Szörényi Levente gyulai történetet is felidézett az első íróakadémia zenés, irodalmi estjén

A beszélgetés gerincét Stumpf András Rohan az idő című könyvének gondolatai képezték

Zenés, irodalmi est keretében mutatták be Stumpf András Rohan az idő című könyvét a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. első íróakadémiájának szeptember 26-i gyulai rendezvényén. Az Előretolt Helyőrség Szabadegyetem kiemelt meghívottja Szörényi Levente volt, akinek slágereit Baricz Gergő és Füvesi Norbert szólaltatta meg Stumpf András közreműködésével az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Stumpf András neve már évek óta ismerősen cseng a tévénézők és az újságolvasók előtt, hisz munkásságát 2009-ben Junior Prima-díjjal ismerték el, 2013-ban pedig a Minőségi Újságírásért díjat is megkapta. Állandó szakértője volt a Dob+Basszus című televíziós műsornak, és nagy siker a két éve megjelent könyve, a Rohan az idő, amelyet a Kossuth-díjas zeneszerzővel, Szörényi Leventével folytatott beszélgetései alapján írt és szerkesztett meg. Ez a kiadvány volt a gerince a keddi előadásnak. Az est moderátori szerepkörét Schreiber András töltötte be, közreműködött Baricz Gergő énekes és Füvesi Norbert miskolci zenész.

Az ember néha összefüggéstelenül mesél

Schreiber András úgy vélte, a Rohan az idő egy rendkívül izgalmas életregény, sűrű, folyékony és pergő. Ezért elsősorban az érdekelte, miért nem az interjú lett a kötet műfaja. A tisztelet volt az, ami miatt fel sem vetődött benne, hogy interjúkat jelentessen meg, válaszolta Stumpf András. Emellett egy nagyobb lélegzetű történettel szeretett volna előállni. Úgy gondolta, az interjú csak akkor jó, ha a kérdező és a kérdezett fél egyenlő partnerként van jelen benne, ha a kérdező önmagát is beleviszi a szövegbe. Ha vannak meglátásai a témával kapcsolatban, és ezekre reflektáltatja a válaszadót. A közös cél az volt, hogy önéletrajzot adjanak ki, mert ilyen még nem jelent meg Szörényi Leventéről, noha már korábban időszerűvé vált. A könyvnek tehát egyértelműen róla kellett szólnia, jegyezte meg a szerző.

A tiszteletlenség hangját mellőzve Schreiber András Szörényi Leventétől azt kérdezte, hogy az életpálya felvázolásán túl mi szükség volt a könyvre. A zeneszerző erre azt mondta, legfőképpen az, hogy belátta, nem lehet a legendákra és az anekdotákra bízni a régi történetek megörökítését. Nem szabad, másképpen elmesélni, mint ahogyan volt, megengedhetetlen arra hagyatkozni, ki mire emlékszik. Rendkívül sűrű volt az életük, nem is színtelen, inkább ezerszínű, ami nehezíti a helyzetet. Az emlékek egy idő után ugyanis elhalványulnak, ekkor pontatlanságok veszik át az egykori valóság helyét. Az ebből fakadó helytelenségeket akarták helyreállítani. Mert vannak életbevágóan fontos dolgok, amit az ember még életében tisztába kíván tenni.

Persze el kell fogadni, hogy az utókor ennek ellenére is sok mindent át fog fogalmazni, hangsúlyozta Szörényi Levente. Ám ha le van írva és ki van nyomtatva, ráadásul szórakoztatóan olvasmányos formában, sokkal jobban megmarad az utókor közös emlékezetében.

A zeneszerző aláhúzta, Andrással egy aránylag szabad beszélgetést folytatott, amelynek során gyakran összefüggéstelenül idézte fel a múltat, így az, hogy olyan lett a könyv, amilyen, könnyen befogatható és élvezhető, csakis a szerző érdeme.

– Minden benne van, ami fontos, az összes súlyos háttér, mert én nem szégyelltem ezeket kitárni – mutatott rá Szörényi Levente.

