Közművelődési és társadalmi szervezetek a Bánságban

részlet JAKABFFY ELEMÉR és PÁLL GYÖRGY A bánsági magyarság húsz éve Romániában (1918-1938) c. tanulmányából (Studium kiadó, Budapest, 1939)

Ámbár a háború alatt a közművelődési és társadalmi szervezetek működése teljesen meg nem szűnt, különösen a falvakban és kisebb városokban, életükben értékesebb, jelentőségesebb megmozdulások alig történtek.

A Bánság területén a nagyszámban létező magyar közművelődési és társadalmi szervezetek közül csak Temesváron és Lugoson adott néha-néha egyik-másik komolyabb életjelt, hiszen helyiségeik legnagyobbrészt szintén a tartalékkórházak szerepére jutottak. Már ez is egyik oka lett annak, hogy amikor az összeomlás a Bánság magyar társadalmát alapjaiban rendítette meg, az első áldozatok közé jutottak a közművelődési és társadalmi szervezetek százai is. De megsemmisülésüknek nem kisebb jelentőségű okozója volt, hogy éppen azok, akik eddig bennük vezető szerepet vállaltak, a hivatalvesztések, kilakoltatások, repatriálások, kényszer-bérbeadások stb. következtében köztevékenységre már alig gondolhattak. E mellett főleg a közművelődési egyesületek több helyen állami, megyei, városi, illetve községi támogatásokban is részesültek, ami most elmaradt.*

A közművelődési és társadalmi szervezetek alább közölt veszteséglajstroma a teljességre nem tart igényt. De ezzel a felsorolással is igazolhatjuk, mi mindent vesztett e téren is a Bánság magyarsága.

*Temesvár közművelődési, emberbaráti és egészségügyi alapjából, amelynek összvagyona 1913-ban 4,616.655 aranykorona volt, bőségesen jutott nemcsak a közművelődési szervezetek részére, de szegény sorsú gyermekek neveltetésére is.

Az 1913/14. tanévben szegény sorsú iskolásgyermekek a várostól és különböző társadalmi alakulatoktól 21.673 aranykoronát kaptak segélyül.

Nagy súlyt helyezett a város vezetősége a nyilvános könyvtárak fejlesztésére is. Az 50.000 kötetes városi könyvtár mellett Temesvár-Belvárosban a Népiroda-Egylet kezelésében egy 5880 köteteset tartott fenn, a Gyárvárosban egy 2787 kötetest, az Erzsébetvárosban egy 2854 kötetest, a Józsefvárosban, a Józsefvárosi Polgári Olvasóegylet kezelésében 9000 kötetest és a Mehalában egy 878 kötetes népkönyvtárt.

Támogatta a testedzést is. A Temesvári Atletikai Club (TAC) számára hatalmas sporttelepet engedett át (a mai műegyetem helyén).

Temes vármegye az utolsó békeévben 10.000 koronát fordított magyar közművelődési célokra.

Alig akad egy-két kisközség, ahol ne lett volna ingyenes népkönyvtár, amelyhez az első műveket a földművelésügyi kormány adta, a megye pedig évi 200 koronával segélyezte. A 10.000 koronából többek között 575 K-t kapott a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársaság, 575 K-t a Délmagyarországi Természettudományi Társaság, 750 K-t az Arany János Irodalmi Társaság, 100 koronát a temesvári és Temes megyei szabadoktatási bizottság, 100 K-t a temesvári szabadlíceum, 100 K-t a temesvári munkásgimnázium, 500 K-t a majláthfalvi és 360 K-t a székelykevei isk. externátus, 100 K-t a kevevári polgári leányiskolai egyesület stb.

Közvetlenül a főhatalom-változás után a következő magyar jellegű egyesületek, illetve társadalmi szervezetek szűntek meg:

Temesvárott:

Délmagyarországi Természettudományt Társulat. (Alapítási éve 1872).

Temesvári Magyar Nyelvterjesztő Egyesület (1882).

Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat (1885).

Délvidéki Kaszinó (1897).

Temesvári Munkáskör (1885).

Országos Középiskolai Tanáregyesület temesvári köre (1898).

