A műterem

fedezékül szolgál néhány amatőr piktornak, akik az eső miatt lemondanak a természet utáni festés élményéről, majd megrökönyödnek azon, hogy portré modell nélkül is készíthető

Most inkább nem árulom el, mitől vezérelve pakoltam be kufferembe gardróbom leghasználatosabb darabjait, és vettem ismét nyakamba a várost. Fess férfiember állt a történet mögött, ennyit azért bevallok. És azt is, hogy kihasználva hitvesem üzleti elfoglaltságát, találkát beszéltem meg a fiatal úrral, kinek nevét nem árulom el, de kinek műalkotásai első látásra levettek a lábamról. Hisz belém fagyott a szó (s mégcsak nem is túlzok), amikor kissé rendetlen vidéki otthonában megpillantottam alkotó tehetségének remekeit. Mivel nagy hódolója s csodálója vagyok a művészeteknek, nem kellett hosszan imádkozzék hozzám, hogy engedjek csábításának, és elfogadjam meghívását, amely egy kellemes fővárosi büfébe vezetett, onnan pedig ki a Duna-partra, s az ő melengető ölébe.

No lám, máris elmondtam mindent!

Az ihlet tehát mindenfajta előzetes bejelentés nélkül vont vehemens ostrom alá, én pedig nem védekeztem gyermek módjára ellene. Hagytam, hadd bizseregjen minden egyes porcikám, hadd szálljon el tőlem minél messzebbre Aurélnak még az emlékfoszlánya is, elvégre nagypolgári moráljával, tapintatosságával, jólneveltségével ő is csak összegabalyította hétköznapjaimat, és egyre jobban kezdett az idegeimre menni. Ez a fiú viszont!

Ami nagyon fontos, hogy újdonsült kapcsolatomat nem rontották kiállhatatlan társadalmi egyezmények. Nem volt benne sem morál, sem tapintat, sem jólneveltség. Szerelem volt benne, s ennyi. Testünk egymáshoz ért, én pedig a gondolkodás és józanság összes morzsáját nélkülözve, forró csókjainak tüzében égve s szabadság után szomjazva lendültem neki, hogy felállítsam festőállványomat, és semennyi előzetes gyakorlat nélkül megjelenítsem a bennem fellobbant érzelmek halmazát.

Eredetileg plein air-t terveztünk, de esni kezdett, ezért cókmókunknak behurcoltuk a főgimnázium alaktan szertárjába, ott estünk neki a munkának, noha elektromos világítás nem lévén, alig láttunk valamit. Talán ennek tulajdonítható, hogy kikevert színeink messze elmaradtak az ideálistól, és amit kéknek akartunk megfesteni, az zöld lett, és amit pirosnak, az meg barna, de nem baj, mert szakértőnk azt állítva öntött belénk erőt, hogy menő manapság az összevisszaság, tévedéseinkből ne csináljunk áthidalhatatlan lelki problémát. És bár hittem neki, egyáltalán nem töltött el örömmel, amikor napfénynél is analízis alá vonhattam műveimet, és azt láttam, hogy a kislány füle a száj megszokott helyére került, orra a térdkalácsán nőtt ki, jobb karján lábujjak rándultak görcsbe, ésatöbbi. Hiába nézegettem órákon át, előbb közelről, aztán távolról, hogy érezzem az összhatást is, képeim nem akartak megérinteni. Róza kisasszony, én ezt nem csinálom tovább, ez egy országos marhaság!, tájékoztattam a foglalkozásvezetőt, miután nagyon kiábrándultam kétbalkezességemből, és tiltakozásképp a földhöz vágtam a palettámat.

Igazából újdonsült bohém szerelmem figyelmét kívántam ezzel magamra vonni, mivel időközben annyira belemerült piktori mivoltába, hogy szemei szinte kifordultak az átéléstől, így rólam is teljesen megfeledkezett. Koppintásokat gyártott, ahelyett, hogy engem örökített volna meg a világegyetemnek. De hát a férfiak már csak ilyenek. Ha simán megkaphatnak, nem kellesz nekik.

Meglepetésemre másnap beállított hozzám, és virágcsokor meg bonbon helyett egy hatalmas vásznat nyomot a kezembe. Ez itt Ön, kedves barátném, kérem, fogadja tisztelettel, és ajándékáról lerántotta a leplet, ma éjjel festettem, egészen friss, még illatozik is, ahogyan szereti, tette hozzá zárszóként. Ma éjjel?, csodálkoztam, de hisz tegnap teljes lényemmel ott álltam maga előtt, akár meg is mintázhatott volna!

Ezzel tulajdonképpen azt próbáltam finoman a tudtára adni, hogy az ábrázolt figura bárki más is lehetne, főleg bárki más, nemcsak én, és főleg nem én. Ő viszont már egyéb vizuális utakon kalandozott ekkor.