgalmassá Pataki Éva megfogalmazását. A hangsúly, amely értékeltolódást, mentalitásbeli különbséget jelez, amely azt a közhelyet nyomatékosítja, hogy ne a külsőségeket nézzük, figyeljünk inkább a hangra, a belsőre is. Marlene egy okos szemfényvesztés, műnő műfogsorral, műhajjal, germán rendezettség, fegyelem, kimért alkoholizmus és célzatos bujaság. Egy teljes vagyon, kékharisnya és angyal. Kék angyal. Piaf csupán nagy szem, nagy száj. Piaf meglát és kimond. Rendezetlenség, káosz, abszolút szerelem, hús-vér ember. Annyira nő, annyira érző, mezítlábas fehérnép, hogy szinte törvényszerű, amikor körbenéz a háború sújtotta tapsoló, őrjöngő tömegen, és kijelenti: fejenként fél kilónyi az arany és a rúzs, hol itt a szegénység?

Tovább...