Délmagyarországi Nemzeti Szövetség (1898).

Temesvár Gyárvárosi Kereskedelmi Alkalmazottak Önképzőköre (1902).

Temesvár-Erzsébetvárosi Ifjúsági Egylet (1903).

Temesvár-Gyárvárosi Ifjúsági Egylet (1903).

A Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egylete - Temesvár városi és Temes megyei fiókegylete (1891).

Temesvári Magyar Királyi Főreáliskolai Iskolatársak Egyesülete (1894).

Temes Megyei Honvédegylet (1900).

Magyar Asztaltársaság (1904).

Fehérkereszt Délvidéki Gyermekvédő Egyesület (1905).

Temesvári Magyar Királyi Állami Főgimnázium Segélyzőegyesülete (1901).

Délvidéki Kárpátegyesület (1892).

Temes Megyei Gazdasági Egyesület (1875).

Temesvári Jogászegylet (1881).

Délmagyarországi Tanító Egyesület (1888).

Országos Orvosszövetség Temesvári Fiókja (1899).

Állami Tisztviselők Országos Egyesülete Temesvár-vidéki köre (1903).

Délmagyarországi Méhészegyesütet (1912).

Katolikus Kör (?).

Katolikus Népszövetség (?).

Népiroda Egyesület (?).

Temesvári és Temes Megyei Szabadoktatási Bizottság (?).

Temesvár-ferencvárosi Katolikus Ifjúsági Egylet (1913).

Temesvár-józsefvárosi Sakkegylet (1913).

A régi Temes megye területén:

Bakovár: Katolikus Népszövetség.

Berekszó; Ifjúsági Egyesület.

Brestye: Gazdakör.

Buziás: Buziásfürdői Magyar Társaskör.

Csák: Társaskör.

Detta Vöröskeresztegylet, Délvidéki Tüdővészellenes Egyesület.

Dezsánfalva: Gazdakör.

Denta: Földműves Egylet.

Fólya: Társaskör.

Gátalja: Magyar Olvasóegylet.

Kisszentmiklós: Vöröskeresztegylet.

Klopodia: Gazdakör.

Lippa: Magyar Társaskör, Degré Alajos Kör.

Magyarmedves: Magyar Olvasóegylet, Magyarmedvesi Társaskör.

Majláthfalva: Gazdakör.

Móriczföld: Magyar Társaskör.

Mosnicza: Olvasó- és Dalegylet.

Munár: Földművesegylet.

Nagytopoly: Társaskör.

Németszentpéter: Gazdakör, Országos Szocialista Egylet, Katolikus Népszövetség, Katolikus Polgári Olvasóegylet.

Omor: Gazdakör, Félfidalegylet.

Ötvösd: Báró Fejérváry Géza Hadastyán és Lövészegylet.

Parácz; Gazdakör.

Szentandrás: Gazdakör.

Szigetfalva: Ifjúsági Dal- és Népkönyvtár Egylet.

Temesfüves: Gazdakör.

Temesrékás: Ifjúsági Önképzőegylet.

Újarad: Ifjúságiegylet, Vöröskeresztegylet Fiókja.

Varjas: Magyar Társaskör.

A régi Torontál megyéből átcsatolt részen:

Berekszónémeti: Kaszinó Egylet.

Billéd: Kaszinó.

Bolgártelep: Olvasókör.

Csene: Kaszinó.

Gyertyámos: Gazdakör, Ifjúságiegylet, Kaszinó.

Keglevicsháza: Önképzőkör.

Kisjécsa: Gazdakör.

Lovrin: Gazdakör, Vöröskeresztegylet Fiókja.

Magyarszentmárton: Gazdakör.

Móriczföld: Kaszinóegylet.

Módos: József Királyi Herceg Szanatórium Egylet fiókja, Kaszinó.

Nagycsanád: Kaszinó Egylet.

Nagyjécsa: Ifjúsági Egylet.

Nagykomlós: Kaszinó, Gazdakör, Vöröskeresztegylet fiókja.

Nagyköcse: Kaszinó.

Nagyszentmiklós: Magyar Társaskör.

Nyerő: Kaszinóegylet.

Ótelek: Gazdakör, Polgári Olvasókör, Munkáskör.

