Ez a divat

[A] Tisztelt hölgyközönség

szíves tudomására hozom, hogy helyben [a gyulai] Városház-utca 3. szám alatt varró- és szabászati tanfolyamot nyitok kezdők és haladók részére.

Tanítom a legújabb magyar szabás minden alapformáját a mostani passzend és bődivat szerint.

Hogy a szabás és varrás tanítási képzettségem minden jó Ízlésnek megfeleljen, néhány hetet a fővárosban töltöttem, hol alkalmam volt a jelen és jövő divat átalakulását áttanulmányozni.

Tisztelettel:

Gyulai Erzsi

és

Déli

Tovább...

Idegenként odahaza

Nem volt jó ötlet beleírni a saját vendégkönyvünkbe.

Gyönyörű tavaszi időben indultunk útnak, a sofőr veszettül vezetett. Jóleső érzés volt ismét így menni, rohanni haza. Bolondul száguldozni, mint ezelőtt tíz évvel. Mindennek örülni, az összes falunak, tanyának, a jól kultivált földeknek, a szép zöld vetésnek. Mintha semmi sem történt volna azóta… Semmi. A nép ugyanolyan mogorva, ritkán köszön, durván tolakodik, de a korábbi énjéhez képest szeleburdibb, vagy inkább nagyképűbb, olaszosabb, gyakran spanyolul beszél, itt-ott angolul, de semmiképp sem az anyanyelvén. Talán szégyelli. Hál'istennek, megállapítjuk, egy-két évig kibírnánk még itt.

De az emlékek elszomorítanak, jobb hallgatni róluk.

Vendéglátónk vastag húslevest tálal fel ebédre, utána rántott csirkét fokhagymás krumplival, uborkasalátával, aztán zserbót, krémest, túrós pitét. A pincébe is lemegyünk egy kis hazai borért. A tornácon ménesi kerül elénk, fejünk fölé kitömött vadkan. Nem csak dísz, funkciója is van. Könnyelmű fiatalokról mesél, akik kilőtték, amikor még megengedték nekik. Fiatalokról, akik ma már nincsenek.

Jobb nem emlékezni.

A szomszédban néhány gyermek hazafias nótákat énekel, gyakorol a másnapi zeneórára. Egymás szeméből olvassuk ki, hogy ugyanazt érezzük. Mit is tudhatnának ezek a csepp emberek arról, amiről mi? Éveken át ültünk itt, gyönyörködtünk a tavaszban. Nyugalom volt, otthonosság, baromfiszag. Nagyszüleink idején még présház is állt az udvar alján. Ez sincs már.

A lakószobában ritkaságokkal megtömött könyvszekrény roskadozott a múltban. A falról a vén Ferencz Jóska olajalakja figyelte minden mozdulatunkat, néha mintha még ránk is vicsorított volna. A kopott bőrszék is eltűnt, pedig mesélhetne azokról a májusokról, amikor a fülemülék akkorát énekeltek, hogy nem tudtunk elaludni. Persze nem is akartunk, annyira boldogok voltunk 

Tovább...

Zalán Tibor ez élet értelméről beszélt

Gyulán, a magyar költészet napján

A meghívottat Elek Tibor irodalomtörténész kérdezte arról, hogyan lett az abonyi kubikos fiából költő. Zalán Tibor erre azt válaszolta, érthetetlen módon, gyermekkorában ugyanis teljesen tehetségtelennek bizonyult a költészet terén. Versírással katonaként kezdett el foglalkozni, ekkor Pilinszky-utánzatokat fogalmazott meg. Megalázottnak, megsemmisítettnek érezte magát, ezért gondolkodni kezdett az élet dolgai felett, és arra jutott, hogy az embernek a legborzalmasabb körülmények között is meg kell őriznie önérzetét, anélkül, hogy képen vágná a másikat. Aztán hosszú ideig szünetet tartott, nem írt semmit.

Ifjúkori élményeire vezethető vissza az is, hogy a magyar költészet napi estnek a Szétgondolt jelen címet javasolta, adta. Mint mondta, fura hétköznapokat él, nem tartozik semmiféle holdudvarhoz, nem tagja egyik egyesületnek, szervezetnek, érdekszövetségnek sem, csak úgy létezik. Mindene megvan, ami kellhet a fennmaradáshoz, mégsem boldog, nem érzi magát jól, nem szeret élni ebben a világban. Hogy mégis mi az, ami nem stimmel körülöttünk? Nem tudja. Ezen is sokat elmélkedett már, de nem jutott semmire. Csak azt érzi már nagyon régóta, hogy az ember által előidézett feltételek közepette nem lehet élni.

Tovább...

Operakommandó

Öt nap, tizennégy előadás

Békés megye több településére is elviszi az opera műfaját a fővárosból érkezett Operakommandó. A programról Aczél András rendezővel, műsorvezetővel beszélgettünk a Göndöcs-kertben április 5-én, a gyulai művelődési központban megtartott előadásuk után.

Komárom-Esztergom megyéből egyenesen Békés megyébe vezetett az Operakommandó útja. A Viharsarokban öt nap alatt tizennégy előadást tart az operáról iskolásoknak a Budapestről érkezett csapat. A program ebben az évben indult a Magyar Állami Operaház és a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. együttműködésében, és várhatóan lesz folytatása, hisz eddig sikeresnek és eredményesnek bizonyult – tájékoztatta lapunkat Aczél András, a kommandó gyulai fellépésének rendezője és műsorvezetője.

