Tojások

halmaza változtat színt és tulajt húsvétkor, hogy minden, mi él és mozog a földgolyobison, aludjék legalább két-három napig, de legalább annyi ideig, amíg elkészül az újjászületett élet régi-új díszlete, s kigyulladnak a fények a feltámadási misén, a besötétített szemekben és a szürkére mázolt értelemben

A húsvétra sosem készültem fel különösebben, legalábbis nem úgy, mint a többi asszony, sosem festettem tojást, nem pucoltam ablakot, nem végeztem nagytakarítást, nem sütöttem kalácsot, nem is várt el tőlem soha senki ilyeneket, ellenben mindig kimentem sétálni a parkba, beszélgettem a fákkal, virágokkal

Érzelmileg az ember néha elszáll, főleg, ha váratlan fordulatok következnek be az életében. Például ha folyton feltűnik lelki szemei előtt egy férfiú képmása, egy olyan úriemberré, akiről szinte semmit sem tud, mégis mindent. Mert tudja, hogy ez a legény meghatározó szerepet fog betölteni jövendőbeli pályafutásában.

A nő tudja az ilyen lehetetleneket, érzi, borzong bele minden porcikája.

Így jártam most én is, és ez rendkívül bosszantott, mert hiába próbáltam elhessegetni magam elől a portrét, sosem sikerült. Jelen volt a bögrémben, az írógépemen, a fazékban, amelyben a tojásokat főztem, és a téren, amikor kinéztem az ablakon, hogy kilessem, kinek jutott eszébe ilyen korán reggel feltrombitálni a környéket.

Hát ki másnak, ha nem a kockás mellényű Móricnak!

Rá viszont nem lehetett haragudni, úgyhogy be is hajtottam az ablakszárnyakat, és nekiláttam teendőimnek, hogy időben elvégezzem asszonyi kötelességeimet.

A tojások ugyanis már az asztalon sorakoztak, amikor mély éjszakai álmomból kikecmeregtem a konyhába, mellettük kifogástalan rendben a vörös hagymák mosolyogtam kajánul, és egy levélke Józsefemtől. Utóbbit fel sem bontottam, hisz előző este bizalmasan megbeszéltük urammal, hogy Annácska indokolatlan távolléte miatt ezúttal nekem kell megfestenem a húsvéti tojásokat.

Bevallom, sosem festettem még tojásokat, sosem kért még tőlem ilyet senki, fizikai megerőltetéssel járó házimunkákat egyáltalán. Eddig csupán szemlélője voltam az ünnepek előtti készülődéseknek, és ez nagyon jól esett. Jól esett, mert nagyobb kedvvel mentem el sétálni a folyópartra, a virágok és madarak közé, mintsem, hogy éjt nappá téve sikáljam láthatatlanná a vizespoharakat, amiként tette ezt évente milliónyi becsületes feleség a tavaszi zsongásban.

Józsefem nem volt már idehaza, fontos üzleti tárgyalásra sietett még hajnalban, úgy öt óra körül, ezért magam gyújtottam be a tűzhelyet, hogy feltehessem melegedni a fazék vizet az áldozati hagymákkal.

Ha uram minden áron piros tojást akart, megpróbáltam pirosra főzni az ünnepi tojásokat.

Valójában nem tudom, mi értelme volt ennek a hajcihőnek, hisz sosem fogadtunk vendégeket, és a locsolókat is ügyesen elkerültük. Egyébként sem kopogtattak be hozzánk tömegek, férjem nem szerette a társaságot és ennek megfelelően viselkedett, ami azt eredményezte, hogy egyre kevesebben kívánkoztak be az otthonunkba.

Jóllehet nagyon kellemes, vendégfogadó nappalival rendelkeztünk, Józsefem pedig gyönyörűen zongorázott, velem szemben, mert én – bár jártam zeneórákra – egyetlen művet sem voltam képes megjegyezni. Az énekléssel viszont jobban boldogultam, így amikor uram leült klimpírozni, nekem a zongorán volt a helyem, onnan kellett őt szórakoztatnom csilingelő hangommal.

A vendégfogadásra tehát minden adott volt, kivéve hitvesem hajlandóságát.

De ezt csak zárójelben mondtam el, Józsefem ugyanis megtiltotta, hogy belső ügyeinkről bárkinek is beszéljek.

Igen, voltak a családunkban efféle tabuk.

Bár ezek a tojások is közéjük tartoznának! Mert a fene vigye el őket, hát nem foltosak lettek! Pedig Józsefem a lelkemre kötötte, hogy tökéletes piros tojásokat fessek neki. Ha ezt megteszem, mondta, kellemes meglepetésben lesz részem. Szinte sejtem, hogy ajándékról lett volna szó, talán egy modern írógépről, mert a régi rettenetesen zakatol, így amikor délutánonként leülök naplót írni, hitvesem képtelen álomra hajtani a fejét. Pedig sokszor én is látom rajta, mennyire kimerült, és tényleg szüksége lenne egy is pihenésre.

Nem is tudom. Talán tapintatlanul járok el, hogy nem délelőttönként vetem papírra gondolataimat. Olyankor, amikor nincsen itthon.

Egyébként pedig... Jó, hát elmondom ezt is: Józsefem sem nagyon törődik velem. Amikor rájön a barkácsolhatnék, nem azt nézi, hogy nekem épp csendre lenne szükségem. Reggelente is, mielőtt elmegy a munkába, óriásit csörömpöl, egyáltalán nem zavartatja magát amiatt, hogy én még aludnék.

A fene vigye el ezeket a tojásokat! Most mit tegyek? Ha meglátja, hogy piros helyett narancssárgák lettek, szóba sem fog állni velem, némán kell majd végigkísérnem a templomig, majd vissza, ez lesz a büntetésem. Tudniillik a feltámadási mise nem maradhat el, uram féltve őrzött presztízse megálljt parancsol a közösségi összejövetelekről történő hiányzásoknak, amit szintén furcsállok, mert őkegyelme sosem volt vallásos, és ha jól emlékszem, már gyermekkorában utálta a papokat, a bérmálási ceremóniáról megszökött, következésképp máig nem hívták le neki a szentlelket. Nem mintha ennek külső, látható jelei lennének... Csak úgy mondom.

Talán a legjobb mégis az lenne, ha azonnal felöltöznék és lemennék tojásért. Nagypénteken csak nem fogadhatom sárga, pöttyös tojásokkal, hisz amúgy is elég fáradtan fog megérkezni.

(Elnézéseteket kérem amiatt, hogy váratlan hirtelenséggel szakítottam meg jegyzetelésemet, valaki azonban indulatosan kopogtatott az ajtónkon. Nem fogjátok kitalálni, ki volt az! Katica volt a harmadikról, ő hozott nekünk ajándékba egy nagy kosár piros tojást. Azt mondta, fogadjuk sok szeretettel. Azért kapjuk, mert a másod-unokatestvérének unokája született. Tehát a gyermek és az anyuka egészségére kaptuk. Végül is mindegy, miért, mi okból, vagy mi célból, örültem az adománynak, mert ezzel megoldódtak pillanatnyi gondjaim, bajaim, és megszabadultam a kínzó gondolattól, hogy három napon át a rám erőszakolt síri csendtől kell majd szenvednem.

Méghogy nincs isteni gondviselés! Ezek után csorbíthatatlan határozottsággal merem kijelenteni, hogy van. De amint a jelen helyzet is bizonyítja, csak az igaz lelkületűeket illeti meg.)