Őscsanád: Gazdakör, Kaszinó, Katolikus Népszövetség fiókja.

Pabd: Kaszinó.

Párdány: Kaszinó.

Porgány: Gazdasági Olvasókör, Ifjúsági Egylet.

Pusztakeresztúr: Önképzőkör.

Sándorháza: Március 15-ike Egyesület Társaskör (1920-ban az 1760 lakos közül

1702 német anyanyelvű).

Torontálkeresztes: Gazdakör.

Újvár: Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének Csoportja.

Valkány: Függetlenségi Magyar Polgári Olvasókör.

Vizesd: Gazdakör.

Zsombolya: Gazdakör, Vöröskeresztegylet Fiókja, Magyar Iskolaegyesület, Függetlenségi és 48-as Kör.

A régi Krassó-Szörény megye területén:

Berszászka: Berszászkai Magyar Társaskör.

Bethlenháza. Bethlenházai Polgári Olvasókör.

Bozovics: Bozovicsi Nemzeti Kaszinó Egylet.

Igazfalva: Igazfalvai Polgári Kör.

Karánsebes: Magyar Társaskör, „Előre” Asztaltársaság, Karánsebesi Magyar Dalkör, Országos Vöröskeresztegylet karánsebesi fiókja.

Krassófüzes: Füzesi Olvasó- és Dalegylet.

Lugos: Lugosi Kaszinó Egyesület, Lugosi Tisztviselők Otthona, Krasszó-Szörény Vármegyei Múzeumegyesület, Országos Vöröskeresztegylet lugosi fiókja, Krassó-Szörény Vármegyei Hírlapíró Egyesület, az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének Krassó-Szörény Vármegyei Köre.

Nagybodófalva: Bodófalvai Polgári Olvasóegylet.

Oraviczabánya: az Oraviczai Arany-Kör a DMKE-hez csatlakozott magyar Nyelvterjesztő Egyesület, Színház, Kaszinó- és Olvasóegylet, Zeneegylet.

Orsova: Magyar Közművelődési Egylet, Orsovai „Széchenyi” Közművelődési Egyesület.

Resiczabánya: Magyar Nyelvterjesztő Egylet, Resiczabányai „Előre” Dalegylet, Olvasó Egylet, Resiczabányai Magyar Olvasókör.

Ruszkabánya: Országos Vöröskeresztegylet Fiókja.

Stájerlakanina: DMKE Stájerlaki Fiókja Szákul: Szákuli Olvasóegylet.

Teregova: Magyar Olvasókör.

Újkaránsebes: Vöröskeresztegylet Fiója.

Újmoldova: Tisztviselői Kaszinó.

A felsoroltak között nem foglaltatnak azok, amelyek az államhatalom-változás előtt magyar ügykezelési nyelv mellett különböző nemzetiségi kultúráknak szolgáltak és az államhatalom-változás után legtöbb esetben román, de tekintélyes számban német ügykezelési nyelvvel tovább működtek. Az említett társulatok, illetőleg egyesületek közül a legnagyobb értéket a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat, Ormós Zsigmond nagyra hivatott alkotása, a Lugosi Kaszinó Egyesület, az Oravicabányai Arany-Kör, és a resicabányai Magyar Nyelvterjesztő Egylet jelentették.

A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat hozta létre a temesvári múzeumot, amelynek épülete ugyan a megyéé, berendezésé a városé, gyűjteményeinek nagy része azonban Ormós Zsigmondnak és a társulat lelkes tagjainak áldozatkészségéből keletkezett.

Részletesebben kell ismertetnünk a Lugosi Kaszinó Egyesület sorsát:

Lugoson 1848. január 1-én nyilt meg az első kaszinó. A nemzeti szellemet itt ápolták néhány hónapon át, amíg a császári csapatoknak októberben történt bevonulása után a kaszinó feloszlott. 1865-ben a megerősödött nemzeti szellem új társaskört létesített. Igaz: az alapítók kevés kivétellel németnevűek voltak, de olyanok, akik szívvel-lélekkel a magyar szabadságharc idején a nemzeti eszméért lelkesültek és közülök többen ezért harcoltak is.