A gyulai történet

Az Illés zenekar 1965 elején alakult meg hat taggal, és azonnal belevette magát a munkába. Nyáron már megírták az első számaikat, magyarul. Nem buktak meg, mint ahogyan ezt nekik zenésztáraik megjósolták, sőt. De vizsgát kellett tenniük az illetékes szervek előtt, hogy hivatásos úton léphessenek fel, megszerezzék az elvtárak engedélyét. Miután ezt aránylag simán megkapták, jöhetett a Halló, itt a Balaton! című országos turné, amely viccesen hangzik ugyan, de Gyula városát is érintette. Azzal a feltétellel engedték őket színpadra, ha bizonyos, általuk előírt számokat megtanulnak, és rendre, minden egyes fellépési helyszínen előadnak. A hatóságok nem sejtették, megfelelő ok ez arra, hogy elszabadulhasson a pokol. Sokszor változott kuplerájjá a szervezés intézménye, nem egyszer zavarodott össze a műsorrend, és a generációs problémák is megjelentek.

Ezzel szemben a későbbi Fonográf példásan szigorú belső rendszerrel működött, mesélte Szörényi Levente. Ahhoz például, hogy valamennyire tartsák magukat az időpontokhoz, bevezették a rundó törvényét. Ez a következőket jelentette: büntetés nélkül csak tíz percet lehetett késni. A tíztől húsz percig terjedő késésért már fizetni kellett, mégpedig egy rundó sört a zenekar összes tagjának és csatolt részeinek. Amennyiben az illető a húsz percet is átlépte, kettő rundóval jött. Magyarázkodni nem lehetett, kibúvókat nem fogadtak el.

A szigorú szabályozásnak gyulai áldozata is lett. Már mindenikük kijött a strandról, összeültek, hogy elmúlassák az időt, csupán a dobosuk, Pásztory Zoltán nem volt sehol. Lépniük kellett. A legközelebbi boltból beszereztek egy üveg Johnny Walkert 110 forintért, ami egy fő napi gázsijának felelt meg. Az összeget aztán bizony ki kellett fizetnie a későn érkezőnek, apelláta nem volt, mi több, duplán, mert a túl sok vitának és magyarázkodásnak, ami ezután következett, a sofőrjük is megkérte az árát.

Ezzel ért véget a sok évvel ezelőtti gyulai mulatozásuk.

Aki lemaradt az estről, olvassa el a könyvet

Az íróakadémia szeptember 26-i irodalmi, zenés összejövetele azonban ennél vidámabban, megtorlások nélkül fejeződött be. Az est hátralévő részében a legikonikusabb dalok megszületésének előzményeit hallgathatta meg a publikum. Megtudhatta, miért nem Szörényi Levente lett a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical dalszerzője, s hogy egyszer át kellett komponálnia Fényes Szabolcs egyik filmzenéjét. És bár volt érte fejcsóválás, véglegesült és korszerűsödött a Táskarádió.

A régi slágerek Baricz Gergő, Füvesi Norbert és Stumpf András közreműködésével szólaltak meg. A művelődési házban elhangzott, az előadott történetek Stumpf András Rohan az idő című könyvében is elolvashatók, ezért mindazok, akiket érdekelnek a részletek, vegyék meg, vagy kölcsönözzék ki a tékából a kötetet.

Galéria itt!

Virtuózokkal barangoltuk be zeneország csodáit a gyulai várszínpadon

A fiatal tehetségeket a Hegyvidéki Solti György Zenekar kísérte

A magyar köztévé Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorának felfedezettjei koncerteztek július 19-én este a várszínpadon. A gyulai összművészeti és színházi fesztiválra Bolyki Zoltán karmester, a Hegyvidéki Solti György Zenekar művészeti vezetője kísérte el a fiatal muzsikusokat, akik a meghirdetettől kissé eltérő felállásban léptek színre. 

