Történetem fonalát egy pillanatra megszakítom, de megígérem, hősnőmhöz és urához, Józsefhez, hamarosan visszatérek...

KRISZTUSI SZOBORSORS A BÁNSÁGBAN

MEGTAGADTÁK FADRUSZ MESSIÁSÁT

Amióta Erdélyben is divatba jöttek a sokfelé hajló politikai nézetek, a szoborfenntartási kultúra is új szabályok szerint működik. Az elképzelések szerteágazóak, a megvalósításukra fordítandó pénz, tehetség, ízlés és jó szándék viszont kevés. A nincstelenségnek természetesen megszülettek a látható eredményei. Fadrusz temesvári Krisztusa például ortodox sorsra jutott.

Fadrusz Jánost, aki a Krisztus a feszületen című vizsgamunkájával 1892-ben elnyerte a Műcsarnok téli tárlatának fődíját, és megalkotta a kolozsvári Mátyás-szobrot, azt hiszem, nem kell bemutatnom az Örökség olvasóinak. Mi több, a korpusz históriája is eléggé közismert. A filmbe illő történet ugyanis azzal kezdődött, hogy a dokumentálódó Fadrusz keresztre feszített egy ittas piaci akrobatát, aki a szervezetében lévő alkohol mennyiségétől azonnal delíriumba esett. A baleset miatt szinte nagy bajba jutott ifjú művésznek nem maradt más választása, önmagát kellett alávetnie a tortúrának, koplalnia és lesoványodnia, hogy a gyötrődéséről készült fotográfiák alapján folytathassa a messiási test megformálását.

Az alkotást először szülővárosában, Pozsonyban mutatta be, ahol csodálatos jutalomban lett része: a kereszt akkora hatást gyakorolt a publikumra, hogy valamennyien térdre borultak előtte. Az akkori kultuszminiszternek, a költői lelkületű Csáky Albin grófnak is annyira megtetszett a műremek, hogy felszólította a főváros elöljáróit, faragtassák márványba a feszületet a lipótvárosi bazilika számára.

Fadrusz bámulatos diadalának titka személyes kötődéseiben rejlett, lelkében ugyanis mély élmények tapadtak a plasztikához, nyomorban telt ifjúkorának rengeteg vallásos emléke. Ő tehát abból az érzésvilágból teremtette meg a maga őszinte, egyéni Krisztus-képét, amit belső bizonyosságai, meggyőződései fakasztottak, tápláltak. Krisztusban a legegyenesebb reformátort, a legkiválóbb államférfit, a legnemesebb halandót tisztelte, de úgy vélte, becses emberi létére az istenség fogalmának is teljes mértékben megfelelt.

A szenvedők pedig megértették őt, megfeszített Jézusában életük tükörképét látták. A csatákban kimerült testet, a kiaszott lábakat, a kiálló bordákat, a kidudorodó mellkas csontjait, a jobbra dőlt, vállai közé sülyedt töviskoszórúzott arcot, amely mögül elszállott az Ige. Az istenember megkínzatásának minden keserve az ajkak körül nyugodott meg, a szempillák kimerülten csukódtak le, a korpuszra örök álom borult. Az elesettek önmagukat fedezték fel benne, mert tudták: „Aki Istenét szenvedni látja, könnyebben elviseli a maga szenvedéseit”. Ismerték a nagy bibliai igazságot is, miszerint: aki nem gyötrődik, az képtelen az igaz szeretetre.

Fadrusz tehát a küzdelmet, a sínylődést fejezte mindenekelőtt ki, de nem a haláltusa érzéki képeivel, a vér és kín, a tetemszerűség és feloszlás borzalmaival, hanem a fájdalom hatásain át, megfelelve így az antik felfogásnak, megnemesítve az elszenderülést. Az általa elviselt bántalmak emlékének kifejezésével a korareneszánsz jelképekben gazdag platói Krisztus-típusát is megkörnyékezte, de mellőzte a barokk fölös részlethalmazokkal terhelt izmos atlétáját.

Egyesek számára Fadrusz mégsem felelt meg. Korpuszát azért nem faragták ki a Szent István-templom számára, mert a papok túl földinek találták. Valószínűleg ők nem a pozitív értékeket keresték benne, nem figyeltek a messiási arc szelídségére, a külalak végtelen békéjére, kiegyensúlyozottságára, az egészen uralkodó ritmus nemességére, amely a hagyományos formák között új hangsúllyal kapott teret, hanem csupán a fizikum realitása alapján hozták meg döntésüket. Világos, hogy tévesen.

A világi megrendelők buta állásfoglalása szerencsére nem szegte kedvét, és a szobor – másolatai révén – ma jelen van Pozsonyban, Budapesten, Szegeden, az angliai Exeterben, Dániában és a művész sírja fölött a Kerepesi úti temetőben.

No meg Temesváron, ....................................................................................................................................................

 

GKE

(részlet)