A mobilzongora mindent tud, ami zene, és ha kell, az időt is megállítja

Mr. Piano: „Ezek azok a pillanatok, amiket a turista örök emlékként hazavisz”

Egy #gyulainyar feliratú fekete zongora gurult végig városunk utcáin az elmúlt napokban. A muzsikáló hangszer és tulajdonosa, Mr. Piano, azaz Vágó János naponta többször is megtette a vár és az Eszperantó tér közti távot. A gyulaiak örültek neki, többen tapssal fogadták, és voltak, akik egy szelfire is beálltak a mobilhangszer mögé. Megkértük ezért a show ötletgazdáját, mondjon néhány szót többek között arról, milyen egy korszerűsített 1884-est vezetni.

– Hogyan érezte magát Gyulán? Milyen a város?

– Elképesztően éreztem magam. A város gyönyörű. Többször jártam már itt, igaz, a zongorával most először, de mindig csodálatosnak találtam. Le a kalappal!

– Önt tapssal, fülig érő mosollyal, de a mobilzongorát hogyan fogadták?

– Ugyanúgy, mint a világ többi részén, ahol már megfordultam. Az a pozitív szeretet viszont, ami itt körülvesz, mindent fölülmúl. Egyszerűen fantasztikus. Az autósok megállnak, utánam jönnek, visszafordulnak, megszólítanak.

– Hol fordult még meg a világban?

– Magyarországon belül rengeteg településen, ezen kívül Németországban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában. Nagyon sok helyen, nem is lenne idő rá, hogy az összeset felsoroljam.

– Mindenhová ugyanazzal a repertoárral megy el, ha hívják?

– Minden egyes rendezvény más, úgyhogy nem. Azért is jó ez a zongora, mert például ide a miskolci operafesztiválról érkeztem, ahol kizárólag komolyzene szólt belőle. Itt, Gyulán, mivel egy nyári fesztivált népszerűsítünk, kicsit könnyedebb muzsikával próbáltam megérinteni a hallgatóságot. Filmslágerekkel, magyar könnyűzenei nótákkal. A kínálat az Omegától a legújabb sztárok által előadott dalokig terjed, a felcsendülő számok mindenike figyelemfelkeltő, tetszik a járókelőknek, tehát megfelel a célnak, kíváncsivá teszi a közönséget a gyulai nyár produkciói, műsorai iránt.

– Vagyis az Öné egy olyan zongora, amely minden olyasmit tud, amit zenének nevezünk. Milyen hangszerről beszélünk?

– Egy 1884-ben Pesten, a Rákóczi út 60. szám alatt gyártott bécsi mechanikájú zongoráról, amit saját kezűleg alakítottam át.

– Hogyan, mivé? Mi mozgatja, mi csalja elő belőle a hangokat? Mi van benne?

– Van benne egy elektromos zongora, tehát ha nagyon akarunk, zongorázni is lehet rajta. Van benne egy memória is, de azt, hogy milyen fajta, nem árulom el, és van még benne egy lejátszó, meg egy hangszóró. Ezeknek köszönhetően jönnek ki a dalok a zongorából.

– Ha csak így, ilyen egyszerűen előjönnek a hangok a hangszerből, Önnek mi a szerepe?

– Hát nekem az, hogy én vezetem ezt a zongorát. És én találtam ki. Az, amit Gyulára is elhoztam, egy show, egy geg, amely minden ember szeme alá szarkalábat csal. Még nem találkoztam olyan személlyel, aki ne mosolyodott volna el azon, hogy jön vele szemben egy zongora az utcán. A legjobb, amikor egy-egy sarok után összeütközöm „a” négytagú családdal. Együtt a kisfiú, a kislány, az apuka és az anyuka, s a gyermekek kezében megáll a fagylalt. De ugyanez a döbbenet a felnőttekre is érvényes: tátott szájjal néznek, mert nem hiszik el, hogy az, amivel összefutottak, egy zongora. Olyankor is varázslat van, amikor leülhetnek a hangszerhez, és átváltozhatnak előadóművésszé. Ezek a pillanatok azok, amelyeket a turisták örök emlékként visznek haza magukkal. Az enyém egy olyan látványosság, ami feldobja, vidámabbá teszi a hétköznapokat.

