VENDEL NEM TUDJA, MIT TAKAR

Valójában nem tudom, mi jó van abban, ha egy nő zoknit húz a lábára. Vendel is folyton arra kér, hogy viseljek zoknit, ha cipő helyett a szandál mellett döntök. Többször is megkérdeztem tőle, miért, mire azt válaszolta, azért angyalkám, nehogy felfázzál. Tulajdonképpen igaza lehet, hisz egy eléggé magas bérházban lakom, amely télen-nyáron hűvös, függetlenül attól, napos idő van-e, avagy sem, így amíg kiérek az utcára, hosszú utat kell megtennem a hidegben kavargó lépcsőházban.

Legutóbb is, amikor nálam járt, arra kért, húzzak zoknit. Még a küszöbről is visszafordult, mielőtt én is kiléptem volna az ajtón, és megismételte: "Drágám, zoknit!" Aztán beértünk a parkba, ahol sokan sétáltak, és természetesen senkin sem volt zokni, csak rajtam, mármint a nők közül. Kicsit szégyelltem is magam, ám még jobban szégyelltem volna levenni mindenki szeme láttára a szandálomat, és persze csak azért, hogy megszabaduljak a fehér zoknimtól. 

Végül leültünk egymás mellé egy lócára, hogy beszélgessünk. Vendel előbb folyton a matrózaival hozakodott elő, mondván, épp most fogják ki nekem az aranyat tojó halat a görög tengerből, később pedig a zoknim miatt macerált. Hogy minek kellett ebben a melegben zoknit húznom, nem látom, hogy nézek ki?!, pattogott. Mint egy szállodai szobalány, tette hozzá nyugodtabban, sőt, egészen, egészen nyugodtan, mert egyre közelebb hajolt a fülemhez, olyannyira huncutul, hogy megijesztett. Erre szinte magától csúszott le a zokni a lábamról.