A golyó

Selyem bélésű barna kalapomat mélyen a szemembe húztam, horgolt sálamat körbetekertem a nyakamon, majd mint aki elkészült, elindultam. Hűvös volt. Korán reggel hívtak fel telefonon, nem az ajtómon kopogtattak, mert nem adtam meg a címemet, igaz, nem is kérték. A lakást, amit le kellett ellenőriznem, egy városszéli elhagyatott gyárépületben rendezték be néhány évtizeddel korábban, a helyszínen talált nyomok régiségre utaltak. Lehajtottam a fejem, hogy beférjek a kapun. A lépcsőházban hiába kerestem a villanykapcsolót. Nem volt. Számítottam is rá, hogy nem lesz. Némi fényt a beszűrődő napsugarak adtak, így láthattam, hogy minden tiszta por. Gondoltam, nincs túl sok időm, ezért a legjobb, ha egyenesen felmegyek a másodikra. A korláttal érintkező kabátom ujján észrevehetővé vált, hogy haladok. Az első és a második szint között, a lépcsőfordulótól jobbra egy kopott kórházi csapóajtón át lehetett megközelíteni a közös mosdót. Benéztem, mert a vécék általában közelebb visznek a megoldáshoz, tehát reméltem, hogy találok valamit, ami segíthet, például egy kést, egy-két hullát, félpár cipőt. Nem állítanám, hogy ezek után sokkolt a látvány, bár a higiénia messze alul maradt a vártnál. Csupán az derült ki számomra, hogy itt jó pár éve nem takarítottak, legkevesebb két hónapja. Ettől eltekintve semmit sem leltem, ami az ügy felgöngyölítését elősegíthetné, egy erőszakos, nyugtalan húsköpő legyet viszont kegyetlenül szét kellett lapítanom a küszöbön. Ebből persze következtethettem volna erre-arra, ha fontosnak tartom, és ha meg is fizetnének érte. A zárral nem kellett bajlódnom, az ajtót ellenben muszáj volt berúgnom ahhoz, hogy bemehessek. Balra egy régi hűtőszekrény támasztotta a három lábú fogast, amelyen egy molyrágta zöld szövetkabát lógott, mellette egy rádió hallgatott a földön, korát illetően 60 év körüli lehetett, és már csak lomként szolgált, nem működött. A konyha szinte üres volt, csupán az ablakot torlaszolta el egy létra. A nappaliban könyvek roskadoztak a polcokon. Az alsó sorra figyeltem, mert azt mondták, a bérlő, aki után nyomozunk, alacsony termetű volt, és művelt. Azt viszont nem mondták, mit értenek ez alatt, ám amint látszott, az ipse sokat olvashatott, főként irodalmat. A kötetek legtetején enciklopédiák sorakoztak, felül a Révai, lentebb a Larousse, utóbbit az ipse feltételezhetően gyakrabban forgatta. Valamennyi legyengült állapotban küzdött az életéért, az egyik lukasan. Utóbbit levettem a polcról, mert a rajta éktelenkedő üreget túl szabályosnak találtam. És valóban, a kiadványok mögött egy golyó domborodott ki a falból, csak azt nem állapíthattam meg hirtelen, hogy ez lenne-e az, amit keresek. Nem nyúltam hozzá, de előkaptam a jegyzettömbömet, és gyorsan, még a helyszínelők megérkezése előtt részletes rajzot készítettem az észleltekről. Írásbeli magyarázatot nem fűztem hozzá, pontosan tudtam, miről van szó, ismerősnek tűnt. Ezután megkerestem a szőnyeget, mert sejtettem, hogy volt egy a nappaliban, amiként azt is, hogy a lövöldözés foltot ejtett rajta. Gyanúm helyesnek bizonyult. Miután egyesével kipakoltam a befőttes üvegeket a kamrából, a virág mintás perzsa is előkerült. Tiszta volt, sőt, feltűnően, mintha most nemrég takarították volna ki. Azonnal megvilágosodott előttem, miként és hol halt meg az áldozat. Kiegészítettem a rajzot, majd a zsebkendőmmel gondosan eltüntettem cipőmről a szennyeződéseket. Visszahelyeztem az üvegeket, a szőnyeget becsomagoltam egy szatyorba, leellenőriztem mindent, nehogy árulkodó jeleket hagyjak magam után. A csomagot később behajítottam egy rozsdás fedelű utcai kukába, a zsebkendőt magamnál tartottam.