Bolyki Zoltán karmesterként és műsorvezetőként érkezett Gyulára, hogy a komolyzene világának gyöngyszemeit és kitüntetett képviselőit bámulatos tárgyi tudásával, kellemes előadásmódjával ajánlja a virtuózok hallgatóságának figyelmébe. A koncertet fennakadások nélkül, percre pontosan vezette le, így a negyedórás szünettel frissített, remek összeállítású kétórás hangverseny üdítő kikapcsolódást jelentett a forró nyári estén.

Az ifjú muzsikusok lenyűgöző teljesítménye mellett a rendezvény sikerességéhez a Solti György zenekar is hozzájárult. Az együttes kiemelten fontosnak tartja a fiatal tehetségek mentorálását, felkarolását, ezért rendszeresen lép fel a virtuózok partnereként.

A gyulai fesztiválon elsőként a Virtuózok idei évadjának felfedezettje, Bonino Anna Szófia mutatkozott be. A fiatal hölgy nem érkezett magányosan: magával hozta azt a 19. századi osztrák mesterhegedűt, amelyet különleges díjként a Virtuózok Alapítványtól kapott a köztévé műsorában. Ezen a hangszeren játszotta el Vivaldi A nyár című G-moll concertóját. A dallam elején a tikkasztó hőséget, a folytatásban a kakukk és a gerle énekét tolmácsolta precíz vonójátékával. Egy speciális technikával a második tételben elérte, hogy a természet felbolyduljon, rovarok és bogarak hangja zavarja meg a tökéletes összhangot, mi pedig összetalálkozzunk az összes létező kellemetlenséggel. Az apró intermezzo persze nem akadályozta meg abban, hogy hegedűje széles ívben énekeljen tovább, szórakoztatásunkra kikavarjon egy vihart, amely a harmadik, záró tételben tört ki teljes erővel. Cikázó villámok és mennydörgések változtak át ekkor virtuóz futamokká.

A következőkben a francia romantikus, Adolf Adam Giselle című balettjéből idézett a zenekar, lágy szólamaikat Szauer Bianka hárfaszólója tette varázslatossá. A tüneményes leány a Virtuózok döntőjéből indult el világhódító útjára, s mára elérte, hogy nevét a nemzetközi szcéna is megismerje. 2015-ben meghívást kapott a moszkvai Diótörő című komolyzenei versenyre, amelyen egyedüliként képviselte az országot. Idén ősztől a Liszt Ferenc Zeneakadémia különleges tehetségek osztályában folytatja tanulmányait.

Harmadikként Holozsai Eszter, a második széria kicsik korcsoportjának győztese egészítette ki a fellépők sorát. A fuvolaművész J. S. Bach H-moll zenekari szvitjéből adta elő a bravúros zárótételt, a Badineri-t.

Kökény Tamás a második évad győzteseként sok-sok különleges koncerthelyszín mellett idén tavasszal New Yorkba, a Carnegie Hallba is eljutott. A gyulai várban a 19. századi magyar zongorafenomén, Liszt Ferenc érzékenyebb hangvételű darabjának közvetítésével, a Szerelmi álmokkal érintette meg publikumát. A showmanként sem utolsó nagybőgőst Szüts Apor kísérte zongorán, aki a várszínpadon komponistaként is megcsillogtatta szakmai tudással párosult zsenialitását. Saját szerzeménye, a Groteszk tangó hatalmas éjjenzést és tapsvihart váltott ki. Érdekes volt megfigyelni, miként vonultatta fel billentyűzetén a vonószenekarokon elképzelhető extrém hangzásokat, miközben gyakran éreztette velünk, hogy elképzelései ütőhangszerszerű játékmódokat követelnek meg a zenekari tagoktól.

Szüts Apor tangója de Falla szintén latinos temperamentumú rituális tűztáncához vezetett át, amit az első felvonásban fellépők együttesen adtak elő.

A szünet után a nyáresti koncertek elmaradhatatlan szerenádjával, Mozart Egy kis éji zenéjének nyitó tételével folytatódott a hangverseny, majd játékkal és interakcióval. Ebben Szüts Péter kapott improvizációs feladatot: a zongoristának bele kellett élnie magát négy komponista stílusába, akiknek nevét a közönség húzta ki egy kalapból. A fiatal ennek folytán lehetett Chopin, Beethoven és Gershwin. Mindhárom „idegen testben és lélekben” hitelesen és remekül teljesített.

