A hétköznapi lojalitás a fontos

Csúfságot űztél velünk! - ordították, amikor az új negyedben jártam. És én még azt hittem, hogy *

Mindenik utca sötét volt, villany és körte nélkül vártak a félkész házak körül, amelyekbe már beköltöztek a patkányok. Ezeknek hamar kiutalták. Csak úgy csicseregtek előttem, hullámoztak, mint egy fekete mennyasszonyi uszály.

Hajnalfelé járt. A lakók ilyenkor keltek, ehhez lettek szoktatva, már seperte egy-egy a ház elejét, de nem nagy kedvvel, mert az összes a másikra várt. Nem úgy, mint falun, ahol mindenik tudta, a seprés csak az ő dolga. 

Egyszer azon vettem észre magam, hogy többen körülfogtak.

A gyáva ember a szolgát veri, ha a gazdáját nemigen meri. A pityipalkókat, nem  a nagymenőket.

De megmondom az őszintét, ez a bölcsesség most egyáltalán nem vigasztalt, torkig lettem a sok bölcsességgel, türelemmel. Elvégre itt engem mégiscsak vertek, nekem kell itt élnem, nem a bölcsességnek, nem is a fene nagy türelemnek. 

A hétköznapi lojalitás a legfontosabb!

Engem bezzeg otthagytak vérbe fagyva az utcán. Na poftim!

A nagy kavarodásban még a poros seprűikkel is rámjöttek, nem láttam egyebet sem, arcokat egyáltalán, pláné névről. 

Mióta figyelhettek ezek, hogy így felismertek? Mert úgy tűnt, csak azt nem bírták elviselni, hogy munka közben fütyülök.

Kérdem én: jobb lett volna, ha zord pofával dolgozok? Fütyültem, mert ez nekem csak munka volt, kérem. Mégis engem szúrtak ki a parasztok. Azok, akik még a liftbe is becsinálnak, mert az új házakban még nem működik, a kecskét meg betolják a nappaliba. Én láttam, várták tavasszal a gólyát, pedig a blokkházon nincs is kémény, magas egy sem, antenna sem. De ők álltak, nézték az eget, majd a betont, várták, hogy kibújon alóla a gólyahír. Máskor meg csak ültek az ablaknál, belebámultak a messzességbe, mint az ökör, ha iszik, aztán pihen, napokig szót se szóltak. 

Hát ezek vertek meg, a munkás-paraszt szövetség. Még ezek csodálkoznak mindenen, és épp itt.

Kérem, én jártam abban a völgyben, ahová ki volt téve egy tábla a patak mellé: "Tilos a rákászat!". Lehetett legalább százharminc éves, még a Monarchiában tették ki. Rák már régen sehol, de ezt ott felejtették. Mint a szennycsatorna fedelén a feliratot: "Ganz vagon- és gépgyár Budapest". Ezek a dolgok itt még nem amortizálódtak. Frászt! Tán a vízimalom nem járna a völgyben, ha lenne, aki használja? 

Hasonló a helyzet a templommal, nincs, aki használja. Hát ki imádkozik itt már? A templom mégis kell nekik, de mindig csak akkor, amikor veszélybe kerül, addig felé se köpnek, inkább jól megvernek.

* törölve