Csónakot nekik!

A Zagyva természetes szépsége (kotrás előtt)

Magyarország a versenyhorgászat tekintetében nemzetközi viszonylatban is különleges adottságokkal rendelkezik, már ami természetes vizeit és a finomszerelékes horgászat gyakorlási lehetőségeit illeti. Kicsit mélyebben belegondolva, ez tényleg igaz. Van azonban több olyan folyónk, amelyekről viszonylag kevés tudósítás lát napvilágot, pedig álombéli tájakon, mesebeli birodalmakon rohannak át. Ezek egyike a halakban gazdag Zagyva, a Mátra s a Cserhát legjelentősebb vízgyűjtője. A patak az Északi-középhegységhez tartozó Karancs hegységben ered 600 méteres tengerszint feletti magasságban. Egy ideig a domborulatok közti széles völgyben halad, megkerüli a Mátra tömbjét, érinti Pásztót és Lőrincit, majd Hatvan városán átcsörtetve eléri a Jászságot. Folyási sebessége itt lelassul, útja délkeleti irányba fordul, áthalad Jászberényen, Szolnoknál pedig beletorkollik a Tiszába.

Minden szépsége ellenére a nagy esőzések idején rendkívül rakoncátlan, pajkossága pedig óriási galibát tud okozni. Idén is sokakat kizavart házikóikból, egyeseket a rokonokhoz, másokat a gátakra kényszerített, aztán, látva ijedelmüket, nagyot kacagott és visszalépett régi medrébe. Melengedtük ezért átforrósodott testünkkel a kánikulától porladó partját, onnan nézegettük békáékat és teknőséket, szurkoltunk nekik az életért folytatott küzdelemben. Ám igencsak mereszthettük a szemünket, mert a vízi növényzet, amely tavasztól őszig amúgy gyönyörű, s egyfajta zöldes-sárgás nyári ruhába öltözteti a csatornát, nem engedte, hogy a víz felszínén zajló történeteken kívül egyebet is kilessünk.

Sebaj, tudtuk mi, amit kellett. Azt is, hogy a polgármester télen még arról beszélt, idén tavasszal kikotortatja a városi Zagyvát, hogy mindenkinek jobb legyen. Most már nyakig benne vagyunk a nyárban, de még semmi sem történt, csupán néhányan merészkedtek rá a vízre egy kis gumicsónakkal. Valószínűleg nem juthattak messzire, hacsak: 1. ki nem hasadt alattuk a jármű, mert akkor egy ideig bizonyára elkerülik a vészforrást; 2. össze nem találkoztak a rendfenntartó szervekkel (bár szombat délután ez eléggé kizárt).

Vagyis elgondolkodtunk azon is, mennyi előnye származna a városkának abból, ha a Margit-sziget körül hivatalosan, program szerint és bizonyos díj ellenében csónakázni lehetne. A régieknek erre is volt módjuk, hisz Berénynek is megvolt a tavacskája, s megvolt a sörkertje is a tavacska mögött. De jöttek az istentagadók, és településrendezés ürügyén mindkettőt felszámolták. Maradt a temérdek szúnyog, a mocsárillat szárazság idején, a megkeserített munkásosztály, és a temérdek büfének nevezett harmad rangú kocsma – csónakázó tó nélkül (a biztonság kedvéért).

Persze lehet, hogy addig jó, amíg sem a hivatalosságok, sem más bele nem avatkozik a világ rendes dolgaiba, nem teszi rá a kezét arra, ami nem az övé, s nem is volt soha, így a Zagyva érintetlen marad, no meg buja, egy természetes szépség, a magyar pontyok kedvence.

Erről jut eszembe, a délalföldi Béga kikotrására húsz évig készültek, amíg végül nekifogtak, és azt tették, amit mindenki előre látott: kivágtak rengeteg part menti fát, kinyírták az élővilágot. Ugyanezt tették a Sebes-Körös nagyváradi szakaszán is, noha ott még csak álcának sem használták a kotrást. Egyszerűen csak romboltak, betonoztak. Ne is mondjam, a Béga nem kapta vissza egykori hajózható tulajdonságát, a Körös pedig elveszítette mindazon jellemzőit, amiért szerettük.