Bejegyzések
a lányt, akit most összecsomagoltam és befektettem egy gyógyhatású asztalfiókba (az egyszerűbbek kedvéért: egy ökofafiókba). Talán amikor ezt elkövettem, azt remélem, hogy majd megíródik a folytatás, és hogy majd akad egy önzetlen kiadócska évek múlva (megsúgom, valaki már jelentkezett, ráadásul még egy doboz marcipánt is felajánlott, de olyan árat kért a leendő szolgáltatásokért, hogy gondolkodás nélkül, mégis pironkodva vissza kellett utasítanom).
Továbbá: nem is volt annyira egyszerű ez a tisztogatási, spájzolási művelet, amilyennek tűnik. Azzal kezdtem ugyanis, hogy kibéleltem újságpapírral a fiókot. Aztán rájöttem, hogy rosszul csináltam, mert a lapok maiak voltak, így a fiatalasszonyt nem igazán inspirálhatják majd a kibontakozásban (következésképp a történet kifejlődését sem segíthetik).
No de hát így jártam (csupán amiatt, mert a séf nem enged el az archívumba, folyton a kötelezően letöltendő nyolc óra munkára hivatkozik, feltéve ha munkaidőben elérhető).
5 megjegyzés:
Egy doboz marcipán bármennyi pénzt megér, ha elég nagy.
Pénzt lehet, becsületet, szemérmet kevésbé.
Ez így van.
Egy fogyasztói értékszemléletű világban, meg sem lepődök, a marcipán viszonylaton, nekem egy képemet 180000,-ért raktak ki, és 40000,-et akartak adni, ugy, hogy az anyag minimum 10 000,- és ugyanennyiért kereteztettem, ugyanott... Tudom kicsinyes ez a számvetés, szebb a marcipános analógia, ám mégis jelez valamit... Én már nem kilincselek galériákban, inkább kiállítok kultúrházakban, vagy ott ahol tudok.
A 40 ezernek, azt hiszem, örülni kell, mert van, aki még ennyit sem kap, sőt még ki sem állíthatja a munkáit (esetleg az ócskapiacon). Persze ez a vásárra bocsátott alkotás minőségétől, értékétől is függ. A marcipán tényleg csak véletlenül jött be a képbe, s a többi is fikció. De Önnek - ettől függetlenül - abszolút igaza van.
Megjegyzés küldése