A mókázás után komolyabbra fordult a „szó” s a hang. Karai József mesebeli figurákat megjelenítő, változékony és eleven Groteszk táncát Holozsai Eszter játszotta el fuvolán, az orosz romantikus, Mihail Glinka éjszakai muzsikáját, a Noktürnt Szauer Bianka idézte fel hárfáján. Kökény Tamás Paganini Mózes fantáziájával állt újra közönség elé, hogy ismét meglepje. Az eredetileg hegedűre írt darabot Paganini oly módon találta ki, hogy a játékos ne használhasson több húrt, csak egyetlen egyet.

Bonino Anna Szófia és Szüts Apor is hozott még egy csokorra valót: párt alkotva hívták elő hangszereikből Fritz Kreisler olasz barokk stílusban kidolgozott Prelúdium és allegróját. Befejezésül két népszerű Piazzolla-mű csalt mosolyt az arcokra. A Kökény Tamás szólójával fűszerezett szentimentális Oblivion záróakkordként éppúgy robbantott, mint a Libertango Szüts Apor átiratában. Utóbbi kétszer is, másodszor ráadásként a második blokk virtuózainak és a Solti György zenekar közreműködésének köszönhetően. 

Galéria itt!

Történelmi leckét tartott fiúknak Koncz Zsuzsa

Tündérországból a Vadvilágon át vezette vissza 1956-ig rajongóit az énekesnő

Teltház előtt énekelt első ízben Gyula városában Koncz Zsuzsa május 2-án, kedd este. Az énekesnőt és zenészeit a publikum vastapssal, állva és sárgarózsa-csokrokkal ünnepelte a Vadvilág lemezbemutató koncertjén.

Sírva vigadt a magyar Koncz Zsuzsa első gyulai fellépésén. A Kossuth-díjas előadóművész immár közel fél évszázada tart történelmi leckét gyönyörű énekhangján a magyar embereknek, városunkban azonban még nem járt. Abban bízva állt ezért színpadra, hogy a viharsarki közönség bizonyára még megismeri: korunk flitteres farmernadrágjában éppúgy, mint az 1960-as, 1970-es éveket idéző miniszoknyában. A publikum megértette üzenetét, és ezt jóízű nevetéssel jelezte. Így indult és bonyolódott a kedd esti koncert.

Koncz Zsuzsa ezúttal sem igyekezett sorok közé rejteni kemény bírálatait. Élcességén csak valamelyest enyhített, hogy elsősorban saját magával szemben gyakorolt kritikát. Mint mondta, büszkén vállalja korát, vállalja temérdek megjelent lemezét, és mindazokat a szövegeket és dalokat, amelyek a mindenkori társadalom elé tartanak tükröt.

Közel négyszáz fős rajongótáborával kórust alkotva kanyarodott vissza többször is a múltba, amely talán nem is annyira volt jó, sem szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Beszélt és énekelt a kivándorlásról, az emigráció vissza-visszatérő fájdalmairól, a józsefvárosi Kárpáthyék Amerikába szakadt leányáról és kedvenc cukrászdájáról, az első szerelem csalódásait megszépítő harminchárom „stefániáról”, a mérges öreg királyról, Tündérország keserűségeiről, a Vadvilág című albumról, és mindarról, amit zenésztársaival közösen 1969 óta megfogalmaztak.

Tarsolyából tehát mind az új, mind a régi és a nagyon régi slágerek előkerültek, amelyek egyöntetűen arról szólnak, hogy sosem tudott, de nem is akart más lenni, mint amilyen valójában. Hogy nem csupán egy élettelen, érzéketlen tárgy, amely kibérelhető. Költői strófákkal alátámasztva igazolta, igenis érdekli, mi van velünk. Megmutatta, határozott elképzelése van afelől, milyennek kéne lennie a világnak, meg arról is, milyen lehetne. És értekezett az emberiségről, amelyről fiatalon még azt hitték, ők majd megváltoztatják.