A kiszállás célja elsősorban a műfaj megismertetése, népszerűsítése, másodsorban a rossz beidegződések, előítéletek eloszlatása. A harmadik nap után Aczél András úgy látja, a legtöbben még annak tudatában élnek, hogy az opera egy kellemetlen, zord zenei stílus, amelynek előadói nagy, kövér emberek, a történet végén pedig egyikük biztosan meghal a színpadon, éppúgy, mint a legsötétebb viccben. Elkeserítőnek tartja, mennyire hiányos a tanulók tudása, függetlenül attól, milyen korosztályt képviselnek. Aczél András ezt annak tulajdonítja, hogy zenét manapság egyszer hetente oktatnak a magyarországi iskolákban, ami szinte semmire sem elegendő, s ami még ennél is szomorúbb, hogy a legtöbb családban egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt a zenei nevelésre. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy a nebulók nem tudják, hány olyan filmbetétdalt hallgatnak meg, amely valójában részlet valamelyik híres operából.

Tovább...

Együttlét

Azokról van szó, akikkel beszélgetnünk sem kell, mert látjuk, mire gondolnak.

(…) De vannak találkozások, amelyek elgondolkodtatnak. Vagy hogyismondjam... Tudják, amikor folyamatosan az az érzésünk valakivel kapcsolatban, hogy örök idők óta ismerjük. Akiről úgy véljük, meg sem kell szólalnunk, mert mindent tud rólunk, vagy ha nem is tud, akkor megsejt, ráérez. Pedig állítólag még sosem találkoztunk. Talán még be sem lettünk mutatva egymásnak. Soha senki nem bökött felé, s nem mondta azt, hogy ő a Laci. Mégis evidens, hogy ő az, másvalaki nem lehet. Ő, akinek tegnap köszöntünk először, ma viszont már olyan, mintha együtt nőttünk volna fel. Aztán kinevetjük saját magunkat, hogy mik nem fordulnak meg a fejünkben, ilyen ugyanis nem létezhet. De aztán elcsendesülünk, mert hátha mégis van valami ebben, talán egy természeti törvény, amit még nem fedeztünk fel, amivel elkéstünk, ezért büntetést rónak majd ki ránk, jó nagyot. A nemistudjuk, hogy kik.

Azokról van szó, tovább...

Visszavágó

Kedves barátném! 

Hát tudd meg, borzasztóan felháborodtam! Képzeld, itt volt nemrég a Nemzetközi Nőnap, amely néhány éve avval a bájos szokással jár, hogy a nagyon gáláns úriemberek meglepik egy kis ajándékkal a kedvesüket. Biztosan hozzátok is bekérezkedett már ez a nemes hagyomány. Kérlek szépen, már korán reggel felkelten, annyira izgultam, és vártam, hogy Lajos felköszöntsön, és hozzon nekem legalább egy szál virágot. Rá voltam készülve, hogy megteszi. Még egy finom zserbót is sütöttem hajnalban, hogy legyen, amivel megkínáljam. A frizurámat is rendbe szedtem, kicsinosítottam magamat, rúzs, körömlakk, gyöngysor, szóval készültem. És vártam, és vártam, és nem jött.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor 1 óra körül bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Fiaink

A Sorstalanság sikerének kimondottan örültem, a magaménak éreztem, büszke voltam rá. Tetszett a könyv modora is. Ugyanígy vagyok a Saul fiával is, arra számítva, hogy a díjazott remekmű ráirányítja majd a figyelmet a hazai tehetségekre, művészekre. Ha nem is örök időkre, de legalább néhány évig. 

Nem pontozom viszont azt az igénytelenséget, amellyel a saját sorsunkat, önnön felmenőink fiait, vagy éppenséggel a jelenünket igyekszünk feltárni, értékelni, bemutatni az utókornak, a nagyvilágnak. Sokszor felmerül beszélgetéseink alkalmával, hogy Mátyás királyról nem készült még játékfilm, pedig lett volna rá alkalom, igény, meg pénz is. Ilyenkor persze azt a sekélytelenségünket is kibeszéljük, amellyel 1956, Recsk és Gulág borzalmai ellen lázadunk, nem beszélve a határmódosítások okozta traumák feldolgozásáról, és így tovább. Lenne tehát miből merítenünk, ha erős érzelmi hatást akarnánk gyakorolni a nézőkre, olvasókra, könnyeket fakasztani, együttérzésre nevelni generációkat.

Amennyiben a fentieket vesszük alapul, meg kell állapítanunk: nem az a baj, hogy a vélemények megoszlanak. Ez ugyanis természetes. A probléma abból adódik, hogy nem tematizálunk, vagy ha nagy nehezen mégis, akkor ugyanazokhoz a forrásokhoz nyúlunk vissza, amelyekből már többször is ihletet merítettünk. Nem rosszalón mondom, de tényleg: hány bőrt húzunk még le arról a történetről, amelyről már semmi újat nem mondhatunk?

Vagy csupán arról van szó, hogy nyerni szeretnénk mindenáron, és mással, másképpen nem lehet?