Az alkotmányosság helyreállítása után a Fekete Sas (mai Dacia) szállóban használt kaszinóhelyiség csakhamar szűknek bizonyult és így 1874-ben a tagok részvények kibocsátásával szerzik meg a szükséges összeget a Lugosi Kaszinó Egyesület új háza felépítéséhez. Ebben az egyemeletes, már valóban kaszinó céljaira felépített épületben 1875. novemberétől folyt az egyesületi élet. Ennek falai között a magyar és német szó egyformán honos maradt, de a német szó is ugyanazt a kultúrát, ugyanazt az érzelemvilágot ápolta, amelyet a magyar. Március idusát évente együtt ünnepelték itt a magyarokkal a németnyelvű tagok és a magyarok is szívesen olvasták a kaszinó szép könyvtárának német műveit is.

Akiket a magyar nemzeti szellem nem érdekelt, akik irodalmára és társadalmi felfogására kíváncsiak nem voltak, azok távol maradtak ettől a kaszinótól és külön helyiségekben művelték a maguk nemzeti szellemét és kultúráját.

Ebben a kaszinóban az utolsó márciusi ünnepet 1919-ben ülték.

1919. június elején, tehát már a román államhatalom tényleges átvétele után, a Lugosi Kaszinó Egyesület alapszabályainak megfelelően hatósági engedéllyel tisztújító közgyűlést tartott. Az ekkor megválasztottak vezetése alatt 1919. szeptember közepéig folytathattak a kaszinó tagjai csendes társadalmi életet, amikor is egy este a kaszinó helyiségében megjelentek az állambiztonsági hivatal (siguranţa) közegei, az ott társalgó és kártyázó tagokat személyazonosságuk igazolására hívták fel és utasították őket. hogy másnap a rendőrségen

kihallgatásra jelenjenek meg. E kihallgatások alapján sem a kaszinó vezetősége, sem tagjai ellen eljárás nem indult, ennek ellenére a siguranţa a kaszinó helyiségeit lezárta, a tagoknak a helyiségekben való megjelenést megtiltotta és az egyesület irattárát lefoglalta. Rövid idő multán a kaszinó bútorai, szőnyegei stb. is különböző hatósági irodákba kerültek.

1922. augusztusában a választmány tagjai arról értesültek, hogy Corneanu dr. prefektus a kaszinó részére új tagokat gyűjtet és a jelentkezett románok közül új választmányt nevezett ki, az alapszabály szerint megválasztott választmányi tagok közül pedig azokat, akik még Lugoson tartózkodtak, felhívta, hogy az egyesület készpénzvagyonát az általa kinevezett választmánynak adják át.

Stb.

Jakabffy Elemér (*Lugos, 1881. május 17. – †Szatmár, 1963. május 19.): nemzetiségpolitikus, közíró, helytörténész. Tanulmányait a lugosi gimnáziumban, majd a budapesti egyetemen végezte, ahol jog- és államtudományi doktorátust szerzett. Ügyvédként dolgozott szülővárosában, nemzeti szabadelvű párti programmal a németbogsáni választókerület országgyűlési képviselője volt (1910-18). Az I. világháború után a romániai magyar közéletben fejtett ki széles körű tevékenységet. Éveken át az OMP bánsági tagozatának elnöke, tagja az országos vezetőségnek. Legjobb munkatársaival, Spectatorral, Balogh Artúrral, Szentimrei Jenővel, Bitay Árpáddal, Hegedűs Nándorral, Paál Árpáddal és a melléje felzárkózó fiatalokkal, Asztalos Sándorral, Mikó Imrével, Takáts Lajossal az OMP reformszárnyának képviselője. Hevesen visszautasította az antiszemitizmust, a fajelméletet és az erőszakos asszimilációt, a fasizmust és a háborút, és így nemegyszer közös arcvonalra került a MADOSZ és a munkásmozgalom irányvonalával, például amikor a spanyol polgárháború idején a baszkok és katalánok mellett kiállt, helytelenítette Mussolini szlávellenes kijelentéseit, vagy szembefordult a bánsági Gauleiterrel. 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye képviselője a román parlamentben; 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösség Elnöki Tanácsának tagja. Életének jelentős alkotása a Magyar Kisebbség c. folyóirat, melyet 1922-ben alapít Sulyok Istvánnal és Willer Józseffel (a „lugosi triumvirátus”). Sulyok kiválása után 1939-ben Willerrel együtt szerkeszti tovább a lapot, egészen a periodika 1942. évi megszüntetéséig. 1923-tól megjelenteti a folyóirat Glasul Minorităţilor c. testvér-kiadványát, amely 1926-tól német és francia szövegeket is közölt. Különlenyomatait Bánsági és Erdélyországi Füzetek, majd Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek címmel szociológiai és politikai, ill. művelődés- és helytörténeti sorozatként jelentette meg. Mint nemzetiségpolitikus a romániai magyarság képviseletében több ízben részt vett a genfi nemzetközi népkisebbségi konferenciákon, békés megoldást keresve az olasz és német fasiszta háborús törekvésekkel szemben; mint lapszerkesztő a romániai magyar szociográfiai és szociológiai kutatás előmozdítója, a kisebbség- vagy nemzetiségtudomány szervezője, a történelmi hagyományok és a helytörténet ápolója. 1949-ben Hátszegen írt, kéziratban maradt kétkötetnyi önéletírásával gazdagította az erdélyi emlékirat-irodalom örökségét.

