Nyaralás (harmadik nap)

K. ma késő délelőtt érkezett vissza a szálláshelyünkre, s úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy kiesett az üveg a konyhaszekrényből. Én ekkor már a bőröndömön ültem, útra készen, amiből ő természetesen csak annyit érzékelt, hogy jelen vagyok, mert különben nem igyekezett volna tudtomra adni, mekkora merényletet követtem el tegnap ellene. K. ugyanis mindig személyes támadásnak állította be, ha többórás várakozást követően rátelefonáltam, és megkérdeztem, mégis hol van, nem-e lenne kedve velem tölteni a hátralevő szabadidőt. 


K. erre persze sosem volt hajlandó, amikor sör és baráti társaság került a közelébe. És mivel tudta, hogy ez nem vet rá jó fényt, gyengeségét azzal leplezte, hogy napokig dúlt-fúlt, éreztette, hogy vele nem lehet csak úgy, nyomós ok nélkül kiabálni, kötözködni. 


K. tehát hazajött, csapkodott, látszólag bagózott rám, a csíkos fürdőgatyájára s az elfeledett törölközőre, majd lefeküdt. Az alvással nem volt problémája, pici sem, mint már mondtam. Annyira még sosem sikerült megsértődnie, hogy fájdalma kihatással lett volna nyugalmi állapotára. Más ilyen esetben csak hánykolódik az ágyban, ő nem. Most is, ahelyett, hogy megpróbálta volna helyre rakni magában a tegnap esti indulatokat és érzelmeket, netán megfogalmazni egy enyhe, amolyan férfias bocsánatkérést, horkolni kezdett.


Ezek után tényleg jobbnak láttam, ha lemondom a nyaralást. Ebben a formában semmi értelmét nem láttam. Főként, hogy kora hajnalban nagy nehezen belenyomkodtam a holmijaimat - az újonnan vásároltakat is - a bőröndbe, amelynek púpjára rátelepedtem gondolkodni.


Már a kulcsom a zárban volt, amikor K. másnaposan rekedt hangján utánam szólt: 
- Vettem friss sajtot és pulykasonkát, keresd a hűtőben. A paprikát betettem a szekrénybe. Esetleg vehetnél egy kenyeret.


Hát így jártam. Ha jól megnézzük, K. végül is egy rendes gyerek, csak tudni kellene vele bánni. Abban viszont biztos voltam, hogy nem nekem. Jelen pillanatban is rettenetesen gyűlöltem, igaz, már korábban is, és valószínűleg lesznek még az életemben ilyen alkalmak. 
Ezúttal a baromfifelvágott késztetett maradásra (jóllehet inkább szilvás gombócra fájt a fogam).