A Losonczy tér

képeslapon ékelődik két ember közé, amelynek következtében meginognak a hit és a bizalom szilárd alapjai, a valóság pedig kibogozhatatlanul összegabalyodik a valótlanszerűvel

Láthatjátok, nem linkelek.

Szükségem volt egy kis pihenésre, hisz kimerítettek az elmúlt napok eseményei. Nem is gondoltam volna soha, hogy ez be fog következni. És mivel még mindig gyengélkedem, nem hiszem, hogy az elkövetkező órákban kimerítő beszámolókat kaptok majd tőlem.

Már csak azért sem, mert szóra érdemes nem sok történt. Hacsak nem annak vesszük ama képeslap előkerülését, amelyet Józsefem ingjei között találtam meg, és amelyen a következő szöveg volt olvasható:

Kedves bátyám!

Szerencsés megérkezésednek nagyon örülünk. Írjál töbször a mamának. Az idő itt is szép. Voltál már a hegyeken? Írjál a nagymamának is mert már várja a levelet. Többet nem írhatok, mert nincs hely. A tata tiszteletét és az én kézcsókomat ad át Gizi és Pálka néninek.

szerető testvéred:

Matild

Nem is tudom, mi lett volna jobb?: ha sosem találom meg ezt a lapot, vagy ha sosem olvasom el. Köztes megoldás ugyanis nem kínálkozott fel. Szinte a kezembe szökött, nem is kellett kutatnom utána. S ha már ott volt, hát elolvastam.

Namármost a kérdés az, miért nem beszélt eddig nekem József Matildról? Miért titkolta el, hogy van egy húga? S mivel ennyire álnokul viselkedett, kétségeim támadtak afelől is, van-e neki egyáltalán húga, létezik-e ez a Matild, és ha igen, leánytestvére-e? Fel sem merem tételezni, hogy nem a testvére, hanem a szeretője, s a húg-báty reláció csak egy kitalált rokoni kapcsolat, amely mögé biztonságosan elbújhat. Persze az sem kizárt, hogy a lapot nem is uramnak címezték, csupán hozzá keveredett valamilyen úton-módon, például olyanképpen, ahogyan hozzám. Áh, dehogy, hisz miért is kotorászna az én férjem más ingjei között?! Hacsak... Hacsak nem-e bízták meg vele. Az lehet, hogy csupán egy megbízást teljesített, hisz valójában nem is tudom, mivel foglalkozik. Annyit tudok csupán, hogy naponta eljár dolgozni. De hogy hová, s ott miben áll az ő munkája, azt már nem. Akár gyárba is mehetne cipőt varrni, mert tényleg nem tudom, hogy nem-e ezt teszi nap mint nap, olyat pedig nem állíthatok, amiben nem vagyok biztos. Elvégre nem mondta sosem, hogy van egy irodája egy szép fényes hivatalban, ha jól emlékszem. Még csak arra sem tett utalást, hogy szellemi munkát végez. Többször elutazott ugyan tárgyalni üzleti ügyben, de hogy hová, s hogy tárgyalt-e valójában, s ha tárgyalt, akkor valóban üzleti ügyben?... Végülis ezt sem tudom, bizonyítékot sosem kértem tőle, mert én mindig fenntartások nélkül hittem neki.

Minderről azonban már csak múlt időben tudósíthatok, mert időközben felnőttem, felnőttségemmel együtt pedig a hiszékenységem is elszállt. Nem állíthatom, hogy rafinált lettem, csupán azt, hogy dörzsöltebb, mint voltam korábban.

A feladvány tehát, amin az elkövetkező időszakban agyalhatok, összeállt. Ezek szerint ki kell derítenem, van-e húga Józsefnek, és ha van, Matildnak hívják-e, ha pedig nincs, akkor ki a fene az aláíró, a feladó, s miként került pont az én férjem ruhásszekrényébe az ő képeslapja?

Hogy Józsefem miért nem számolt be nekem mindezekről?

Talán csak nem azért, mert sosem beszélgetünk? Miként is beszélgethetnénk, ha ő nem akar, inkább folyton eltaszít magától.