Tabula rasa

Az előítéletet, etnikai gyűlöletet mindig is főként a misztifikálható származásúak körében kell keresnünk, nem pedig azokéban, akik érzelmeik miatt akár le is tagadhatnák, hogy kevert etnikumú magyarok.

Mélyen magyar érzelmű az a szerb, német, örmény, tót, zsidó vagy cigány származású honpolgár is lehet, aki ugyanolyan öntudatú, mint az a magyar, akinek eredete csak azért tiszta, mert homályba vész. Legtöbbünk számára bizony a származás körüli sűrű homály jelenti a tabula rasát. Ugyanis az az általános paradoxon áll elő, hogy aki századokra visszamenőleg bizonyítani tudja családfáját (mint pl. az arisztokrata), az hiába magyar, sosem hivatkozhatna tiszta magyarságára, mivel ősei között kimutathatóan sok a német, az olasz, a szerb vagy a román. Tehát éppen ők, a nemzet évszázados, ezeréves képviselői, királyaink és fejedelmeink nem hivatkozhatnak, nem is hivatkoznak semmiféle abszurd tiszta fajiságra. Sokkal inkább teszik ezt azok, akik felmenőiket legfeljebb déd- vagy ükapjukig tudják kimutatni, szépapáikról pedig fogalmuk sincsen. Sőt, az említett homály miatt csakis ők misztifikálhatják etnikai származásukat. Ha pedig nevük nyelvi eredete vagy névváltoztatásuk ténye nem mondana ellent eme misztifikációnak, még el is hinnénk különös, szerteágazó történeteiket. 

Látható tehát, mely rétegeknél virágozhat igazából a legendák, mondák buja, párás őserdeje.