Bejegyzések
Mégsem hagyja, saját maga utókorának lenni nindennél jobban szeretne.
Csúf irigység fogja el, mert úgy gondolja, jobb szót talált rá, mint a másik, akinek majd betudják a nagy felfedezést. Lapoz egyet, lapozgat a remélt végtelenségig, letölti, megmenti magának azt, ami zsenge, tiszta.
És mert ő írja, ő is magyarázza. Kikutatja saját nyelvemlékét, még büszke is rá, megjegyzi: „Lám, nemcsak a nagy nemzeteknek, nekem is vannak töredékeim”.
És válogat, felidéz, kibeszél, mintha elsüllyedt palotavárosokat rakna össze.
1 megjegyzés:
Bocsánatot kérek, még utoljára leírom: Ámulok, hogy elmúlok...sokan vagyunk, akikben él az igény, hogy jelzést
hagyjunk magunk után: hogy igyekeztünk tenni valamit,
gondolkoztunk, éltünk. Még akkor is így van
ez, ha a történelemből — akár csak néhány
évtized, vagy évszázad távlatában nyilvánvaló, hogy ezek a „jelzések" többnyire
csupán saját késztetéseink kielégítését
szolgálják, hiszen egy-egy generációs korszakból
semmi, vagy alig egy-két személy, cselekedet, eredmény
marad meg az utókor számára.
Ennek ellenére, régi törekvés
ez. A sziklarajzokkal, vagy még korábban elkezdődött.
Megjegyzés küldése