Ötven év elmúltával Koncz Zsuzsa ennyivel maradt: az édesanyák tanító-óvó szavaival, az apák intelmeivel, és a reménnyel, hogy egyszer majd csak jobb lesz mindenkinek.

Ebben a kegyetlen szembenézésben Koncz Zsuzsa négy férfiban talált méltó társra az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron, Lengyelfi Miklós basszusgitáron, Tiba Sándor ütősökön segítette önismereti kísérletében. Ötödikként, égi muzsikusként Cipő erősítette az együttest. Ezen az esten róla, és a mennyei csapat többi tagjáról is megemlékeztek.

Tovább... (galériával)

Magashegyi

Új és régi dalokat is játszottak a pop és a folk közti zöld sávon

Megnéztük és meghallgattuk a Magashegyi Underground koncertjét Gyulán

A koncert előtt hallottam a hátam mögött ülőtől: hű, itt komoly szövegek hangzanak majd el, nem is fogom érteni. Választ a megszólaló ugyan nem kapott, én viszont nagyon szorítottam neki, hogy a gazdag tartalmat ne teherként élje meg, inkább azzal távozzon, hogy hű, mekkora igazságok fogalmazódtak meg ma este.

Mégis mennyire érdekes: azóta is azt érzem, teljesen elfogadható hozzáállással váltott jegyet a produkcióra ez az úriember. Mert egy zenei estre azzal a céllal is be lehet ülni, hogy csakis a muzsikát, a hangot élvezzük, mellőzzünk mindent, ami ennek terhére lehet. Kapcsoljunk ki, ne figyeljünk a szövegre, ne gondolkozzunk, csak pihentessük, kényeztessük magunkat, váltsuk ki, hozzuk elő magunkból a boldogság érzetét. Vagy a nagy semmiét. Vagy a mindenségét. A szabadidős tevékenységnek, amire azt is szoktuk mondani, hogy elmentem szórakozni, valójában ez a lényege. Az elmerülés valamiben.

Önmagunk kiiktatását maga a koncert most elő is segítette, hisz csak itt-ott volt igazán érthető, miről is énekel Bocskor Bíborka. S mennyire nem volt ez baj, mert a betű, a szó, a mondat szükségtelenné vált. Hisz ennél a zenekarnál a dal meg az énekes önmagában is közvetít. Él, létezik, megérint. Bármit is tesz Bíborka a színpadon, ha például csak zsebre dugott kézzel nézgelődik, akkor is közöl, előadja, eljátssza az időtlenséget, a megrökönyödést, a passzivitást, mi pedig szavak nélkül is egészen pontosan megértjük. Az üzenet átjön, nem nagyon kell érte megfeszülni.

Túlságosan nem vagyok felkészült a Magashegyi Undergroundból. Ezt egy percig sem tagadom. Amit tudok róluk, azt most, néhány nap alatt csipegettem, olvastam össze. És persze belehallgattam a lemezeikbe, mert egy zenei formáció esetében ez az elsődleges követelmény. Megtudtam, hogy Bíborka színésznek készült, tehetségkutatón tűnt fel, és hogy sajátos elképzelése van a világról. Nem igazán 21. századi figura, megvannak a maga véletlenjei, ezek szerint él, szabadon, mégis fegyelmezetten, jótevőn. A kamarateremben is jelleméhez igazodva szólította fel az ülőhelyeket elfoglaló közönségét: viselkedjen mindenki úgy, ahogyan tud, amiként szeretne. Munkássága ugyanezt jelzi: nem képes azonosulni a jelennel, nem akar megfelelni a showbiznisz diktálta szabványoknak, de imádja a természetet, a gyermekeket, és velük együtt a Bátor Tábort, amelyet meggyőződésből támogat. A sólyommal videoklipet forgat, a tengerrel találkozik, valamiképpen mindenütt, az énekeiben is. Úgy véli, mindenki ugyanoda, a nagy közösbe tölti bele kancsója tartalmát, úgyhogy öntsünk bátran, javasolta a Talált tenger című nóta előtti szünetben. Majd átszárnyalt a nézőtéren, és megölelt pár embert.

