Amikor a testek összegabalyodnak

Milyen az a házasság, amelyiket arcrezdülés nélkül irányítja az anyós, dörmögi szét az após? Elmentünk, hogy meghallgassuk, megnézzük. Az aktuális helyzetről március 23-án Pindroch Csaba tartott előadást a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

A színművész elmondása szerint az ilyen frigy eléggé hétköznapi. A javíthatatlanul romantikus alkat nem is érti. Hogyan is magyarázhatná el különösebb hangszínváltás nélkül, vagy éppen ellenkezőleg, erősen gesztikulálva a nősülni készülő Antinak, mire számítson. Vagyis, hogy túl sok jóra egyáltalán ne. Csak a menyasszonyt szeresse, de azt nagyon, anyóson-apóson át. A barát végül megkíméli Antit, nem áll elé, nem inti le. Marad a monológ, a fotel, amelyből néha biztosan megnéz egy-egy szerelmes filmet a tévében, és marad az őskori barlangrajz is a háttérben. Hát ebből a primitív világból, úgy tűnik, sosem fogunk kilábalni.

Ebben a férfiasan berendezett szobában beszélik le a nézőt a házasság szentségéről, miután az összes olyan negatív jelzővel ellátják, amelyekkel már valamennyien találkoztunk. A kimondott közhelyek azonban nem maradnak fent a színpadon, hanem úgy, ahogyan vannak, rázúdulnak a nézőre, szinte maguk alá temetik a néma, statisztáló szemlélőt. Talán szerencsés lett volna előtte elolvasni Sebes T. Attila (polgári nevén Sebestyén Elemér, álnevén Anthony Grey) Segítség, megnősültem! című regényét ahhoz, hogy felfogjuk a merénylet üzenetét. Mert eldönthetetlen, hogy akkor mégis mi lenne nekünk a legjobb: a házasság, vagy a házasságon kívüli egyéjszakás kalandozás.

Tovább...

Szeretlek vajban, szeretlek bajban

Jól hazudnak a pestiek, mert elhittük

Habkönnyű vígjátékkal kedveskedett a gyulai közönségnek március 9-én a Turay Ida Színház társulata. Nem hazudunk, amikor kijelentjük: a közönség jól szórakozott, és ez a lényeg.

Nem bocsátkozunk részletekbe azt illetően, miről szólt a Gyulára is elhozott Hazudni tudni kell! című vígjáték, hisz aki valóban kíváncsi volt a darabra, ott volt a csütörtök esti előadáson. Mondhatnók, elég sokan meg is jelentek, közel félezren. És mindnyájan jól szórakoztak.

Felvetődik tehát a kérdés, mit tud annyira jól a két világháború közti korszak színműirodalma, hogy közel három órán át képes távol tartani az izgalmas mobilapplikációktól az izgatott modern embert? A darab ugyanis a 20. század első évtizedeinek látszólag mézédes világát idézi fel, az akkori társadalom ma már banálisnak számító, elcsépeltnek tűnő poénjait tolmácsolja. Valószínűleg tudatos döntés volt a budapesti teátrum részéről, hogy a szöveget nem íratta át korunk nyelvére, s a díszlettel, a kosztümökkel és a játékmodorral sem idomult hozzá a 21. századi minimalizmushoz. Amit csütörtök este láttunk a művelődési házban, semmiben sem különbözött attól, amin a száz évvel előttünk élők mosolyogtak a párizsi színházakban. Idősíkokon átlépve (most az egyszer) belebújhattunk a bőrükbe, velük együtt nevethettünk azon, hogy Suzy Flute színművésznő előrehaladott kora ellenére még mindig fiatal leányzóként rázza a ronygot, a nem éppen csitri szobalány nagyobb jelentőséget tulajdonít magának a kelleténél, ezért pofátlanul becsapja, átveri a munkaadóját. Kuncoghattunk azon is, hogy az éttermet, ahol nagy lebukás és leleplezés történik, Csacska Macskának hívják (persze csak a magyar fordításban), hogy a menynek való egy bohókásan jópofa-jóforma szöszi, s természetesen azon is heherészhettünk, hogy a kisasszony édesapja pont az ő édesanyját csalja meg a parókás dívával, amiből aztán egész bonyodalom kerekedik. És ott van még a törött kínai vázába kapaszkodó engedelmes kisfiú is, aki persze már nagyfiú, hisz nősülni készül, és akin most mi is röhögtünk, éppúgy mulattunk, mint a párizsi kabarék hajdani bérletesei.

Tovább...