Magasságos Szent Miklós!

- kiáltott fel Annácska,

amikor úrnője mezítláb és nyakig sárosan toppant be a kivikszolt lakásba

Gyönyörű reggelre ébredtünk, ezért úgy döntöttünk, a több napos szobafogság okozta mélabús hangulatunk feloldására kikocsikázunk Nagyszentmiklósra. Uram már járt ott többször, nem csinált belőle nagy ügyet, én viszont remegő kézzel nyitottam ki szekrényemet, és attól való félelmemben, hogy képtelen leszek kiválasztani a célnak leginkább megfelelő öltözetet, Annácskától kértem segítséget. Ő egyértelműen a sportos kosztümömet ajánlotta figyelmembe, s mivel én ez ügyben tanácstalanul álltam előtte, kénytelenné váltam elfogadni javaslatát. Így került rám a még használatlan kockás viselet, lábamra pedig a magas szárú, fűzős barna cipellő, amely az úton igen sok kellemetlenséget okozott. Főként miután kiszálltunk a kocsiból, és nem gondolván arra, hogy a kisvárosok népe nem a pedantériáról híres, bokáig süllyedtem a főutcán éktelenkedő sártengerben. Ez volt az a pillanat, amely teljesen elvette minden kedvemet a napsütötte tájjal való ismerkedéstől, hiába vettek körül szebbnél szebb portékáikkal a település asszonyságai, akiknek egyébként orcájára volt írva az irányomba táplált rosszindulat és megvetés. Láttam a szemükben, mennyire kedvükre való az én szégyenletes balesetem, szinte kacagott rajtam kibírhatatlan szúrós vidéki tekintetük, szikrázó pillantásaik felett pedig vészjóslóan remegett bozontos szemöldökük, alant pedig a hideg széltől kipirosodott orrcimpájuk. Ha Józsefem történetesen nem kísért volna el, lettek volna annyira szemtelenek, hogy képembe kacagjanak.

- Nézd mán a nagyságát, még járni sem tud, csetlik-botlik, annyira el van kényeztetve, de most aztán alaposan megjárta!, mondták volna repesve az örömtől, hogy aztán elfussanak a hírrel mejjes szomszédnéjukhoz.

Már csak eme hétköznapi apróságok miatt is ki kell tartanom uram mellett. Ugye, megérted, édesem? Amiként azt is, hogy lábbelimet, amely hatalmas sebeket ejtett rajtam, közéjük vágtam, hadd maradjon rólam maradandó emlékük. Ó, Rózsikám, sosem tettem még ilyet, de most kénytelen voltam, hisz nagyon igazságtalannak éreztem azt, ami velem történt. Úgy hiszem, ha Isten átélte velem, minek lettem kitéve, megbocsátja hevességemet.

S jut eszembe, drágám, ha szükséged lesz kirándulásra alkalmas ruhára, szívesen adom kölcsön az enyémet, miután Annácska rendbe hozza.