– Mi adta az ötletet?

– Alapvetően muzsikus vagyok, ugyan nem zongorista, de népzenész, és ebből eredően nagyon sokszor jártam külföldön különböző fesztiválokon. Az egyik ilyen alkalommal, 1998-ban láttam valahol egy hasonló zongorát. Nagyon összebarátkoztam a tulajdonosával, akit aztán 2004-ben a saját rendezvényemre is meghívtam. Akkor merült fel bennem, hogy kéne nekem is csinálnom egyet, hogy legyen egy magyar zongora is. Az enyém végül teljesen eltérő lett az övétől, mert ami neki van, az inkább Mozárthoz köthető, stílusában, hangzásvilágban, kinézetében is. Nem is játszik rajta az úriember, ha nincs a fején a rizsporos paróka. Rám nem vonatkoznak megkötések. Debrecenben, a Rettegések éjszakája című rendezvényen Drakulát alakítottam, a zongorám csontváznak volt álcázva, bordái közül pedig a Walt Disney-féle mesefilmek zenéjének átirata harsant fel. Fantasztikus volt! Hisz attól borzalmasabb nincs, mint amikor Hófehérke szalad az erdőben a vadász elől. Ezért mondtam már korábban, hogy a zongorám bármire alkalmas. Esküvőkre, állófogadásokra is bevittem, gúlát formáztam a testén pezsgőspoharakból.

– Akkor legyen szíves, árulja el a Gyulai Hírlap olvasóinak, mit csinál Mr. Piano civilben, mondjon néhány szót önmagáról is. Tudomásom szerint ugyanis Ön pont zongorázni nem tud. Milyen hangszereken játszik?

– Zenész vagyok. Citerán, tamburán, tekerőlanton, nagybőgőn, furulyán, gitáron játszom. Valóban, pont zongorázni nem tudok, holott a legtöbben meg vannak győződve arról, hogy uralom a hangszert. És ez azért van, mert zenészként ismernek. Menet közben egyébként nem is lehetne játszani, sem ezen, sem egy másik zongorán. Hömpölygő tömegben a hangszer mögül nem látnám, ki kerül elébem, és ebből csak bajok adódnának. Mindenre figyelni kell: az útra, nincs-e rajta akadály, a gyermekekre, akik bármelyik pillanatban kiszaladhatnak az úttestre, és egy rossz pillanatban akár a hangszer alá is kerülhetnek. De technikailag sem használható, hisz pedálok sincsenek rakta. A vájtfülűek is rögtön észreveszik, hogy nem én játszok.

– A mobilzongorás siker egyszer sem késztette arra, hogy megtanuljon zongorázni?

– Szerintem én már öreg vagyok ahhoz, hogy nekifeküdjek. Saját magamnak odahaza persze elzongorázgatok, de nem olyan szinten, amit az utca embere kitörő örömmel fogadna. Őszintén szólva: nem, nem érzek rá késztetést.

– Népzenészként mikor fogjuk hallani Gyulán?

– Sosem lehet tudni.

– Eljönne, ha meghívnák?

– Persze. Van egy zenekarunk, korábban sokszor felléptünk, aztán szétszóródtunk, évente már csak egyszer-kétszer jövünk össze. De fel tudnánk venni a fonalat, ki tudnánk állni muzsikálni. Ám itt Gyulán még nem is tudják, hogy én népzenész vagyok!

– Most már fogják. Lesznek még meglepetései?

– Lesznek. Valami olyasmivel is készülök, ami rajtam kívül eddig tényleg senki másnak nem jutott eszébe. Majd jelentkezem.

Galéria: itt!