Családi ünnepkör (+ AR kapcsolódó filmje)

Diktátori talentumokkal és oroszlántorokkal megáldott asszonykánk szerint a férfiember csak akkor érdemli meg éjjelente az otthoni puha ágyat, ha munka után nem egy pofa sörre ül be cimboráival a sarki kocsmába, hanem hazafut, gyorsan megfőzi az ebédet, felsúrolja a konyhát, a szobát, a lépcsőházat, a pincét, az istállót, az udvart, mi több, takarítás előtt még elrohan a közértbe, aztán a piacra, onnan pedig a trafikba, s a saját pénzén jól bevásárol, majd miután mindezt szép csendesen véghez viszi, nyikkanások és purcanások nélkül, lehetőleg mosolyogva a húsvéti vacsoraféleséget is bekapja. Nem pofázik, nem vonja össze a szemöldökeit, hanem csak hallgat. Ilyenkor az asszony vég nélküli s kacskaringós történeteket ad elő nőismerősei szerelmi tragédiáiról, abból a megfontolásból, hogy az olyanszerű póttevékenységek halmaza, mint az ura által megvásárolt kolbász felszeletelése, a férjsütötte kalács felszolgálása, no meg a multimallból beszerzett pipipiros szilikontojás meghámozása ne legyen túl uncsi, illetve, s talán elsősorban: hogy rajta kívül a rendre utasított család, a kis édi meg a nagy édi is gyönyörködhessen kotkodácsoló hangszíneiben, pufók dekoltéjában.

Ez a fajta ünnepi forgatókönyv persze ritkán érvényesül.

Mert az évtizednyi rémuralom terhe alatt görnyedező fickó általában igyekszik későn hazaérkezni, ami miatt a madáreszű katonás feleség mindig rendesen begerjed, fölöttébb undorító izmai ilyenkor normál térfogatuk háromszorosára dagadnak. A fickó már ennek látványától is kirohanna a világból, ám a következő fejezethez érve még inkább úgy érzi, kész, itt a vég. A csaj azonban erre lendül be csak igazán: jó hangosan, szinte bömbölve, úgy, hogy a falu végén lakó „szomszédok” is tisztán hallják, előadja a meghamisított tényeket, melyek szerint ő látástól-vakulásig dolgozik, robotol mint egy cseléd, miközben őfelsége csak teng-leng, incselkedik a kolleginákkal, majd, mikor már az egész ház aluszik, beesik az ajtón, és még bocsánatot sem kér senkitől. Ráadásul a gyermeket is neki kell vasvillával beterelnie az utcáról, ahol éjfélig gördeszkázik, reppel, terrorizálja a véneket, ahelyett hogy a számítógép előtt ülne, ha már tengernyi pénzt adott ki arra a nyamvadt szerkentyűre s az infótanárra.

Valójában ezen a téren is egészen más a helyzet. Mert amikor a gyerkőc utáni hajkurászás beindul, ő csak büszkén kiáll oszlopos palotája csiricsáré kapuja elé, onnan vezényeli a csatát és a résztvevőket, vagyis az apukát, aki papucsot ragad, a nagymamát, aki távirányítóval és fülhallgatóval vág neki a pályának, és a tatát, aki lézerpuska formájú mézeskaláccsal felszerelkezve veszi üldözőbe a társaság legcsintalanabb üdvöskéjét, a már most elveszett tehetségként nyilvántartott pajkos utódot. Róla amúgy a családi konzíliumon kimondatott: intelligencia-hányadosa tekintetében sajnos egyikükre sem üt, eléggé butácska kisfiú. Eme ítélet kihirdetésekor csupán az idősebb fatter csóválgatta vigyorogva a fejét.

Valamit tudhat ugyanis az öreg, valamit, amit a többiek nem, hisz a futamból is állandóan ő kerül ki győztesen, ami egyébként nem meglepi, hisz kiköpött mása a szombat esti sorozatfilm tréfás főhősének, aki ahelyett, hogy a goromba felnőttek oldalára állna, folyton az ártatlanul randalírozó srácokat veszi pártfogásba.

Arca mögé tömve az akcióba bevetett ízes „lasszót”, az unoka végül engedelmeskedik, kezesbárányként lép le a csatatérről, miközben többször is elmondja: kizárólag ótatája kérésére vonul vissza, egyéb tényezők ebben nem játszanak szerepet.

Persze náluk a Húsvét sem zökkenőmentes, azaz még véletlenül sem a béke, a megbocsátás ünnepe, amiként azt hallani a tévében, rádióban, a szög ugyanis előbb vagy utóbb, de a délről közeledő meleg szellőcskékkel egy időben, hatalmas érzelmi hullámokat ébresztve mindig kibújik a zsákból. A Húsvét tehát számukra inkább a rokonközi háborúskodások feltámadásának napja, a harag és a forrongó negatív indulatok tavaszi újjászületéséé, a perpatvaroké, az összetűzéseké, a hajbakapásoké s a leszámolásoké. Naplemente után, pontban tízkor ugyanis, miután megkondulnak a misére szólító templomi harangok, famíliájuk szabályszerűen körbeüli az asztalt. Tulajdonképpen nem tudják, mi végett, de megteszik, hisz így cselekedtek elődeik is, és valószínűleg utódaik is ekként viselkednek majd.

Mire azonban ülőalkalmatosságát mindenki elfoglalja, már merev és hideg az étel. Utóbbi egyébként is ehetetlen, mert az asszony, a drága, a kedves mindenből felkészült erre az estére, csak konyhaművészetből nem. Úgy vélte, ha a férje enni akar, akkor süssön-főzzön, rántsa ki a halat, töltse meg a káposztát, elvégre még senki sem halt bele ezen kacifántos műveletekbe, ő sem fog, sőt, amúgy is nagyobb a pocakja a kelleténél, nem árt neki a mozgás, ellentétben vele, kinek műköröm-kreációja s műhajkölteménye rendesen megsínylene bárminemű zsírszagú beavatkozást.

Ennél a pontnál azonban már ki is robban a konfliktus, a csupasz ünnepi asztal látványába ugyanis a nagymama szó szerint belesárgul. Díszletet és hangulatot feldobandó báránykás, nyulacskás gyertyát venne elő, ám a vendéglátó házban egy darabot sem talál, terítgetés közben pedig kideríti, jánya már a nyári körútra gondol, emiatt, vagyis ennek érdekében emelkedett törvényerőre a szigorú megtakarítás, a végtelen hiány az ellátásban. Félve meg is kérdi tőle, miért ő a spóroló, mire a csajszi részéről a válasz: ki más lenne?, mintha csak ő alkotná a házaspárt.

A csöppség pedig, a kedvenc, akit korábban nyalánkságokkal kellett becsalogatni a szülői fészekbe, szintén lázadozni, durcáskodni kezd, heves kézmozdulatokkal jelezve, hogy neki már elszállt az étvágya, ezért rendre kiköpködi a nemrég vásárolt méregdrága vajszínű perzsaszőnyegre a felszolgált olajbogyókat és konzervhalakat.

Egyedül az apó hallgat sokatmondóan ebben a szép kis társaságban: mint aki már mindent tud, úgy bazsalyog a bajusza alatt. Talán sejti, talán bizonyos benne, hogy nyugalma perceken belül orkánszerű vihart kavar majd ájtatos környezetében. Mert az ő szent békességénél semmi sem idegesítőbb.

FILM