Interjú a hónap élmunkás elvtársnőjével (1.)

Pacaltöröly az Alföld peremén található, Budapesttől nem messze. A település akkor indult látványos fejlődésnek, amikor a Magyar Népköztársaságnak sikerült eltüntetnie innen az elnyomó imperialista rendszer legutolsó nyúlványát is. Ebben a kicsi, de modernizált falucskában él Orosz Szonja, akit a helyi Néptanács ebben a hónapban a Vörös Birodalom Tiszti Nagycsillagjával tüntetett ki irigylésre méltó élmunkásnői tevékenységéért. 

Az elvtársnőre csak kisebb nehézségek árán találtunk rá az Egységes Népi Kartondobozgyár negyedik emeleti öltözőjében, noha az üzem vezetősége bizakodóan és reményekkel telve kalauzolt végig bennünket a Magyar Kommunista Párt eme nagyszerű megvalósításának minden szintjén, abban bízva, hogy a körültekintően elhelyezett feliratok majd megkönnyítik a hatalmas terek bejárását. A szakszerű idegenvezetésnek köszönhetően egyúttal bepillantást is nyertünk a dolgozók mindennapjaiba, hisz legtöbbjük csak este tér haza a családjához. Egyikük lapunknak azt nyilatkozta, hogy az ország felvirágoztatása, a Párt szolgálata, a Szovjetunió igényeinek termelés útján történő kielégítése mindennél előbbre való számára.

Hasonló lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot a 19 esztendős Orosz Szonja is, akinek szerénysége, visszafogottsága még a szakszervezeti körökben is páratlan. A hónap élmunkásnője csak állhatatos rábeszélésünkre adta beleegyezését abba, hogy a nevét kiírjuk az újságba. Kollégái egyöntetűen azt mondták róla, hogy roppantul rendszerető, öntudatos, szorgalmas és igazmondó. Amikor megszólítottuk, épp a nemrég felújított öltözőben lévő szekrénykéjében keresett helyet csillogó-villogó munkaeszközeinek. Előkészületeit így le is fényképezhettük. Amint a mellékelt ábra is igazolja, a feladatainak teljesítéséhez használt ollók, kartondarabkák, ceruzák felejthetetlen rendben sorakoznak munkahelyének polcain. 

- Elvtársnő! Kérjük, tájékoztassa olvasóinkat arról, mikor határozta el, és miért, hogy munkásnő lesz!?

- Nagyon szívesen állok a rendelkezésükre! Már egészen pici koromban elhatároztam, hogy munkásnő leszek! A mi családunkban mindenki munkás volt! A nagyszüleim is!

- De a nagyszülei sokkal rosszabb körülmények között dolgozhattak!

- Ez így igaz! A nagymamám többször is elmesélte, hogy már nagyon korán reggel kivitték őket kapálni a mezőre, ahonnan csak éjszaka térhettek haza. 

- Ezek szerint iskolába sem járhattak!

- Az iskola pár száz kilométerre volt a házuktól, a földesúrral szembeni kötelezettségeiket pedig teljesíteniük kellett.

- Ám nem csak ez volt az oka annak, hogy nem járhattak iskolába! A burzsoá imperialista rendszer tandíjra kötelezte a diákokat!

- A nagyszüleimnek nem volt pénzük, szülők nélkül nőttek fel a gróf birtokán, ahol csak ritkán kaptak enni-inni, talán egyszer hetente, s a tető nélküli istállóban kellett aludniuk!

- De jött a szocialista forradalom, és felszabadította őket az iga alól!

- Szovjet barátaink igazságot szolgáltattak! A panel, amelyben most lakom a szüleimmel, épp a rossz emlékű kastély helyén áll. Nem messze tőlünk, a másik tízemeletes épület pedig az istálló alapjaira épült fel. Talpunk alatt régen mező volt, ahol a parasztok verejtéket izzadtak a gazdagok jólétéért. Mint láthatják, néhány nap alatt itt remek üzem létesült, a munkásosztálynak már nem kell hajnalban gürcölnie, mindenünk megvan, sőt, délutánonként orosz nyelvtanfolyamra és táncolni is eljárunk, marad rá idő. Van már fodrászszalon is a faluban, manikűr, pedikűr, szóval minden, ami kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Elődeink álmodni sem mertek ekkora kényelemről!

- Úgy tudom, a napi kétszeri étkezés is megoldott!

- Pontosan. Az üzem korszerű éttermében reggelizünk és ebédelünk. Ma borsóleves volt babfőzelékkel. Reggel borsóleves, délben babfőzelék. Ki kell emelnem, hogy nagyon finom és laktató a koszt! A konyhát a volt KISZ-titkár irányítja, aki szakácsnak tanult ki a Moszkvai Akadémián! Odahaza így már nem azzal bajlódunk, hogy megfőzzünk a családnak, nem is lenne, hol.

- Az olvasók pontos tájékoztatása érdekében fontosnak tartom itt leszögezni, hogy a munkásotthont előre gyártott elemekből, a legkorszerűbb technológiával húzták fel, számolva azzal, hogy a dolgozók igénybe vehetik a közös étkezési lehetőséget.

- Ez azzal az előnnyel is jár, hogy mindenki megőrizheti az intimitását, vagyis nem tudjuk, ki mit fogyasztott aznap, mint az arisztokrácia idejében, amikor a falu apraja-nagyja felelősséggel tartozott a kizsákmányolói réteg menüjéért.

- Korábbi találkozásunkkor említette, hogy nagyon összetartó, fegyelmezett a lakóközösség. Hányan élnek együtt?

- Emeletenként hat család lakik, mi a tizedik emeleten kaptunk helyet, így kijelenthetem, tényleg semmiféle probléma eddig nem merült fel, sőt, így legalább van, hogy kivel megbeszéljük a kongresszusok határozatait. Az embernek ettől olyan érzése támad, hogy nincs egyedül, tartozik valahová, van kihez fordulnia segítségért.

- Segítségre viszont nem lesz szükségük! Miért is lenne?

- Ezt én is megerősíthetem, hisz eddig a Párt mindent megtett azért, hogy ne kelljen bekopogtatnunk a szomszédhoz még egy pohár vízért sem.

- Mik a tervei?

- Szeretném mindig időben és pontosan teljesíteni az Ötéves Tervet, hogy ezzel is megköszönjem az MKP-nak azt a sok jót, amit értünk tett és tesz.

- Merre indulna, ha most lenne 18 éves?

- Semmit sem változtatnék jelen életemen. Elégedett vagyok, elértem, amire vágytam, a Kommunista Internacionálénak köszönhetően kitanulhattam a kartondoboz-hajtogatást! Meg is ragadom az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjem az elismerést, amely egyfajta bizalmat jelent irányomba.

Orosz Szonja elvtársnőtől, aki a 458. azon pacaltörölyiek közül, akik megkapták a Vörös Birodalom Tiszti Nagycsillagját, könnyekkel a szemünkben búcsúztunk el, mert ismét beigazolódott, hogy amíg hozzá hasonló dolgozó nők építik az országot, nem kell aggodalommal szemlélnünk a fajtalan nyugati imperializmus térhódítását!