Ízlett a marhás gyulai szalámi a japánoknak

A kínai piacot is megcélozza a Gyulahús Kft.

Marhahúsból készült szalámival vett részt idén a Gyulahús Kft. a Foodex Japan 2017 elnevezésű világkiállításon. A cég a kínai piacon is jelen szeretne lenni.

Eredményesnek nevezte a Gyulahús Kft. részvételét az idei Foodex világkiállításon Daka Zsolt, a cég ügyvezetője. A március 16-i sajtótájékoztatón elhangzott, a japán világ nagyon összetett, ezért akár 3–4 évbe is beletelhet, amíg meggyőzik az ottani vásárlót.

Tovább…

Gyuri bácsi bekapcsolódásra intett

A bükki füvesember szerint a természet nem csap be

Közel félezren hallgatták végig Szabó Gyuri bácsi kétórás előadását a gyulai művelődési házban március 7-én, kedden este. A bükki füvesember elsősorban nekik mondta el: ne várják el másoktól, hogy helyettük éljenek egészségesen.

Az elsődleges szabály az, hogy magunk vigyázzunk az egészségünkre. Igyunk-együnk helyesen, mozogjunk rendszeresen, naponta izzadjunk legalább tíz percig, járjunk orvoshoz minél sűrűbben, és nem utolsó sorban: fogyasszunk gyógyteát. Együnk a kertből, vásároljunk magyar terméket, kerüljük a tápszereket, az adalékanyagokat, a műanyagot, nagy mértékben a mérgeket. És mindezeket mi tegyük meg, ne bízzunk abban, hogy a doki elmegy majd helyettünk sétálni, elvégzi helyettünk az időszakos vizsgálatokat, megteszi helyettünk mindazt, amit nekünk kellene. Vegyük kezünkbe az életünket, ne halogassunk, lássunk neki már húszévesen.

Gyuri bácsi a művelődési ház nagyszínpadán egyetlen asztal és néhány félliteres ásványvíz társaságában uralta a terepet. Előrehaladott kora ellenére fiatalos lendülettel tartotta meg előadását, amelyben azokhoz szólt leginkább, akik még mindig nem értik: a megelőzés a legfontosabb. Ne várjunk csodákat, annak ellenére se, hogy valóban léteznek varázslatos erejű növények, tőlünk nem is túlságosan messzire, sokszor csupán egy karnyújtásnyira, de hiába vannak ott, ha nem élünk velük. Inkább megvesszük és megesszük a bizonytalan összetételű külföldi gyorstermékeket, aztán teli hassal beülünk a tévé elé.

Tovább...

Szeretlek vajban, szeretlek bajban

Jól hazudnak a pestiek, mert elhittük

Habkönnyű vígjátékkal kedveskedett a gyulai közönségnek március 9-én a Turay Ida Színház társulata. Nem hazudunk, amikor kijelentjük: a közönség jól szórakozott, és ez a lényeg.

Nem bocsátkozunk részletekbe azt illetően, miről szólt a Gyulára is elhozott Hazudni tudni kell! című vígjáték, hisz aki valóban kíváncsi volt a darabra, ott volt a csütörtök esti előadáson. Mondhatnók, elég sokan meg is jelentek, közel félezren. És mindnyájan jól szórakoztak.

Felvetődik tehát a kérdés, mit tud annyira jól a két világháború közti korszak színműirodalma, hogy közel három órán át képes távol tartani az izgalmas mobilapplikációktól az izgatott modern embert? A darab ugyanis a 20. század első évtizedeinek látszólag mézédes világát idézi fel, az akkori társadalom ma már banálisnak számító, elcsépeltnek tűnő poénjait tolmácsolja. Valószínűleg tudatos döntés volt a budapesti teátrum részéről, hogy a szöveget nem íratta át korunk nyelvére, s a díszlettel, a kosztümökkel és a játékmodorral sem idomult hozzá a 21. századi minimalizmushoz. Amit csütörtök este láttunk a művelődési házban, semmiben sem különbözött attól, amin a száz évvel előttünk élők mosolyogtak a párizsi színházakban. Idősíkokon átlépve (most az egyszer) belebújhattunk a bőrükbe, velük együtt nevethettünk azon, hogy Suzy Flute színművésznő előrehaladott kora ellenére még mindig fiatal leányzóként rázza a ronygot, a nem éppen csitri szobalány nagyobb jelentőséget tulajdonít magának a kelleténél, ezért pofátlanul becsapja, átveri a munkaadóját. Kuncoghattunk azon is, hogy az éttermet, ahol nagy lebukás és leleplezés történik, Csacska Macskának hívják (persze csak a magyar fordításban), hogy a menynek való egy bohókásan jópofa-jóforma szöszi, s természetesen azon is heherészhettünk, hogy a kisasszony édesapja pont az ő édesanyját csalja meg a parókás dívával, amiből aztán egész bonyodalom kerekedik. És ott van még a törött kínai vázába kapaszkodó engedelmes kisfiú is, aki persze már nagyfiú, hisz nősülni készül, és akin most mi is röhögtünk, éppúgy mulattunk, mint a párizsi kabarék hajdani bérletesei.

Tovább...

Fiaink

A Sorstalanság sikerének kimondottan örültem, a magaménak éreztem, büszke voltam rá. Tetszett a könyv modora is. Ugyanígy vagyok a Saul fiával is, arra számítva, hogy a díjazott remekmű ráirányítja majd a figyelmet a hazai tehetségekre, művészekre. Ha nem is örök időkre, de legalább néhány évig. 

Nem pontozom viszont azt az igénytelenséget, amellyel a saját sorsunkat, önnön felmenőink fiait, vagy éppenséggel a jelenünket igyekszünk feltárni, értékelni, bemutatni az utókornak, a nagyvilágnak. Sokszor felmerül beszélgetéseink alkalmával, hogy Mátyás királyról nem készült még játékfilm, pedig lett volna rá alkalom, igény, meg pénz is. Ilyenkor persze azt a sekélytelenségünket is kibeszéljük, amellyel 1956, Recsk és Gulág borzalmai ellen lázadunk, nem beszélve a határmódosítások okozta traumák feldolgozásáról, és így tovább. Lenne tehát miből merítenünk, ha erős érzelmi hatást akarnánk gyakorolni a nézőkre, olvasókra, könnyeket fakasztani, együttérzésre nevelni generációkat.

Amennyiben a fentieket vesszük alapul, meg kell állapítanunk: nem az a baj, hogy a vélemények megoszlanak. Ez ugyanis természetes. A probléma abból adódik, hogy nem tematizálunk, vagy ha nagy nehezen mégis, akkor ugyanazokhoz a forrásokhoz nyúlunk vissza, amelyekből már többször is ihletet merítettünk. Nem rosszalón mondom, de tényleg: hány bőrt húzunk még le arról a történetről, amelyről már semmi újat nem mondhatunk?

Vagy csupán arról van szó, hogy nyerni szeretnénk mindenáron, és mással, másképpen nem lehet?