Az Erdély 2015 Kastélyfejlesztési Konferencia apropóján

Mindig közbejön valami... Most ez a kastélykonferencia, amely miatt hanyagolnom kellett bolondos szereplőimet. Történetük helyett ezt írtam ugyanis:

Tisztelt szervezők, kastélybarátok!

Mielőtt még bármit is írnék: üdvözlöm az Erdély 2015 Kastélyfejlesztési Konferencia kezdeményezőit. Kiváló ötletnek tartom, bár előfordulhat, hogy már régóta az utolsó utáni órában toporgunk. Azt is sajnálom, hogy élőben nem lehetek Önökkel, csupán gondolatban, esetleg virtuálisan. Ezzel egyben azt is kifejeztem, miként vélekedek a network-rendszerben történő együttműködésről. Van persze előnye is, ám a személyes eszmecserét semmi sem pótolhatja, ezt mindnyájan tapasztaltuk már, azt hiszem.

Másodsorban – elhatárolódva bárminemű ünneprontó szándéktól – picit nehezményezem, hogy csupán ma, 2011. május 17-én értesültem a Bonchidára tervezett összejövetelről, ezúttal is a világhálón szereztem róla tudomást. Nem biztos, hogy a társadalom, ezen belül pedig a potenciális érdeklődők felé való teljes nyitottság hiánya jót fog tenni az amúgy zseniális törekvésnek. Tájékozatlanságomért valószínűleg én is hibás vagyok, nem voltam résen, vagy nem ott, ahol Önök a találkozót meghirdették. Meg sem merem kérdezni, kik lesznek az előadók, a meghívottak, mert lehet, ismét kiderül, figyelmetlen voltam, és elsiklottam a lényeg fölött.

Azt kérik, véleményezzük, milyen az erdélyi kastélyok pontos állapota. Olyan feladat ez, amelyet hibátlanul senki sem tudna megoldani. Sem szakember, sem laikus. Emiatt vélem úgy, hogy áthágtuk a határidőt: az állapotfelmérésnek már be kellett volna fejeződnie. Idő volt rá elegendő, s most már ember is van (csak meg kell őket keresni, meg kell őket szólítani). Ezek szerint egyet szükséges még megtanulnunk nagyon gyorsan: élni az adottságainkkal.

Meg nem fogalmazott kérdés viszont, hogy mit tekintünk erdélyi kastélynak: a partiumit és a bánságit is? Vizsgálódásunk hatósugara ugyanis le szokott töredezni Erdély földrajzi határainál, a feltárás így csak részleges. Ettől függetlenül megállapítható, néhány esettől eltekintve az „erdélyi” kastélyok állapota katasztrofális, tulajdonjogilag is, ezen nincs mit vitázni, nincs mit szépíteni, hisz egyértelmű. A hagyaték nemcsak hogy romos, de örülnünk kell, ha egy-két leomlott fal mellett maradt még belőle valami.

Ilyen tekintetben már nem is beszélhetünk érdekről, illetve csak olyan értelemben, hogy akinek a kastélyrom volt az álma, az elérte célját. Az is, aki csak a politika szemüvegén át nézte, mit lehet tenni, hogy a múlt végleg eltűnjön, esetleg pénzzé silányuljon.

Ha a folyamatos és fenntartható haszonélvezet lett volna Erdélyben a legfőbb érdek, lenne még mit mutogatnunk a helyieknek és az idelátogatóknak, azzal is számolva, hogy manapság a romturizmus a virágkorát éli… Épp ezért a mentalitáson kellene első lépésben változtatni. Bár ha ez máig nem történt meg, túl sok esélye nincs a jobbítási szándéknak. De mivel csodák léteznek, és sokszor csupán a kellő akarat hiányzik, próbálkozni még lehet, sőt, kell.

Sok sikert kívánok a konferencia munkálataihoz, erőt és kitartást a további teendőkhöz!

Kollegiális üdvözlettel:

aláírás

Az ember a szerelemről is le tud szokni, de én most nagyon kíváncsi lettem...

Majd azt is megírom, mire.