Pedig korábban még elképzelni sem tudott volna magáról ilyet. Civilként nem túl kommunikatív, inkább befelé forduló, akárcsak a zenéje. A Magashegyi Underground is virtuális projektként indult, éppen azért, mert nem akartak fellépéseket, csupán zeneszámokat a neten. Végül másképpen alakult az életük és a karrierjük, a legtöbb idejüket ma már a színpadon töltik. Maguk is csodálkoznak rajta, hogy ezt egyáltalán nem bánják.  

A bandának két szövegírója van: Tariska Szabolcs és Beck Zoltán. Kettejük közül Szabolcs a tapasztalt bölcs, aki sok mindent belevisz a szövegbe, Bíborka lényét is, de távolságtartón. Zoltán azt írja ki a lányból, amit ki lehet, de azt szinte határtalanul. A munkatársak ebben a csapatban ily módon egészítik ki egymást, kerülnek összhangba.

Gyulai estjükön a legújabb dalok mellett immár tíz éve ismert szerzeményeket is meghallgathatott a publikum, amely az est végére szépen felszabadult, mozgásba lendült, ráhangolódott az alternatívára.

Tovább... (galériával)

Tóth Péter szóra bírta a zenét

A zongoraművész három meglepetés-ráadást játszott hallgatóságának

Érzelmileg dús, emellett regényes, álmodozó, múltidéző, szélsőséges és a népi hagyományok felé forduló volt Tóth Péter április 19-i gyulai zongorahangversenye, amely a romantika korszakába vezette vissza a hallgatóságot.

A fiatal zongoraművész Schubert B-dúr szonátájával indította koncertjét. Elég nagy bátorság kellett ehhez, hisz annak ellenére, hogy az osztrák zeneszerző ezzel a művével jutott el a legvégsőkig, a darabra egyfajta bensőséges líraiság, szelíd szomorúság jellemző. Olyan alkotás ez, amelyben minden egyszerű, letisztult és dísztelen, külsőséges csillogásnak nyoma sincs, mintha felkészülés lenne az elmúlásra. Alapos zenei műveltség kell ahhoz, hogy ezt a fajta megközelítést, befelé fordulást értékelni lehessen.

Schubertnek mindmáig szűk a rajongótábora. Jóllehet a szakirodalom azt írja róla, nagysága a Mozartéhoz mérhető, s ha egy picit is tovább élt volna egészségben, az egyik legfontosabb zeneszerzőként tartanánk ma számon. Ám másképpen történt. Azokban az évtizedekben Bécsben csak néhány nevet tartottak valamire, ezért Schubert élete végéig keményen küzdött, hogy elismerjék. Jól fizető, biztos állása sosem volt, két alkalommal tanította az Eszterházy udvar grófkisasszonyait, de ezen kívül csak a kottaeladásokból tett szert némi pénzre. Nem tudott tárgyalni, s ezt a kiadók rendesen használták. Szomorú történet az övé, mégsem jelenthető ki róla egyértelműen, hogy mostoha életkörülményei miatt ő is egy szenvedő-művész lett volna. A Gyulán előadott B-dúr szonáta ezt a jellemét állította előtérbe.

– Semmi másért nem vagyok a világon, minthogy zenét komponáljak! Engem az államnak kellene eltartania – vallotta önmagáról. Végakarata szerint Beethoven mellé temették. Zeneművei meghökkentően gyors és lehetetlen modulálások egymás után, amelynek köszönhetően szinte máig utolérhetetlen a hangulat-ábrázolásban.

A hangverseny második részében a meghívott előadó Brahms F-moll szonátáját interpretálta. Ez a kompozíció is előhozta számunkra azt a személyt, aki szerezte. Azt a Brahmsot, aki szintén egy különös figurának számított a maga idejében, hisz folyton hátrafelé tekintett, a jelen nem érdekelte. A közönség szerette, barátai azonban féltek tőle, mert mindenkit sikerült megbántania szúrós megjegyzéseivel.

