Hess, Bukarest!

Édös szülőföldemre valamiként befurakodott munkatársaim zöme látszólag igen kedves hozzám, ám a borotva élét hátamon megtáncoltatva vicsorítják rám porcelánfogsorukat, amint meghallják, hogy Bukarestbe még útlevéllel sem mennék. Aztán méregből, gondolom, a sértettek egekig magasztalják újdonsült fővárosuk valamennyi nercbundás meglepetésemberét. Csak ne tudnák, rongyrázó kedvükben lévő komáik nyomására én is megjártam a Dâmboviţa-parti poklok poklát, és vonatablakok koszán át, kerekeken gördülő bőröndök között gubbasztva láttam őfelségeik kertvárossá aranyosodott nyomortanyáit.

Az otthoni fészek melegében hagyott, épségemért imádkozó szeretteim akkoriban naponta felhívtak, hogy megtudakolják, jól vagyok-e, nem ejtett-e rajtam sebet valamelyik regáti suhanc az esti sötétségben fuldokló sikátordzsungelben. Az iszonyomon kiakadó mézes-mázos vendégeink valószínűleg természetesnek fogták volna fel, ha a szobatársuk monoklival és retikül nélkül sántikál, vonaglik, kúszik-mászik haza az amúgy ígéretesnek indult hétvégi buliból, én viszont szó szerint megijedtem, amikor megláttam a pórul járt erdélyit. A történet után azt is megértettem, miért a nagy érdeklődés, izgalom rokonaim részéről, és arra jutottam, hadd érdeklődjenek csak felőlem minél sűrűbben, sőt, reméltem, hogy megteszik, anélkül, hogy külön megkérném erre őket.

A magyart csak a horrorfilmekből, no meg a szennylapokból ismerő regátiak ugyanis meg vannak győződve afelől, hogy ők mindenkinél, még nálunk is jobban tudják, kik vagyunk mi, miféle misszióval lettünk köreikbe bevetve, honnan jöttünk és hová tartunk. Ők bizony tudják, mekkora vadember volt Attila, s mekkorák mi, nyershúsevők, románra vadászók. Tüzetesen ismerik annak históriáját is, miként foglaltuk el az államaikat, hogyan magyarosítottuk Erdélyt, az iskoláikat, az egyetemeiket, az államukat, üldöztük el onnan melegebb éghajlatra derék hazafiaikat, miként koboztuk el és tettük tönkre a román királyok által emelt több ezer éves kastélyokat, várakat, városokat, és hogy eleinkhez hasonlóan még mindig nem férünk a bőrünkbe. Most már a máléjukra s a koldusaikra is fáj a fogunk, ezért nemzetközi paktumot hoztunk tető alá az osztrákok, olaszok és oroszok bevonásával.

A bukarestiek látási viszonyait ugyanis rontja az országot országon belüli országokra szelő hegyvonulat, ebből kifolyólag léteznek olyan ügyek, amelyek kibogozása kizárólag a jósok, boszorkányok, kuruzslók tisztánlátására van bízva. Ezen afférok közé tartozhat a népek étkeztetése is, hisz magyarként Bukarestben jóllakni s finomat enni kész művészet. Ráadásul ha rájönnek, hogy odaáti vagy, mint a naiv malackára, úgy sózzák rád a legocsmányabb terméket, a pincér negyed adagot szolgál fel neked egy egész helyett, és úgy felturbózza a végösszeget, hogy másnap te magad döntesz a koplalás mellett.

Taxiba Bukarestben sose ülj be, ha nem ismered az útvonalat, de abban az esetben is tanácsosabb tartózkodnod



az automobilozástól, ha nem beszéled tökéletesen a sofőr latinosított szláv nyelvét, mert elvesztél. Vigyázz, ne ő-zél, ne í-zél, megkímélendő a pénztárcádat a balkáni vendégszeretetet megízlelésétől (ha egyáltalán nálad marad a buksza s te a bukszánál, az autóban). Kiállításokon és egyéb kulturális helyszíneken kellemetlenül lepődsz majd meg, hogy az esemény nem arról szól, amiről szólnia kellene, és csodálkozni fogsz, hogy az egybegyűltek legfőbb célkitűzése a mustra, pontosabban a ruhamustra. Ezért vigyázz, ha nem öltözöl ki eléggé, a legújabb milánói módi szerint, még vécésnéninek néznek, vagy fogasnak, vagy még annak sem.

Mert a díszesen mocskos fővárosban tényleg a holmi, a cucc teszi az embert.

Ügyelj arra is, hogy ne gyalogosan érkezz a seregszemlére. Egyfelől azért ne, mert amint odaérsz, nyomban el is dobhatod a lestrappált cipellődet, másfelől azért se, mert arrafelé földön kívüli állapotnak tartják a két lábon járást, következésképp: ufónak képesek nézni téged. A történtek után pedig hiába próbálsz majd jogaidnak érvényt szerezni, véleményt nyilvánítani és magatartást formálni, mert az ördög sem fogja megérteni az értekezésedet. Hiába intézed majd a képébe az ábécés eladónak, hogy menjen a túróba, mert a saját drága pénzneméért, lejeidért, lejeikért ő a következő alkalommal is mócsingot fog nyomni az orrod elé. Hisz amíg az egyik fülén be-, a másikon meg kimennek a bölcsességeid, kritikádtól pedig nem üt ki verejték a homlokán, és vásárlói, fogyasztói panaszaid is hidegen hagyják, addig semmi sem fog jóra fordulni. Mi több, te leszel mindenért a hibás, a cirkusznak te iszod meg a levét.

Ezen tanulság egyébként a puccos dámák fővárosnak nevezett vidéki óriásszalonjában úton-útfélen fenn áll, a villamoson is, például, miután rendesen széttapossák a csukádat, összetintázzák a kabátodat, felvágják a retikülödet, ellopják az élményeidet, a múltadat, az állásodat, a pasidat, a nődet, mert a felsorolt cselekedetekhez páratlanul értenek, tán annyira, hogy listavezetők az édes európai nagycsaládban.

Te meg csak kínlódhatsz magadra utalva, kiszolgáltatva a nagy semmi közepén, Bukarestben, és szégyenkezhetsz, ha melletted csúnyán beszélnek undorító dolgokról, és gyötrődhetsz is, mert te nem vagy ők, sajnálod, de idestova nyolcvan éve bizony érted, miről csevegnek. És szörnyülködsz sok-sok bénaságon, képtelen vagy megszokni, hogy a férfiak illetlenek a nőkkel szemben, megemészteni, hogy kisasszonyok, fiatalemberek, gyerekek, öregek egyaránt tökmagoznak, versenyszerűen káromkodnak, köpködnek, az arcodba beleböfögnek, és rétegzenét bömböltetnek mindenütt, szenvedsz milliók helyett, mert te Udvarhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon mást láttál, másfajta, ettől teljesen eltérő közegbe nőttél bele. Ezért gyakran cudarul bosszant, hogy ennek ellenére, ők tartják magukat a világ közepének, az európai civilizáció kiötlőjének, éltetőjének, és pöffeszkednek, mint a légy a trágyadombon.

És még vannak, akik hisznek nekik.

Másfél heti bukaresti lét nekem bőven elég volt egy egész életre, s ahányszor szóba kerül a területi, regionális autonómia, annyiszor fogok kiállni, kardoskodni mellette, magyarként, békésen.
Erdélyi Napló, 2009. január 26.


MINDEN JOG FENNTARTVA.