Lépteim

 Orosz Gellért: Fiatal nő (1969, MNG)

(...)

most csendesek,

ha kérdezel,

némán válaszolok,

felém tekintesz

a távolból,

mégis sandítok,

látom,

bort töltesz,

cseppekben

pörög le az életünk,

a lefolyó bedugult,

bűzlik a konyhám,

ráordítottam,

kihűlt a szám,

kell egy támpont,

ölembe zárlak,

előszobámba biciklit tolatok,

útban var már minden,

én is,

láthatáron a kéttornyú

templom,

egy híd,

kilenc nap,

kilenc hónap

és kilenc luk,

meg egy délibáb,

a személyijében

az én nevem áll,

tévedés,

mondom,

nem, az maga,

mondják,

magam lennék

az árny,

napjaim kérdőjelek,

válasz nem jő,

iratok mögül

bámulnak rám

az olvasottak,

csattan az ostor,

a korlátok mögött

turisták,

a csikós összeomlik,

ráncos kék sugarak

simogatják az arcomat,

zöldre váltok,

fehér zebrákon

piros járókelők

várnak

a jelre,

ez a Hortobágy,

semmi sem régi,

a libanóta

nem zavar már,

alszom,

valakiről álmodom,

hozzá szökök

a magányod elől,

ugye nem baj,

ha elkések,

a patikát bezárták,

a parton öregek

szedik a füvet,

zoknijuk szakadt,

felhúzom a harisnyámat,

nedves ez is,

a fal is,

el kéne költöznöd,

testem a tiéd,

rémképek sejlenek fel

a múltból,

egy asszony a pincében

vasal,

ez az ing

nem az enyém,

nem veszem magamra,

még mindig

a munkások robotolnak,

homlokommal horzsolom

az aszfaltot,

a járda felsebzi,

véremmel urakat

táplálok,

asztalukról nem esik le

morzsa,

doktor az előneve,

hogy a picsába is –

odakint az ügyfél

ekkor

halálra gázol egy

másikat,

ő is egy

a sok közül,

válogathatsz,

mucuskám,

a pláza mosdójából

rózsaszín füst

száll az égbe,

a cicuska

bonbont vásárol

habzó kutyájának,

nem hiszem,

hogy te is ugatsz,

a macskádon póráz,

szőrcsomókkal lesz teli

a hócipőm,

kioldom a fűzőt,

ez már

az én ágyam,

az én lakásom,

hajam belelóg

a szemembe,

magamba nézek,

senki sem fülel,

úgy henyélek,

nélküled hempergek,

lelkészek hada figyeli,

miként rajzolom meg

az önéletírásomat,

a tollamból kifogy

a tinta,

ismét lila a villamos,

lila a busz,

lila az utca,

amelybe visszaköltözöm,

lila lesz az öntudatom,

a nyelvem,

az ajkam,

falra hányt lila

lesz a múltam,

ami nem kell,

legyek inkább

nyűg,

városi gyűttment,

barom soviniszta,

hortysta gazfickó,

félretolom a biciklimet,

elfelejtem a lakcímedet,

letagadom az együttlétet,

portrémat felkenem

a falra,

hogy tudjam,

ki vagyok,

honnan jöttem,

hová nem megyek

senkivel,

csak magammal,

kezemet kézen fogva,

fájni fog,

de menni fogok,

ujjaim közt

hétköznapok

örvénylenek,

már most,

akár a tiéid,

anyám

fonott kalácsot

toll elébem,

az otthon melegét

benned érzem,

engem vársz,

mazsoláimat

a párod arcába

köpöd,

velem jössz,

virágokat ültetünk

a kertünkbe,

vendégnek őt

hívjuk,

a gyertya kialszik,

ma már biztosan

nem lesz

marhapörkölt.