– Ősi kövület, amely teljesen kívül esik az idők fő folyamán – mondta róla egyik kortársa és ellenfele. Fura szokásai neki is voltak. Idős korában például ugyanúgy öltözködött és ugyanúgy sétált Bécsben, mint két emberöltővel korábban Beethoven, akinek a muzsikájához nem véletlenül hasonlították az övét, ami sokszor hátrányára vált.

1852-ben a sors összehozta a híres magyar hegedűssel, Reményi Edével, tovább...

Harmóniát teremtett a Gyulai Várszínház Kamaratermében a hárfaművész

Hangszertörténeti rezümét is kaptunk Vigh Andreától

Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője koncertezett március 28-án a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A neves előadóművészt sokan meghallgatták.

A művésznő 1986-ban szerezte meg zeneakadémiai diplomáját, 2009-ben a doktori fokozatot, tíz szólólemeze jelent meg, munkásságáért Liszt-díjat kapott, 1999-ben megalapította a Gödöllői Hárfafesztivált, és mindemellett rendszeresen zsűrizik nemzetközi versenyeken, fesztiválokon. Rektora a Zeneakadémiának, vezetője az intézmény Akkordikus Tanszéki Csoportjának. Mind egyetemi oktatóként, mind előadóművészként sokat tett annak érdekében, hogy a hárfa autonóm hangszerré váljon Magyarországon.

A koncert felvezetéseként Vigh Andrea elmondta, a közhiedelemmel ellentétben a hárfa szólóirodalma eléggé gazdag, műfajilag sokszínű. A Gyulán is bemutatott repertoárt úgy állította össze, hogy különlegességet és népszerű műsorszámot egyaránt tartalmazzon, a nagyérdemű olyan művet is halljon, amit ismer és szeret. Így került be az összeállításba Debussy E-dúr arabeszkje és Holdfény című műve, valamint Smetana-Trnecek Moldva-fantáziája.

Tovább...

Odett meglepett

Van az a pillanat

Sosem járt még Gyulán, és sosem énekelt még néma közönségnek, mondta Odett a koncert elején, mintegy jelezve, nem bánná, ha a közönség aktív hozzájárulásával beindulna a buli. A kezdeti feszültséget versenyeztetéssel is oldotta: az egyedi tervezésű tarisznyát az vihette haza, aki vállalta, hogy mellé áll, s vele együtt énekel. A nyertes egy hölgy lett, ő viszont megőrizte névtelenségét. Nagy kár, hogy a publikumot ez sem bátorította fel kellőképpen, és szinte az utolsó ütemekig kellett várni, hogy az őserő istenigazából felszínre törjön a teremben.

Tovább...

Random Trip Gyulán

Ezek a dalok csak neked szóltak

a Gyulai Várszínház Kamaratermében

Hét ismert hazai zenész „gonoszkodott” megismételhetetlenül a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A koncert egyedisége abból adódott, hogy együtt őket még soha senki nem hallotta muzsikálni. Mi, gyulaiak voltunk az elsők.

Nem csupán a sokat ígérő „felhozatal” miatt telt meg zsúfolásig a teátrum Kamaraterme csütörtök este. A fokozott érdeklődésben a kíváncsiság is közrejátszott. Hisz miként is lehetne kihagyni egy olyan eseményt, amely teljesen váratlan fordulatokat hozhat? Amelynek nincs forgatókönyve, nincsenek előre felállított sémái, amelyen bármi bekövetkezhet, és általában be is következik. Amelyre úgy ülsz be, hogy tele vagy félelemmel, mert ugyan megvetted a jegyet, de nem tudod, mit kapsz érte. Lehet, hogy semmit, de lehet, hogy azt is, amiről még álmodni sem mertél. És hogy inkább ilyesminek leszel a részese, arról Gyulán már rögtön az elején meggyőződhettél, abban a pillanatban, amikor DJ Q-Cee beállt a pult mögé, ahol játszani kezdett a lemezeivel.

Tovább...