Szív, ármány

August Macke: Nő zöld ruhában (1913)

Virágzik a fűzfa,

aladta alszom,

házamban idegenek

főzik ebédjüket,

az edényben marha,

száraz kiflit vág

hozzám

pökhendien a könyvelő,

ki mindent tud,

a tenyeréből olvasok,

a szeretete dadog,

s nézem,

miként vergődik,

meglegyintem előtte

az orgonacsokrot,

lilás az illata,

de nem látja,

érdes a tapintása,

de nem hallja,

a kántor jár

hozzá,

s a szomszéd is

leveszi öltönyét,

megkondul a harang,

ízes a leves,

hús helyett

ezresek forrnak

benne,

honfitársaim fuldoklanak

a Szamosban,

a parton

szobrokat kutat

a maradék,

piros fürdőruhát

turkálok ki

a maradványokból,

feltűzöm magamra,

hadd emlékeztessek

mindenkit

a tegnapokra,

amikor kopoltyús lett

az,

ki bekapta,

s ki a legyet

is elszopogatta,

de a pofon

elcsattant,

maradok irántad

tisztelettel,

az elfogyasztott

hős áldozatokért

imádlak uram,

köszönöm neked,

hogy többen voltunk,

mint maradtunk,

egyetlen házban

magányosan

szenvednek ma már

kettő helyett,

egy karéjt kapok

ma már

három helyett,

hiába mondom,

több kéne,

nem érti már senki

itt,

mit akarok én

itt,

szavaim emberekbe ütköznek,

mert az agyak

felrobbantak,

mielőtt még

ide

érkeztem volna,

silányul az értelem,

hiába minden,

felhagysz a kísértéssemmel,

elfutsz,

hazug emberként

tovatűnsz,

pedig te vagy

ez egyetlen,

igaz,

nem az egyetlen,

akiben

menedéket keresek,

híreket hoz

a posta,

morzsákat látok

a levélen,

az erdő őszbe

rokkan,

pedig még csak

május,

sárgán fénylik

az árnyék,

irigyeim a késüket

fenik és ápolják

kinyílik a koffer,

csomagolok,

nem enged a vágy,

nem maradok,

csokidoboz kerül

felülre,

alá egy fénykép,

egy fekete folt,

amit kidobtál,

mert nem kell az emlék,

nem kell a szám,

nem kell a fejem,

kitörlöd,

fertőtleníted a helyem,

eldobod a fenekem,

kikerekedik a történet,

a hajam belecsavarodik

egy szigetbe,

hajók köröznek felettem,

és egy zár,

mely már rozsdás,

nyitva marad,

így is jó,

de

éhes vagyok,

kérek egy vacsorát,

Buda azóta is

vár,

a kilátó megtelik,

belátom,

szomjas is vagyok,

forró a kályha,

mire megjön

a váltás, Dániából

hív téged

egy menekült,

én is mennék,

veled futnék,

ám te ma

nem alszol

otthon,

hiányzik a gáz

melege,

hiányzik a véred

pezsgése,

megzavarodok,

barátaid az erkélyen

húzzák a vonót,

zenél a Duna,

a Csepel már

nem

egy álom,

kínoznak a fantomképek,

belém markol

pár megcsalt feleség,

a virág sokba kerül,

és semmibe az utazás,

a zsákot ne feledd,

nasival tömöm teli

a szabadságom,

nyalókával a nyelvem,

a hegyére veszlek,

piroslik az ajkad,

eper ízű,

édes,

most ronda vagyok,

a korsómba bor vegyül,

befogom a szám,

lefekszem,

hajnalig rád sem

hederítek,

északra hajtok,

ott várok

valakire,

másra,

talán egy szeretőre,

csillag a párnám,

fűzfa a takaróm,

belezúgok

a nagy hiányba,

elfogy a lágyságom,

megvadulok,

vad lesz ős is,

el sem hiszi,

semmi az egész,

mellém költözik,

a marhát

elkönyvelik.