Malmoz(z)unk?

A Malom Film-Színház és díszes előtere (2010. augusztus)

Jászberénynek hajdanán volt egy malma, ma viszont van egy Malom Film-Színháza. Mekkora változás! Ettől függetlenül dicséretes, hogy sikerült életre kelteni egy temetetlen halottat a zöldségpiac közelében, a politikai potentátok véres összecsapását is túlélt híres fahíd és a fodros Zagyva patak szomszédságában. A Malom Film-Színház megnyitása s üzemeltetése attól nagyobb öröm és teljesítmény, hogy teátrum is, meg kinematográf is, koncertek és konferenciák helyszíne, vagy színhelye, ha úgy tetszik.

Eddig, ugye, nincs ebben a történetben semmi rossz. Sőt! Hisz melyik magyarországi kisváros (és nagyváros) tud jelenleg előrukkolni egy ehhez hasonló megvalósítással? Nem éppen egyik sem, de kevés azon települések száma, amelyek igen. Ebből kifolyólag sejtjük, hogy a fölényes sikerhez elsősorban egy elszánt, tehetséges ember kellett, több talán nem is. Illetve de: egy pénzes csapat statisztaként, amely lehetőséget látott az illetőben és az ötletében. Ám hogy mégis miért, mi célból karolták fel végül a cselekvésre elszánt magányos harcost és az ő akaratát? Azt nem tudom, csupán feltételezem: önnön jó hírük pallérozására, fényesítgetésére. No de még ez sem lenne baj, csakhogy a kezdeti lendület idő előtt lelassult, az intézményhez fűződő érdekek pedig szertefoszlottak, átalakultak.

Már említettem, a létesítményt a zöldségpiachoz köti egy híd, amely Jászberény viharos jelenkori történelme során szimbolikus értelmet kapott. A jószágok és termények adásvételének nemes tevékenysége s környezeti körülményei ugyanis becsületesen kihatottak a kultúrerőd helyzetére. Mostani felmérésemnek tulajdonképpen ez a tárgya. Nevezetesen a művelődési objektum előtti pálya (grund), hisz másnak sem tudnám minősíteni azt a valamit, ami ott van. Télen sáros, nyáron poros (vagy szintén sáros, ha pl. esik az eső), ám a köztes évszakokban sem a közösségi élet, a nagy találkozások és beismerések, életre szóló szerelmek születésének legmegfelelőbb tere. Nem tudom, mit szólna a budapesti megasztár, ha ezen a grundon kellene átgyalogolnia, hogy mint Az Est meghívottja beárnyékolja a színpadot, amelyen a zsűri, a szervező bizottság és a támogató díjat készül neki átadni? Tetszene ez őkegyelmének? Jól érezné itt magát kisestélyijében, amelyet kimondottan erre az alkalomra vásárolt a főváros legmenőbb divatszalonjában, és csakis azért, hogy megadja a módját? Nem tetszene neki, nem érezné jól magát. Ő sem, más sem. Nincs is ezen mit osztani, szorozni, hisz nyilvánvaló.

Élőben tényleg rondább

Az áldatlan állapotért valószínűleg nem a teátrum vezetője tehető felelőssé, hanem a város, az egész Zagyva-parti közösség, beleértve a bátortalan lakókat és az alföldi élettér huncut egyengetőit, mert egyikük sem érzi igazán át: a színház egy szent hely, az előadóművészet pedig egy fölöttébb megbecsülendő érték, következésképp: a nagyérdeműnek nem egy tyúkudvaron kellene átugrándoznia ahhoz, hogy áldozatot mutasson be a kultúra dicső oltárán.

Isten malmai lassan őrölnek – figyelmeztethetnénk a tévelygőket, a szerepálmukról lemaradtakat, ha bizonyosak lennénk afelől, hogy rohanó világunkban van még jelentősége e mondásnak. De ha már egyáltalán nincs, egy pár virágágyás, lekövezett járófelület akkor is elkelne a teátrum eme kápolnájának fedetlen előcsarnokában. Kövezzenek meg, ha nem így van!

(Bevallom, a Nagy Arcok Vagyunk Társulat Németh László-estjén azért mégsem kopott kezeslábasban és gumicsizmában szeretnék megjelenni. Hogy nézne az ki? S mit szólnának hozzá a berényiek, a szomszédok és a polgármester?)