Önálló kötetben megjelent fontosabb munkái: A románok hazánkban és a Román Királyságban (kultúr- és szociálpolitikai tanulmány, Bp. 1918); Régi krassóiak (Lugos 1919); Napló az 1918. évi forradalom eseményeiről (Lugos 1920); Emlékirat a lugosi magyarság sérelmeiről (Lugos 1921); Erdély statisztikája (Lugos 1923); Tibiscum (Lugos 1924); Az 1790-91-iki magyar országgyűlés előzményei Krassó vármegyében (Lugos 1925); Az 1848. év eseményei Krassó vármegyében (Lugos 1928); Adatok a románság történetéhez a magyar uralom alatt (Lugos 1931); A bánsági magyarság húsz éve Romániában (Páll Györggyel közösen, Bp. 1939); Kérelmek, határozatok, tervek, javaslatok és törvényes intézkedések az erdélyi nemzetiségi kérdések megoldására másfél évszázad alatt (Lugos 1940); A Bánság magyar társadalmának kialakulása a XIX. század folyamán (Lugos 1940); Krassó-Szörény vármegye története különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre (Lugos 1940).

Írói álnevei: Cseresnyés Iván, Hagepian.

Páll György (*Igal, 1892. április 11. – †New York, 1975. november 24.): bánsági magyar újságíró, lapszerkesztő. A gimnáziumot Temesvárott végezte, a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd az államrendőrség szolgálatába lépett. A Károlyi-kormány alatt főkapitány-helyettes. A forradalom bukása után visszatért Temesvárra, újságíró lett, a Temesvári Hírlap belső munkatársa és az Iparos című lap felelős szerkesztője. 1928-38 között az OMP Temes-torontáli tagozatának főtitkára, 1940 után Kolozsváron az Erdélyi Párt tisztviselője. Szerkesztésében jelent meg a temesvári Magyar Ház felavatása alkalmából kiadott évkönyv (1930). A bánsági magyarság húsz éve Romániában (Budapest 1939) című tanulmányt Jakabffy Elemérrel közösen írta meg.

1945-től egy ideig Svájcban, majd 1950-től az Egyesült Államokban élt. 1952-57 között a Szabad Európa Rádió sajtóosztályán az államigazgatás és a tervgazdasági ügyek előadója, 1958-70 között a Columbia University (New York) kutatója. Az Amerikai Erdélyi Szövetség alapító elnöke, 1959-től a Transsylvania című lap szerkesztője.

Önálló kötetei: A magyar néphadsereg szerepe a szabadságharcban. 1956 (New York 1957), Hungarian Revolution and the Hungarian People’s Army (New York 1957), Indexes of Hungarian Service Sectors and Financial Institutions, 1938 and 1947-1965 (New York 1967), Personal Consumption in Hungary. 1938 and 1947-1965 (New York 1968).