Bejegyzések
Hosszas kutakodás, tapasztalatgyűjtés után levontam következtetésemet: a doktori cím megszerzéséhez két tárgyiasult fogalom birtoklása szükségeltetik, a pénzé és az időjé. De mivel az idő pénz, maradjunk annyiban, elég ha gazdag vagy. Hát én nem vagyok, csak lélekben, az pedig nem követelmény, sőt. Hisz ha belépsz a szent grált őrző tudorok titkos társaságába, lőttek az olyan emberi megnyilvánulásoknak, mint családi élet, magánélet, szerelmi élet, jó élet, édes élet. Egy valamivel maradsz, de azzal biztosan: a disszertációddal.
Ezért hát, nem tudom, mit tegyek. Okosabb leszek-e én attól, ha a nagymesterek bevesznek maguk mellé, a bűvös körbe, a hatalomfittogtató páholytagok slepjébe? Ha kimondják, igen, te megérdemled. Igen, te méltó vagy hozzánk.Talán. Talán tényleg okosabb leszek.
E kínzó bizonytalanságtól hajtva – nem először, de nem is utoljára – végigböngésztem a témakiírásokat, és megijedtem. A kínálat annyira bőséges, hogy bizonyos tárgyaknál magyarázó szótárra volt szükségem, hogy megértsem, mi is lenne a feladat az illető iskolán belül, amiként ahhoz is, hogy megtaláljam a magyar nyelvtöredékeket, a pontot és a vesszőt a témavezető legjelentősebbnek tartott publikációiban. No ilyen profhoz nem fogok bekopogtatni, az százas. Picit el is bizonytalanodtam, hisz az lett az érzésem, hogy teljesen alkalmatlan vagyok az efféle földönkívüli teljesítményekhez, ám eszembe jutott, kik szereztek az elmúlt tíz évben doktori címet odahaza (vagy fogalmazzak inkább így: ki nem?), s mindjárt meg is könnyebbültem. Ha nekik sikerült, sóhajtottam fel, de máris visszasodródtam a varázsló akadémiára beléptető varázseszközhöz, a pénzrengeteghez, mint fő szelekciós kritériumhoz.
Be kell vallanom, találtam néhány nekem tetsző tanárt és dolgozatcímet, csupán ki kéne fejtsem a csirájukban már létező elképzeléseimet, mégpedig úgy, hogy a vizsgabizottság egyhangúan kiáltson fel tőle: hát ez épp annyira zseniális, mint a lánc nélküli bicikli!, s megadja nekem is az esélyt. A mihez is? Ahhoz, hogy magányossá váljak a könyveim között. Hogy belesavanyodjak a konferenciákba. Hogy power point-prezentációmmal elaltassam a sorstársaimat (ám ezzel tulajdonképpen még hasznossá is válnék). Hogy megnehezítsem a bérszámoló dolgát, hisz a fokozattal járó 20 százalékos emelést kicsi fizunál ki sem érdemes számolni. Hogy a sablonokba tört disszertációim, valamint az úgy nevezett objektív, tudományos szemléletem népszerűsítésével hozzájáruljak az előadótermek üzemeltetőinek jólétéhez, a szótárkiadók fennmaradásához stb. Hisz mi a fenének építették volna fel a minden földi jóval ellátott acélpalotát, ha nem amiatt, hogy csillagászati terembérért cserébe bolond értelmiségiek tegyék nyomorulttá magukat benne?
Olaszországban nem létezel, ha nem mész ki esténként korzózni talpig puccosan. Idehaza akkor temetnek el, ha nincs meg a doktorid. A hatóságiak részéről a legfőbb kérdés tehát: akarok-e létezni? A magam részéről pedig: akarok-e ekként, kötelező ülésszakokba s kigyomlált szöveggyűjteményekbe belefásulva létezni, kopaszon, karikás szemekkel és ráncos, sápadt homlokkal vegetálni?
10 megjegyzés:
Aranyom,ehejt pinzirt bármikor lehet doktori, még orvosdoktori címet is szerezni. Én ismerek pár olyan asszonyembert, akinek nagyon halvány fogalma van, arról , amiből a disszertációját írta, pardon, iratta.
