Szennyház

érkezik a városba, a kávé foltot ejt új ruhámon,

csinos bokám pedig ingerlően hat a férfitársadalomra

(amelynek tagjai elismerő pillantásokat vetnek felém)

Temesvár, Ferencz József Színház (20. század eleje)

Arra ébredtem, amire egyáltalán nem számítottam, csupán kiéreztem a légtér lobbanásaiból, kiolvastam a műpártolók tekintetéből, nevezetesen, hogy a porták, az oszlopok, a kerítések, a díszfák törzsei mind telis-tele vannak szórva szebbnél szebb színes plakátokkal. Mondjuk, én ezzel egyáltalán nem értettem egyet, szeretem, ha mindennek megvan a maga helye, ideje, s a jónépek betartják az ösztöneiket kordában tartó előírásokat. Persze, naiv vágyak voltak ezek a részemről, hisz miként is adhatná el magát a mai világban egy kulturalische vándortrupp, ha nem az előírások megkerülésével. A törvény betartóira ugyanis ritkán figyel oda a publikum, örvényeket, skandalumot a polgárpukkasztók kavarnak maguk körül. Az osztrák társulat márpedig ilyen volt, ennek ellenére elhatároztam, megnézem a produkciójukat, jóllehet nem értettem a német beszédet. Más választásom azonban nemigen volt. Amióta felépült a kőszínház, magyar művészek elég ritkán fordultak meg városunkban, talán kétszer jártak nálunk, akkor is csak egy-egy felkavaró fellépés erejéig. Nem tudnám megmondani, az üzemeltetők miért gondolták úgy, hogy Temesvár polgárai azért emeltették fel közpénzből a palotát, hogy a meghívott darabokat a nagyérdeműnek csak egy bizonyos része, elenyésző hányada élvezze, a zöme ne. Valakik azonban nagyon ellenezték nemzettárasaim itteni jelenlétét.

S miközben efféle megválaszolhatatlan kérdéseken morfondíroztam, tettem-vettem, sürögtem-forogtam, vitatkoztam a kanárimmal és hadonásztam, magamra borítottam a reggeli kávémat, amely a csésze mellé kikészített dzsemmel együtt ömlött rá piros pöttyökkel tarkított fehér ruhámra, s abszolút elviselhetetlenné tette alsó szegélyét. Nagyon örültem a találkozásnak, de nem voltam hajlandó új kosztümöt kivenni a szekrényből, így hát megragadtam az ollót és levágtam a sérült részt. Igaz, hogy lábszáraim térdig fedetlenek maradtak, a csipkék alól pedig kivillantak formás vádlijaim, de ez most egyáltalán nem érdekelt. Akinek nem tetszett, megbámult, akinek meg igen, az is. A nők megszóltak, a férfiak utánam fordultak, a leányok irigykedve mértek végig, a fiúcskák pedig… Feltűnő jelenségemet ők fogadták a legtermészetesebben. Úgy viselkedtek, mint akik már hozzá nőttek a feladathoz. Pedig dehogy! Mit tudnak ők még az életről! Semmit. De mint jeleztem, per pillanat ez sem érdekelt. Egy valami érdekelt csak, mégpedig, hogy mielőbb megvásároljam a jegyeket.

Az első páholyban foglaltam helyet, hogy jól lássam az előadók mimikáit, ha már a hang számomra amúgy sem fog jelentőséggel bírni, uram pedig csak aludni jár a szennyházba.