Persze, erre az egyetlen magyarázatot F. Hegel adta, mondván:"Minerva baglya a leszálló alkonyatban kezdi meg repülését" így csak ő látja mi csúszik, mozog az alvilágban
Igen, tudom, hogy pinzírt mindent lehet, ám ez engem nem boldogít, mert én továbbra is alkalmatlannak találom magamat. Úgy érzem, hogy egyesekkel szemben túl magasak az igények és követelmények, másokkal szemben pedig minimálisak. Dilemmában vagyok. Nem tudom, merre s hogyan tovább. De ez az én hibám is.
Ma a dr-i nem több, mint hajdan egy első fokozati dolgozat. Különben egy volt profomnak volt a szavajárása, hogy a tudományhoz nem (csak) fej, hanem elsősorban --egg kell. Szeríntem Kiskegyednek inkább ez utóbbi (tudományos nevén, ha jól emlékszem "gluteus") hiányzik.
Ez tévedés. Mondjuk, fizikailag tényleg nincsen gluteusom, de ez épp azért alakult így, mert már laposra ültem. És miért? Túl sok értelme eddig nem volt, hisz ki a fenét érdekelt, hogy tanulással telt el korábbi életem zöme? Nekem borzasztó nehezen ment, rendesen megkínlódtam a diplomáimért, sokkal több időt kellett olvasással és tanulmányozással töltenem, mint másnak. És belefáradtam. Azért, hogy holmi nyikhajoknak legyek alárendelve, s tőlük halljam, hogy egy kretén vagyok, tényleg nem érte meg. Persze, az ember legyen alázatos, toleráns és megértő. De mindennek van egy határa. A baj az inkább, hogy nem a megfelelő székre ültem le. Könnyebb lett volna elvégezni egy három éves vidéki tánciskolát, és akkor most nem zavarnék.
Az írásomban viszont nem erről szóltam. Csak érintőlegesen. Meg vagyok győződve arról, hogy ha meg is szerezném a doktori címet, akkor sem lenne nagyobb becsületem és esélyem.
Sajnos az élelmes életvezetésből nem lehet doktorálni. Mi, Lelkem, olyanok vagyunk, hogy szerezhetnénk hatvanhat dr-i címet, a balfácánságunk miatt a menők mindig lenéznének. Van Faludynak egy verse, ha nem csalódom, Ballada Nulla Károly életéről a címe. Időnként magamat is effélének tartom. Bár a múltkor a borbélynál olvastam a falon, hogy, ha az ember semmi lényegest nem nélkülöz, akkor boldog lehet. Miért érdekelne minket a bunkó Gatyámbátyám véleménye rólam, rólunk.
A tanulás nem (csak) eszközt jelent egy cél elérésének érdekében, hanem önmagát a célt (is) jelentheti!
Tisztázandó kérdés azonban az, hogy mindezt önmagunkért vagy mások miatt tesszük. Ha a kívülállókat igyekszünk bámulatra, netán rajongásra bírni, akkor szerény véleményem szerint annak vannak sokkal jobb, bejáratottabb módszerei vannak. Mellesleg, semmiféle tudományos cím sem szükségeltetik hozzá.
Ha azonban önmagunkért, önmagunk megvalósításáért tesszük mindezt, akkor fölösleges is kérdéseket feltenni, mert a válasz egyértelműen csak az "igen" lehet!
Igen, ön akkor legyen doktor! Önmagáért!
És még valami! Nem attól vagyunk jók, mert sokan mások rosszabbak lennének nálunk!
Hódolattal!
A kettő valahol összefügg. Mások mindig megbámulják az önmagát szellemileg megvalósító embert, még akkor is, ha lenézik élhetetlenségét. Különben, tisztázni kéne mi az önmegvalósítás és ennek milyen szintjei vannak. Az ismeretszerzés, önképzés, tanulás és ennek végcélja a tudás lehet eszköze az önmegvalósításnak, de lehet csak a cél is. A szürke tömegből való kiválás és az egyéni örömszerzés célja, amit a társadalom címekkel is elismer, ha erre ráhajtunk és szükségesnek véljük, mert esetleg 20%-kal magasabb bért kapunk érte.
Köszönöm! Elkél a biztatás.
Megjegyzés küldése